Tamás Gyula és Sztrakon Bence a Mikulás Rallye első méterein rögtön a mélyvízben találta magát, hiszen a rajt előtt, a murván konkrétan nulla méter tapasztalattal rendelkeztek. A fiúk a versenyzésbe hamar belerázódtak, élvezték is azt, hiszen egy szoros adok-kapok közepén találták hirtelen magukat, de a Kislőtéren sajnos megadta magát az autójuk. Tamás Gyuszóval beszélgettünk.

Mit vártatok a Mikulás Rallye-tól, ha jól tudom ez volt az első murvás versenyetek.

Soha nem mentünk még murván, és sajnos a rajt előtt nem volt sem időnk, sem lehetőségünk tesztelni, így nem volt más választásunk, Várpalotán, élesben kellett megkezdenünk az ismerkedést a murvával. Teljesen idegen volt számunkra, de az a másfél gyorsasági szakasz, amin mentünk, az tetszett. Mi mindig nyerni megyünk, most is így volt, de persze azért igyekeztünk reálisan látni a helyzetünket, tudtuk, hogy nem fogjuk tudni felvenni a harcot az olyan ellenfelekkel, akik már mentek murván, többeknek pedig elég komoly murvás tapasztalata is volt a mezőnyben.  Nem feltartott kezekkel, hanem igenis pozitív felfogásban vetettük bele magunkat a versenyzésbe.

Mi történt veletek ezen a másfél pályán?

Egy 100 forintos alkatrész húzta keresztül a számításainkat, egy magszenzor adta meg magát, a Citroenünkben a Kislőtér felénél. Ott meg kellett megállnunk, nem ment tovább a kocsi. A verseny után a csapatunk kicserélte a meghibásodott szenzort, és hamar megjavult a C2-nk. A srácok nem tudtak bejönni értünk, egész nap versenyt néztünk a pálya mellett. Annyi szerencsénk volt, hogy a RallyFeeling.hu csapatával találkoztunk, ők adtak nekünk enni, inni, nélkülük nem tudom mi lett volna velünk estig. Köszönjük szépen az ellátást és a segítséget a srácoknak. A másfél szakaszról túl sok mindent sajnos nem tudok elmondani, mert ismerkedés jegyében telt, óvatosan közlekedtünk. Még azt is a versenyzőtársainktól kérdezgettük, hogy kell e melegítenünk a murvás gumit? Mondták, hogy nem kell, csak a fékbetéteket kell bemelegítenünk. Fogalmunk nem volt róla, hogy miként tapad a gumi, vagy, hogy milyen féktávokat kell vennünk. Újdonság volt minden, de nagyon élveztük az egészet. Főleg a várpalotai szakaszt. Ha végig megy mindenki, akkor akár egy egészen jó kis csata is kerekedhetett volna a nap végére, hiszen a 6-os géposztály harmadik helyéről csak 1.3 másodperccel maradtunk le a nyitó gyorsaságin, és mögöttünk még ketten is két másodpercen belül voltak. Csatázhattunk volna egy nagyot, de így alakult.

A Szilveszter Rallye-n mentek?

Igen, ugyanebben a felállásban, ott leszünk a Hungaroringen, a Citroennel. 2021-et is elkezdtük tervezni, vannak elképzeléseink, de ezekről még most egyelőre nem szeretnék semmit sem elárulni. Nagy titok nincs, csak még igazából semmi sem biztos, úgyhogy felesleges lenne bármit is elkiabálni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!