Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_422Nagy Peti és Gonda Dani több, mint két esztendő kihagyás után tette tiszteletét a Rallye2 Bajnokság szombathelyi versenyén, de a 205-ös „kis oroszlánjuk” úgy gondolta, hogy a hosszú pihenőt követően ő nem kíván sokáig szaladgálni a vasi murván, így feladásra kényszerítette a srácokat. Petiék ezért úgy gondolták, hogy ők a 205-ös útját adják ki és Székesfehérvárra már egy 306-ossal jöttek, ami elsőre meghálálta a fiúk bizalmát, pontokat, kupát gyűjtött Petiéknek, de még mindig csak az ismerkednek vele a legények. Bimbódzó kapcsolatukról Nagy Péter beszélt nekünk.

Rallye2.hu: Szombathelyen már próbálkoztatok, de előtte elég régen láthattunk titeket a Rallye2 Bajnokság mezőnyében, most pedig egy új autóval jelentetek meg a Székesfehérvár Rallye-n. Hogyan készültetek a versenyre?

Nagy Péter: Legutóbb 2013-ban vettünk részt a Rallye2 futamain a régi autónkkal, egy 205-ös Peugeot-val. Azóta két tejes évad kimaradt, a régi autónkkal pedig műszaki gondok adódtak, Szombathelyen, az Iseum Rallye-n. Kiestünk a motor hibája miatt. Ezért úgy döntöttünk, hogy nem faragjuk tovább azt a kocsit, plusz jött egy jó lehetőség, az új autónk képében, a régitől is megfelelő opciók mellett tudtunk megválni, tehát természetesnek tűnt az új autó beszerzése, ami egy Super N-es Peugeot 306-os versenyautó. Sokat nem nyúltunk hozzá a felkészítés során, szerettük volna abban az állapotban kipróbálni, ahogy hozzá jutottunk, aztán a tapasztalatok függvényében majd neki látunk a fejlesztésnek. Akadt egy-két problémánk, de ezeket csak versenykörülmények között lehetett kideríteni. Tesztelni nem tudtunk, a Székesfehérvár Rallye-t szántuk a főpróbának, hogy a gyermekbetegségek kijöjjenek és innen tudjunk majd tovább építkezni.

Rallye2.hu: Hogyan sikerült a verseny? Sikerült megvalósítani a terveket?

Nagy Péter: Nem volt könnyű gyorsasági szakasz a Csákberény-Kőhányás, azt is mondhatnám, hogy a régi autónkkal biztosan tetszett volna, de egy ismeretlen autóval nem volt egyszerű a feladat. A váltónk áttétele hosszúra sikerült, azon változtatni kell, a hátsó fékünk olykor-olykor bekap, a 205-ösben volt egy kormányáttétel, amit nagyon megszoktam, ebben pedig nincs. Ennek a hiánya is nagyon hátráltatott. Az etap mindig rosszkor jön, de az ismerkedős fázisunk miatt most nem morgolódtunk nagyon miatta, így az Oroszlányon és a Nagyvelegen kicsit jobban tudtunk autózni. Azokkal a speciálisokkal jobban képben voltam. Könnyebb volt így a kocsival barátkozni.

Veszprém Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_775

Rallye2.hu: Kívülről nézve elég jól sikerült a barátkozás, célba értetek, kupát, pontokat gyűjtöttetek.

Nagy Péter: Annyira azért nem lehetek elégedett, függetlenül attól, hogy begyűjtöttük a kategóriánk második helyét, ezért nagyon hálásak vagyunk a szervizcsapatunknak és a támogatóinknak egyaránt. Ám mondhatni, hogy az ölünkbe hullott az ezüstérem, hiszen a Papp Laci-Papp Csabi duó nem sokkal a verseny vége előtt kényszerült kiállni ezzel léptünk egyet előre. Közelebb szeretnék kerülni időben is a géposztályunk elejéhez, van még mit gyorsulnunk. Új autóval, hosszú kihagyás után, amolyan visszatérő versenynek mondhatjuk, hogy nem volt rossz, de ettől azért többet szeretnénk mutatni és elérni. Örülünk, hogy műszaki hiba nélkül célba értünk, amin módosítani kell, azt elvégezzük, hogy az elkövetkező versenyeken tudjuk hozni azt a tempót és eredményt, amivel már mi magunk is maradéktalanul elégedettek lehetünk.

Rallye2.hu: Hol láthatunk titeket legközelebb?

Nagy Péter: Várhatóan a Baranya Kupán. Ott szeretnénk rajthoz állni. Azt gondolom, hogy a komlói megmérettetés egy jó viszonyítási alap lesz a számunkra, mivel 2013-ban, a régi kis Peugeot-unkkal elég jól autóztunk a Baranya Kupán, össze tudjuk vetni a két kocsi viselkedését és eredményességét a mecseki pályákon. A gyorsaságikat ismerem, szeretnénk gyorsulni és, mint ahogy a szavaimból is kiderült tervekkel és izgalommal telten várjuk a verseny rajtját.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!