Rónavölgyi Endre és Aczél András nagyon szeretett volna szép eredménnyel, esetleg a 2WD kupa bajnokaként zárni a Pálháza Rallye-n, de egy apró technikai hiba miatt mindössze egyetlen gyorsasági szakaszon autózhattak. A kicsit hazai, zempléni futamról Rónavölgyi Endrével beszélgettünk.

A 2WD kupa élén álltatok a Vértes Rallye után, két pont előnnyel vártátok a Pálháza Rallye rajtját. Mire készültetek a Zemplénben?

Mentálisan elég komolyan készültem a Pálháza Rallye-ra, leginkább magamat próbáltam meg fejben helyre rakni, mert a Vértes Rallye-n nem tudtunk úgy menni az új autónkkal, mint ahogy azt bárki elvárta volna. Kormánymű problémáink voltak Móron, amelyeknek a nagyrészét a két futam közt kiküszöböltük, felújítottuk a kormányművet a zempléni versenyre. Ennek ellenére még mindig érzek, éreztem benne valamit, amitől nem teljesen precíz az irányítás. A PSZA Motorsport csapata már dolgozik a megoldáson, valószínűleg egy újabb kormánymű lesz beépítve a kocsiba, amit már meg is vásároltunk. A rajt előtt azon kellett túllendülnöm, hogy az összetett értékelésben nem tudtunk annyira jól szerepelni Móron, mint, ahogyan azt elvártam volna magunktól. Pálházán szépíteni akartam mindenképpen, ráadásul a pályák félig-meddig hazaiak voltak nekünk, az Aranyos-völgyi pályára még azt is mondhatom, hogy ismerem, bár eddig soha nem sikerült egy jót menni rajta.

Most sem. Hol tudtatok jót menni, és miért nem jutottatok el az Aranyos-völgyi pályára?

A Kőkapu-Újhuta gyorsasági adatott meg egyedül nekünk, délelőtt. Nagy lendülettel és akarattal vágtunk neki a versenynek, a videónkon látható is egy-két olyan jelenet, ami már majdhogynem neccesnek tűnhet, és ezek mellé akadt még pár kisebb hibám is az első szakaszon. Látom őket, tudom, hogy miben kell még fejlődnöm, de ezekkel együtt is futottunk bemelegítésként egy abszolút ötödik időt, úgy, hogy a dobogó alsó fokáról, mindössze hat másodperccel maradtunk le. Annak is örültünk, hogy a 6-os kategóriában, valamint a 2WD kupában is mi voltunk a leggyorsabbak. Előbbiben 13.5 másodpercet tudtunk adni Szetei Norbiéknak, ami egy bő hét kilométeres gyorsaságin szerintem elég jó. Ez a részeredmény már azt az irányt mutatja, amit én is elképzeltem. A szakasz célja után, etapon megálltunk öltözködni, leállítottam a motort, ami sajnos nem indult be újra. Próbáltuk mindenhogy életre kelteni, de nem sikerült. Nekünk ennyi jutott. Baksai Laciék később ijesztően nagyot estek, ám ahogy halljuk, már mindketten a gyógyulás útjára léptek, mielőbbi teljes felépülést kívánunk mindkettőjüknek!

A Mikulás Rallye-n mennétek, ha a helyzet megengedi, hogy megrendezzék?

Csak akkor állnánk rajthoz, ha tényleg muszáj. Ha a 2WD kupában lenne annyi induló, hogy értékeljék a kupát, akkor igen. Egyébként nem. Jelentős beruházás lenne nekünk a Mikulás Rallye, murvagumikat, felniket kellene vásárolnunk, ezekbe és az egyéb költségekbe nem szívesen állnánk bele. De ha összejön a három nevező a 2WD kupában, akkor nincs mese, megyünk, és megküzdünk bárkivel az éves elsőségért.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!