Békési Richárdnak és Bernát Martin Zsoltnak mindent egy lapra feltéve kellett autóznia a Zemplén Rallye legvégén, a sötétben, Mádon, ahol a srácok olyan fantasztikusan összehangolt munkát végeztek, hogy kétség sem fér ahhoz, hogy megérdemelten került hozzájuk a Zemplén Rallye és négyből három győzelemmel a 2026-os, Országos Rally2 Bajnokság aranyérme. Békési Richárddal beszélgettünk.
Két futamgyőzelemmel kezdtétek az évet, a harmadik futamotok, a Győr Rallye, nem egészen úgy sült el, ahogy elterveztétek. Ezeknek köszönhetően az abszolút harmadik helyről vártátok a Zemplén Rallye-nak a rajtját. Mi volt az elképzelésetek ezzel a futammal kapcsolatban, mire számítottatok majdnem hazai pályán? Az már Győrben eldőlt, hogy Szerencsen sokat nem taktikázhattok…
Egy nagyon nehéz versenyre számítottunk, és végül egy rettentően fordulatos futam kerekedett a Zemplén Rallye-nkból, inkább maradjunk ennyiben. Azt láttuk a rajt előtt, hogy vert helyzetben voltunk, akárhogy számoltunk, matekolt sokat a csapat össze-vissza mindenhogy, hogy minek hogyan kellene kijönnie, kinek hol kellene célba érnie ahhoz, hogy mi állhassunk végül a dobogó tetejére. Megszületett a megfejtés, ám ez az első gyorsasági után rögtön megdőlni látszott, mert egyszerűen annyira nagy volt a “természetes elhullás”, többen kiestek azok közül, akik tudtak volna segíteni a helyzetünkön, hogy már Fony végén egyszerűen lehetetlen volt a tervekhez tartani magunkat. A cél után csak ültünk az autóban és néztünk, hogy jó, hát most már teljesen mindegy, mi hogyan alakult, egy a lényeg, célba kell érnünk, meg nyomni kell, mivel láttuk, hogy nagyon nehéz lesz a nap hátra lévő része. A kettes gyorsaságin, Erdőbényén valami brutális volt, hogy mennyi felhordás, mennyi kosz került a pályára. A murvás szakaszon tavaly nagyon jót sikerült jönni, esőben, koszban, de most valahogy nem éreztem. Lehet, hogy túlságosan féltettem az autót és azért nem mertem úgy átküldeni, mert ott lebegett a szemem előtt, hogy történjen bármi is, de célba kell érni, a műszaki hibát, a defektet el kell kerülni. Aztán ha jól sül el, akkor jó lesz, ha nem, nem.
Kimondhatjuk, hogy jól sült el. Milyen volt nektek a verseny? Mi történt veletek az 5 gyorsaságin?
A Fonyunk elsőre az finoman fogalmazva is valami tragédia volt. Ahogy az első gyorson lejöttünk, attól csak a második gyors volt tragikusabb. Nem éreztem magamat komfortosan az autóban, pedig Fonyon abszolút első időt jöttünk. Egész jó helyekre betalálgattunk, meg voltak jó megmozdulások, de mégis valahogy olyan komforttalan volt az egész. Rájöttünk, hogy ott rontottam el, hogy négy lágy gumival jöttünk ki, és a rengeteg állás, várakozás után – kb. 30 percet álltunk a rajtban – annyira nem működött a hátulján a lágy gumi, hogy nem éreztem jól magamat az autóban, és Marci is ugyanezt mondta. Darabosan mentünk, többször elindult a hátulja, nem volt jó. A következő körre változtattunk a gumitaktikán, és hátra felraktuk a szuperlágyakat, onnantól helyére került minden. Nem lett sokkal jobb az időnk, mivel jócskán gyarapodtak a felhordások a pályán, de egyből azt éreztük, hogy az autó a helyére került. Ekkor már én is jól éreztem benne magam, végre elkezdtük a saját tempónkat diktálni, ahogy tudunk menni valójában. Ugyan csak 3 másodpercet javítottunk, de a leromlott minőségű pálya