Vogel Adrienn és Notheisz Ivett eredményesen mutatkozott be Kia Picanto-jával az őszi Nyíregyháza Rallye-n, ezüstérmesek lettek a géposztályukban, és a jóval erősebb Hondák közt még egy szakaszt is meg tudtak nyerni. A lányok Egerben visszatérnek a Rallye2-be, de nem csak egy futamra terveznek, és már Egerből is serlegekkel megrakva szeretnének távozni. Az évadnyitó futamról, és a 2019-es év terveiről Vogel Adriennel beszélgettünk.

2018 végén, Nyíregyházán mutatkoztatok be a Rallye2 Bajnokság mezőnyében és ott vastagon kijutott nektek mindenből, amitől egy rallye verseny igazából nehéz lehet. A Zemplénben tapasztalt körülményektől aligha kell máshol rosszabbra számítanotok. Nem tántorított el titeket ez a Rallye2-től? Hogy éreztétek magatokat a nyíregyházi évzárón?

Kemény futam, ám mégis fantasztikus élmény volt a Nyíregyháza Rallye, és legbelül örültünk annak, hogy megtapasztaltuk a rallyesport savát-borsát. Nagyjából minden nehezítő körülményt megismertünk. Ennek köszönhetően még inkább beletanulhattunk a rallyezásba. Mentünk hidegben, csúszós utakon, száraz aszfalton, betonon. A ködöt napfény váltotta, majd a sötét éjszakában újra leereszkedett a pára, a hajnali kelés után késő este, tejködben értünk célba.  A havas utakon kívül mindennel találkoztunk, nem is tudom, hogy ezután mi jöhet még egyáltalán. 🙂 Nem gondolnám azt, hogy az igencsak extrémre sikeredett, novemberi megmérettetést követően túl nagy meglepetésben lehet valaha részünk.  Ennek ellenére a nyíregyházi futam egyáltalán nem tántorított el a rallye világától, sőt inkább bizakodóvá tett, hiszen legyőztünk minden nehezítő tényezőt, célba értünk, kupákat szereztünk, jó részeredményekkel oldottuk meg a feladatot, és ez megerősített minket.

2019-ben a pályaversenyzést is folytatod, de rallye futamokon is részt veszel. Össze tudod egyeztetni a két szakág versenynaptár, úgy hogy ne legyen bennük átfedés?

Valóban mindkét szakágban rajthoz állok idén, és lesz egy alkalom, amikor sajnos ütközik két esemény időpontja. A Székesfehérvár Rallye találkozott egy lengyelországi pályaversennyel, én pedig az utóbbin veszek részt, így a Székesfehérvár Rallye-n valószínűleg más megy majd az autómmal. De a Kia Platinum Rallye Cup további futamain, – ami négy versenyt jelent – minden bizonnyal ott tudok lenni. Novemberben pedig visszatérünk Nyíregyházára, ahol az Európa Bajnokság magyarországi versenyén fogunk részt venni, egy R2-es rallye autóval. Mondjuk azt, hogy nagyjából sikerült összehangolnom a két szakág programját.

Közeleg az Eger Rallye, teszteltek e verseny előtt?

Tesztelni egész biztosan nem fogunk. Pedig jó lenne, mert a mátrai pályákat egyáltalán nem ismerem. Annyi tapasztalatom van velük kapcsolatban, hogy nézőként egyes kanyarokat már láttam, amikor rallye versenyekre jártunk, szurkolni. Eger környéke szenzációs, gyönyörű hely, híres borvidék, de emellett méltán népszerű fürdőhelyeknek is otthont ad. Mindig nagyon jó hangulatú versenyek voltak a környéken, bízunk benne, hogy most is ugyanezt élhetjük át, csak ezúttal a pályán belül. Az előrejelzések szerint kitűnő időjárás fogad majd minket az évadnyitó futam hétvégéjén, ezért azt gondolom, hogy a jó hangulatnak és a felhőtlen kikapcsolódásnak ezúttal sem állhat semmi az útjába.

Szerinted Szuhán is meglesz a jó hangulat? Szuha nem hasonlít egyetlen olyan gyorsasági szakaszra sem, amin korábban mentetek. A pályaversenyzéshez pedig végképp semmi köze nem lesz.

Csütörtökön, a pályabejáráson fog kiderülni számomra, hogy mivel állunk pontosan szemben. Egyelőre fogalmam sincs arról, hogy a Parádsasvár-Mátraalmás gyorsasági szakasz milyen meglepetéseket tartogat a számunkra. Reméljük, hogy nem állít elénk megoldhatatlan feladatot. De fogadjanak ott bármilyen körülmények, mindenkinek egyformán nehéz, vagy könnyű lesz a dolga Szuhán.

Mik a vágyaitok a verseny előtt, milyen eredménnyel lennétek elégedettek a célban?

A Kia Platinum Rally Cup-ban, valamint a kategóriánkban dobogós helyezéseket szeretnénk elérni, ami mellé további tapasztalatokat akarunk gyűjteni, a rallye versenyzéssel kapcsolatban. A célunk, hogy mindenképpen a Dobó téren, kupákkal a kezünkben ünnepelhessük meg az legelső egri szereplésünket.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönöm szépen a lehetőséget az Eger Rallye rendezőinek, hogy részt vehettem a verseny előtti sajtótájékoztatón, valamint nagyon hálás vagyok a csapatomnak és a partnereinek is a segítségükért!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!