Krajnyák Petra: Sokat kockáztattunk a sikerért
Krajnyák Petra és Velezdi Eszter magasra tette a lécet önmagának Székesfehérváron és végül sikerült is megfelelniük az elvárásoknak, kettős győzelmet arattak, és két fronton is az élre ugrottak az éves…
...csak a Rallye2 -ről szól!
Krajnyák Petra és Velezdi Eszter magasra tette a lécet önmagának Székesfehérváron és végül sikerült is megfelelniük az elvárásoknak, kettős győzelmet arattak, és két fronton is az élre ugrottak az éves…
Krajnyák Petra és Velezdi Eszter a Miskolc Rallye-n kizárólag szorgalomból, tét nélkül állt rajthoz, de a csöppet sem könnyű kihívás megérte a fáradtságot, mert a lányok célba értek, sokat tanultak…
Vogel Adrienn és Notheisz Ivett mondhatjuk, hogy történelmi győzelmet aratott Egerben, hiszen az Eger Rallye-n bemutatkozó Kia Platinum Rally Cup első futama mellett, a Rallye2-ben régen látott P11-es kategóriában is…
Vogel Adrienn és Notheisz Ivett eredményesen mutatkozott be Kia Picanto-jával az őszi Nyíregyháza Rallye-n, ezüstérmesek lettek a géposztályukban, és a jóval erősebb Hondák közt még egy szakaszt is meg tudtak…
Krajnyák Petra, a 7-es géposztály bronzérmével térhetett haza 2018-ban, Nyíregyházáról, ahol bebizonyította, hogy nem egy ijedős leányzó, ügyesen terelte végig Kia Picanto-ját, a csöppet sem barátságos zempléni gyorsaságikon. A tesztversenyük…
Tíz év pihenő után vette elő 1963-as évjáratú, bajnok autóját Kovács Zsolt, aki a jeles évfordulót fiával, Gergővel ünnepelte meg a zempléni pályákon. Az ötlet kitűnőnek bizonyult, a közönség imádta…
Két éve láttuk utoljára a Rallye2-ben versenyezni Kovács Zsoltit, aki akkor kedveszegetten fordított hátat az itthoni versenyzésnek, azóta csak az augusztusi, komlói, Mitropa kupán szurkolhattunk neki, a Mecsekben. De a…
Oberling Krisztián és Ferenczi Laci első közös murvás versenyén vett részt Szombathelyen, ahol némi adminisztrációs kalamajkát leszámítva egészen jól alakult számukra az Iseum Rallye. A féktávok versenyén Krisztián már az…
Kaltenecker Balázs és Köbli Karcsi az Eger Rallye ötödik kilométerén egy fékhiba miatt tetőre dobta Opel Corsáját és ezért sajnos a Miskolc Rallye-t is kénytelen volt kihagyni a duó. A…
Sok meglepetést okozott már a Rallye2 Bajnokságban Kaltenecker Balázs és Bakos Pisti P11-es géposztályba tartozó 1.4-es Opel Corsájával és nem volt ez most sem másképp. Egy kategóriával föntebb, a P12-ben…