Rimár Tamás: Nem akartunk még nagyobb kalamajkát
Rimár Tamás és Csicsely Pál Diósgyőr Rallye-ja az első métertől az utolsóig a küzdelemről szólt, de nem az órával és az ellenfelekkel harcoltak, hanem az autójukkal. Rimár Tamással beszélgettünk.
...csak a Rallye2 -ről szól!
Rimár Tamás és Csicsely Pál Diósgyőr Rallye-ja az első métertől az utolsóig a küzdelemről szólt, de nem az órával és az ellenfelekkel harcoltak, hanem az autójukkal. Rimár Tamással beszélgettünk.
A Rallye2 Bajnokság örök ifjai, Molnár Ferenc és Kása Ferenc visszatért a Rallye3-ból és Diósgyőrből rögtön serleggel utaztak haza. A 2WD Kupa bronzérmét ünnepelhették a DVTK stadionjánál. Molnár Ferenccel beszélgettünk.
Molnár Ferenc és Kása Ferenc újra a Rallye2 Bajnokságban fogja falni a kilométereket, bár nem így tervezték, gondolkodtak más lehetőségen is, de végül úgy döntöttek, hogy tökéletes lesz számukra újra…
Czang György és Czang Balázs számára kedvező lehet, hogy az idei évben mindössze öt futam került be az ORB2 versenynaptárába, a srácok pedig igyekeznek élni ezzel a ritka lehetőséggel. Czang…
Rónavölgyi Endrének és Aczél Andrásnak hullámhegyek és hullámvölgyek színesítették a 2024-es évét, voltak fent, koppantak nagyot, de összességében mégis karrierjük legjobb eredményét érték el tavaly, az ORB2-ben. Rónavölgyi Endrével beszélgettünk.
Rónavölgyi Endre és Azcél András nagyon készült a Zemplén Rallye-ra, az abszolút második hely volt a tét, bár tudták, hogy a sorsuk már nem kizárólag a saját kezükben van. Rónavölgyi…
Rónavölgyi Endre és Aczél András számára nagyon fontos lesz a Zemplén Rallye, az év végi második hely a tét, de ők úgy gondolják, hogy a ráfeszülés helyett jobb lesz, ha…
Rónavölgyi Endre és Percze Nándi számára a Győr Rallye-nak csak az első félideje alakult jól, a második „játékrészben” egy kis időre kiszálltak a „buliból”, de a legrosszabb dolgok mégis a…
Rónavölgyi Endre és Aczél András szerette volna stabilizálni a bajnoki tabellán a vezető pozícióját Székesfehérváron, de az élet úgy hozta, hogy Győrben még a második helyet is védeniük kell majd…
Rónavölgyi Endre és Aczél András Diósgyőr után a Mecsek Rallye power stage-én is egy újabb váratlan anomáliával találta magát szemben, de nem a pilóta útra kelt kulacsa miatt maradtak le…