Rádóczi József: Minden versenyünket imádtam
Rádóczi Józsi jött, látott és majdnem győzött is a Rally2 Bajnokságban, de a sikerek ellenére 2011 végén egyik percről a másikra „leállt a szerrel” és azóta sem tért vissza a…
...csak a Rallye2 -ről szól!
Rádóczi Józsi jött, látott és majdnem győzött is a Rally2 Bajnokságban, de a sikerek ellenére 2011 végén egyik percről a másikra „leállt a szerrel” és azóta sem tért vissza a…
Határ Attila és Éhn Dániel Mór után Pálházán sem talált magától gyorsabb P13-as párost, de a verseny legvégén nagyot kellett küzdeniük még a célba érkezésért is. A kalandosra sikerült Pálháza…
Az apróbb technikai problémák, a túl óvatos kezdés, vagy egy újonc navigátor, pláne egyszerre, ugyanazon versenyen általában azt szokták eredményezni, hogy az adott páros, ha egyáltalán eljut a célba, akkor…
Berta Józsi és Radvánszky Gabi, a salgótarjáni kategóriagyőzelme után elhatározta, hogy mindent feltesz egy lapra és a Mecsek Rallye-n gyors, de taktikus autózást bemutatva rárepül egy díszes, év végi serlegre.…
Sok mindenen változtatott maga körül Berta Józsi a Székesfehérvár Rallye óta és úgy tűnik, hogy nem nyúlt mellé, hiszen Radvánszky Gáborral győzelemre vezettek a P13-as géposztályban egy olyan versenyautót, amivel…
Nagy Peti és Gonda Dani Székesfehérváron alaposan ráijesztett mindenkire, amikor megjelentek az első fotók a lezúzott Peugeot 306-osukról. Kimondhatjuk, hogy legalább ugyanakkora kő esett le a szívünkről, mint amekkorát a…
Nagy Petinek és Gonda Daninak több, mint egy évnyi kihagyást követően kupával sikerült visszatérnie a Rallye2 Bajnokság mezőnyébe, pedig a Miskolc Rallye-n nagyon is érezte Peti a kezében és a…
Határ Attila és Deák Heni eddig kivétel nélkül, minden Rallye2-es versenyén az élmezőnyben, valamint az összetett értékelés első helyén autózott, amikor idő előtt kellett leadniuk a menetlevelüket. Székesfehérváron is így…
Határ Attila és Deák Heni már az őszi Eger Rallye-n is megvillantotta az oroszlánkörmeit, szenzációsan autóztak a Peugeot 306 S16-osukkal, a mátrai pályákon. A folyt. köv. ideje most érkezett el,…
Nagy Peti és Gonda Dani szépen kezdte meg az Eger Rallye-t, de egy lassító előtti féktáv kibabrált a srácokkal, a magas gumirakás pedig hamar véget vetett a visszatérő versenyüknek. Nagy…