állapota miatt a többi az ott maradt benne. Aztán jött az Erdőbénye, nekünk már sötétben. A fehér aszfalton megint sikerült bőven trükkösödni, mert többet mentünk keresztbe, mint egyenesen. Nagyon jól működött a lámpasor, tényleg nagyon király volt a fénye, egyetlen egy volt a nagy baj vele, mégpedig az, hogy a felhordást nem láttuk. Azokon pedig meg-megcsúsztunk, az volt a nagy szerencsénk, hogy mindig úgy csúsztunk meg a zizinek az elején, a kanyarok bejáratánál, hogy pont az ívre rakott bele minket. Én kezdtem nagyon szűken fordulni mindenhol, de ezzel együtt is sikerült rámenni, – ez az én bénaságomból adódot – ami okozott némi biztonságérzet vesztést, ezért inkább visszavettem a gázt. Amikor befordultunk a szűkre, akkor megláttuk Simon Gyuriékat, hogy állnak, lassítottunk, láttuk, hogy bent ülnek az autóban, és minden rendben, próbálják őket kiszedni. A nézők pedig mondták, hogy menjünk! Vagyis egész pontosan sikerült leolvasni az egyik segédkező szurkoló szájáról, – neki innen is köszönöm, hogy ennyire szépen tudott artikulálni, miközben a szemébe világított a lámpa – hogy kiszedjük, menjetek, és így tovább engedtek, küldtek minket. Utána nem sokkal pedig szegény Himer Attiláékat találtuk meg a zempléni erdő sötétjében, Tállya előtt érte utol őket a technikai ördöge, a tavalyi cél előtt, kb. 150 méterre. Sajnáljuk, ami velük történt, nagyon nehezen tudtuk őket kikerülni, mert egy kicsit keresztbe álltak az úton, de sikerült, ők mutatták, hogy rendben van minden, úgyhogy mentünk tovább. Ez volt az a pillanat, amikor tudatosult bennünk, hogy bármi történik, de célba kell érnünk, tehát hogy innentől nincs más hátra, csak előre. Rámentünk a biztonságra, a lassítások után szinte csak legurultunk a murván, figyeltünk, hogy semmi kár ne érjen minket. Ezeknek köszönhetően Kerekes Bencéék alaposan megleptek minket, gratulálok nekik, mivel leosztottak nekünk 25,4 mp-et, lényegében azt sem értettük, hogy mi történt, de megelőztek minket.
Lényeg, hogy olyat rátok vertek, hogy rátok sem fért. 😀
Igen. 😀 Konkrétan odahajították a zsákot a gyors végén nekünk, hogy tessék fiúk itt van, aztán pakoljátok meg a másodpercekkel! 😀 Emiatt egy gyors fejszámolást következett és rájöttünk, hogy az utolsó gyorsaságin fog eldönteni minden. Ettől persze a zabszem az finoman fogalmazza, sem igazán fért be… 😀 Tudtuk, hogy rengeteg izgalmat tartogat az éjszaka Mádon, amiatt még inkább tartottunk tőle, főleg, hogy nappal még csak etapban sem tudtunk átgurulni rajta. Nem volt más lehetőégünk, vagy sorsot és állást fordítunk, vagy marad az eredmény, ahogy van és elveszítjük a bajnoki címet. Túlzottan kockáztatni nem akartunk, hiszen a nap végén számolják a libákat, de akkor is egy olyan helyzet állt elő, amivel az elmúlt hetekben egyáltalán nem számoltunk. Abban bíztunk Mád előtt, hogy én a sötét pályákon elég jól tudok menni, a sok hójárózásnak is köszönhetően, amikor nagyjából gyertyafény mellett autóztunk, rengeteget a Bükkben. Bíztam abban is, hogy Mád a Peugeot-nak fekvő pálya lesz és jót fogunk rajta jönni. Elrajtoltunk, szépen haladtunk és bevallom, hogy nagyon-nagyon sokszor el kellett hinnem azt, amit Marci mondott. Itt is köszönöm neki, hogy brutálisan pontosan olvasta az itinert, össze tudtunk dolgozni azon a gyorsaságin, meg egész nap is, hiba nem volt a navigációba, így