Vogel Adrienn és Notheisz Ivett mondhatjuk, hogy történelmi győzelmet aratott Egerben, hiszen az Eger Rallye-n bemutatkozó Kia Platinum Rally Cup első futama mellett, a Rallye2-ben régen látott P11-es kategóriában is győzelmet értek el a lányok, így érthető hogy teljesen elégedetten távoztak az évadnyitó futam helyszínéről. A diadal után azonban Adriennek most egy hosszabb szünet következik a rallye-ban, de természetesen az elkövetkező hónapokban sem hagy fel az autózással, csak a zárt pályákra teszi át a székhelyét, a Miskolc Rallye időpontjában például a Hungaroringen szurkolhatnak majd neki a rajongói. Vogel Adriennel beszélgettünk.

Az Eger Rallye mellett a Kia kupa debütáló versenye is volt az évadnyitó futam. Hogyan készültetek erre a fontos eseményre és mit vártatok tőle?

A felkészülés nagy részét munkával töltöttem, sok dolgom volt nekem is azzal, hogy a Kia Platinum Rally Cup kupasorozat minden részében maradéktalanul összeálljon. Rengeteg háttérmunkára volt szükség ahhoz, hogy már Egerben is tökéletesen működhessen minden körülöttünk, de utólag kijelenthetjük, hogy sikerült. Emiatt a versenyzéssel kapcsolatos teendők nagyobbik részét Ivettre bíztam, aki jól vette az akadályt, mert időben odaértünk ahová kellett, minden flottul működött, eltévedés nélkül abszolváltuk a teljes versenytávot. A rajt előtt még nem ismertük az ellenfeleinket, kérdéses volt számunkra a tudásuk, a gyorsaságuk, ezért az volt az első számú tervünk, hogy épségben juttassuk el a célba a kis Picanto-nkat, és ha lehet, akkor a Kia kupában és a P11-es géposztályban is dobogóra állhassunk a futam legvégén.

Ezt tökéletesen megvalósítottátok, kettős győzelemnek örülhettek a Dobó téren. Milyen volt az egri hétvégétek?

Csütörtöktől, egészen szombat estig tökéletes hangulatban telt minden percünk, hibátlan helyszín volt Eger és környéke az évadnyitó futam megrendezésére. A pályákat nem ismertük, de a szuhai gyorsaságiról előzetesen nem sok jót hallottunk. Attól kifejezetten tartottunk. A Kia Picanto-t elsősorban aszfaltra tervezték és építették, elég könnyű az autó, a rossz minőségű aszfalton nagyon el tud pattogni a talajról. Amikor a pályabejáráson átgurultunk a Parádsasvár-Mátraalmás szakaszon egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy ezt a megpróbáltatást ki fogja bírni a versenyautónk. Az utcai kocsiban már 30 km/órás sebességnél is félelmetesnek éreztük az út állapotát. A másik Szuha kapcsán felmerülő kérdésünk az a Pirelli abroncsok defekttűrő képessége volt. Nagyon bíztunk benne, hogy nem kell majd a szakasz végén kereket cserélni. A félelmeink ellenére, elsőre kifejezetten jót autóztunk Szuhán. Utána tudtuk meg, hogy az egyik ellenfelünk és csapattársunk Rónavölgyi Endre kiesett, ezért egy picit visszább vehettünk a tempóból. A másik két gyorsasági szakaszon semmi gondunk nem volt az autóval. Mindössze egyszer hibáztam, a második kör elején, amikor nagyon elmelegítettem a fékrendszerben az olajat. Emiatt az ötödik szakaszon, Egerbaktán elég harmatos volt a fékeink teljesítménye. Mire újra Szuhára értünk sikerült visszahűteni az olajat annyira, hogy ott már ne okozzon semmiféle problémát. A végén már tényleg nem siettünk, igazából a kiépített előnyünk megtartására és beosztására törekedtünk. Ennek köszönhetjük, hogy végül a P11-es kategóriában és a Kia kupában is megnyertük az Eger Rallye-t. A céldobogón természetesen elégedettek voltunk, mert ez a siker egy tökéletes visszaigazolásnak bizonyult arra nézve, hogy versenyautónk, a rosszabb minőségű pályákon is minden gond nélkül megállja a helyét. Ráadásul még jó is volt vele versenyezni.

Neked most egy elég hosszú szünet következik a rallye szakágban.

Igen, de nem szakadok el az autóversenyzéstől. Az április végi Miskolc Rallye dátuma pontosan egybeesik a WTCR hungaroringi versenyével, ezért a borsodi futamon nem indulnak egyáltalán a Kia-k. A májusi, szombathelyi, murvás Iseum Rallye sem szerepel a Kia Platinum Rally Cup menetrendjében, a Székesfehérvár Rallye pedig az én versenynaptáramban ütközik egy lengyelországi megmérettetéssel. Fehérváron nem indulok, más fogja hajtani a Kia-mat. Veszprém jön egy újabb murva, így velem legközelebb csak a Baranya Kupán találkozhatnak a rallyesport szerelmesei. Az augusztus eleji, komlói versenyig valóban elég hosszúra nyúlik majd rallye-s is pihenőm, de biztos vagyok benne, hogy ez idő alatt sem fogok unatkozni, mert a pályaversenyzés rengeteg elfoglaltságot ad számomra, a rallye mellett is. Hiányozni fog a rallye, de ezzel a helyzettel most nem tudok mit kezdeni, választanom kellett. Inkább bízok abban, hogy gyorsan elrepül ez az idő és mintegy négy hónap múlva az egrihez hasonló sikerekkel térhetek vissza, a rallye világába.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!