Schlotter Martin: Ezt aláírtuk volna még a rajtnál
Schlotter Martin és Erdélyi László leginkább csak gyakorolni, ismerkedni akart az új autójával, hiszen jókorát léptek előre az erős VFTS-essel, a Mecsek Rallye-n boldogok lettek volna egy egyszerű célba érkezéssel…
Bartha Nándor: Mostantól a stoppert is nézhetjük
Bartha Nándor és Farkas Martin hatalmasat lépett előre azzal, hogy eladta a Peugeot 206-osát és megszerezte talán minden idők legeredményesebb Rallye2-es versenyautóját, amivel csodaként élték meg a Mecsek Rallye-t. Bartha…
Lőrik László: Újra össze kell szoknom az autóval
Lőrik Lászlónak és Kórós Lászlónak minden új volt a Mecsek Rallye-n, ifjú párosról van szó, első, közös Rallye2-es versenyüket futották, úgy, hogy a pilóta már több mint egy éve nem…
Perjés Péter: Mosolyogva fejeztük be a Mecsek Rallye-t
Perjés Péter Hoferka Péterrel a Mecsek Rallye-n mutatkozott be a Rallye2-ben, és annak ellenére is nagyon jól érezték magukat, hogy nem tudták teljesíteni a versenytávot, viszont mégis célba értek. Perjés…
Furák Ádám: Volt egy kis rumli is, de megoldottuk
Furák Ádám és Kálna Tamás nem ismerte a Mecsek Rallye-t, ezért nem rakták túl magasra a lécet, de sikerült meglepni magukat, jobban nem is nagyon sikerülhetett volna az ismerkedésük a…
Endrődi László: Egy éve várunk erre a pillanatra
Endrődi László és Mezőfi Ádám nagyon sokat harcolt az elmúlt egy évben a technika ördögével, de a Mecsek Rallye-n végre sikerült legyőzniük és úgy néz ki, hogy végre összeállt az…
Czirkos Dániel: Nem így terveztük a Mecsek Rallye-t
Czirkos Dánielnek és Havas Richárdnak a rajtceremónia, egy etap és 5 méter jutott a Mecsek Rallye-n, de arról az 5 méterről, azt hallották, hogy nagyon komoly volt. Czirkos Dániellel beszélgettünk.
Rimár Tamás: Sikerült kimozogni a zempléni esést
Rimár Tamás és Csicsely Pál óvatosan kezdte a Mecsek Rallye-t, ennek ellenére érdekes, hogy pont ekkor érték el a legjobb eredményüket. Rimár Tamással beszélgettünk.
Szabó Zoltán: Rosszkor voltunk, rossz helyen
Szabó Zoltán és Kuli József már kétszer is győzelemmel térhetett haza a Mecsek Rallye-ról, de a szerencse idén elpártolt mellőlük, rosszabb helyen nem is várhatta volna őket a technika ördöge.…
Simon György: Életünkben először pezsgőzhettünk a céldobogón
Kiváló eredménnyel zárta Simon György és Simon Tímea a Mecsek Rallye-t, de ha a végén nem akar sokat a szarka, és elbírja a farka, akkor a Moldava Rallye után akár…