vakon, full őrá támaszkodtam. Igazából akár le is kapcsolhattam volna a lámpasort, mert tökéletesen láttunk a füzetből, a sötétben, a szőllőben. Csak azért tudtunk ilyen szuper időt jönni, mert Marci annyira pontosan, just in time mondott mindent, úgyhogy szerintem ez az eredmény, ez a szakasz és ez a futamgyőzelem kizárólag annak köszönhető, hogy nagyon pontosan eltoltunk minden helyen. Hála ennek a fantasztikus navigációnak egy nagyon drasztikus számot sikerült vissza pinpongoznunk Bencééknek, 20,2 secundum-ot adtunk nekik a power stage-en és ez hihetetlen még mai napig is. A kezemen még most is feláll a szőr, hogy ezt így sikerült abszolválni, miközben az utolsó pillanatig tartottuk a versenyszellemet egymásban. Itt minden az utolsó métereken dőlt el. Nagyon kiélezett futamon és bajnokságon vagyunk túl. Köszönjük az ellenfeleinknek, Simon Gyuriéknak, Himer Attiláéknak, Kerekes Bencééknek és mindenkinek, hogy ilyen szoros meccset tudtunk vívni 2026-ban! Hálásak vagyunk nekik, hogy egész évben nem nagyon tudtunk pihenni, de nagyon sajnáljuk Himeréket, hogy nem a pályán tudtuk eldönteni a bajnokság sorsát, kár, hogy egy váratlan technikai hiba beleavatkozott a csatánkba, de ilyen a rallysport. Bencéék az utolsó pillanatban a frászt hozták ránk, borzalmasan élveztük ezt a végjátékot, még most sem hiszem el, ami velünk megtörtént.
A célban óriási volt a boldogság…
Fantasztikus érzés volt, hogy ott várt minket a család, a csapat, sok-sok ismerős, barát és szurkoló, természetesen nagy kő esett le a szívünkről, mi is elérzékenyültünk. Még fel kell fogni a győzelmet, valahogy el kell rakni magunkban, hogy jó oké, megszereztük, ott van az 1-es szám az autó szélvédőjén. Köszönjük Nyistyák Ricsinek, hogy bízott bennünk, és ő saját kurta főből kivágta, és hozta magával a céldobogóra.
Előrelátó volt, gondolta hátha kell…
Igen, ez egy jó gondolat volt a részéről, köszönet érte. 🙂 Köszönöjük a csapatnak, és köszönjük mindenkinek, aki mellettünk állt, hogy ezt az évet így meg tudtuk csinálni! Köszönjük a szüleimnek, hogy támogattak az autóváltásban, és hogy ott voltak végig velünk, illetve, hogy elkísértek minket mindenhova. A fiúknak is nagyon köszönöm, hogy egész évben ott voltak velünk a szervizparkban. Hálásak vagyunk Hoffer Zsoltnak, köszönjük a feleségeknek, barátnőknek a türelmet, a gondoskodást, ehhez kellett mindenki, mert ha fejben, a háttérben nincsen minden rendben, akkor mi sem tudtunk volna így teljesíteni. A győri fiaskó után, az kemény volt, hogy hirtelen kellett belőle felállni, és éreztük is még Szerencsen az utózöngéit. Egész nap sokkal, de sokkal óvatosabban mentünk, mint ahogy kéne, ám ezt az utolsó gyorsaságira le kellett vetkőzni magunkról, és ez lett a siker kulcsa. Mádon kellett egy igazi, saját tempót autózni. Ezt nagyon nehéz egy kívülállónak elmondani, hogy egy ilyen esés után, az emberben ott ragadnak az emlékek, teljesen máshogy kezd el gondolkodni, és túl kell lépni az érzéseken, gondolatokon. Egy tényleg nagyon sok fondorlattal megfűszerezett verseny volt nekünk a Zemplén Rallye, de azt, amit korábban elvett Mád tőlünk az elmúlt években, – konkrétan itt csúsztunk le kétszer is egy-egy olyan címről, ami addig úgy nézett ki, hogy a miénk lesz – azt most visszakaptuk kamatostul.
Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor