Rallye2.hu
logo
…csak a Rallye2 -ről szól!

Emődi Balázs: A végére kaptam el a fonalat

Emődi Balázs kilenc éve ült utoljára versenyautóban, így nem is csoda, hogy – Tőke Dani navigálásával- fokozatosan újra kellett tanulnia mindent a Mikulás Rallye-n, még magáról a rallye-ról is. Az utolsó szakaszra állt össze minden az újrakezdés után, ekkor már Balázs is nyomta volna tovább a gázt még egy teljes további körön keresztül, de a céldobogón már várták őket, hiszen csodálatos eredményeket értek el, volt minek örülniük az ötödik gyorsasági legvégére. Emődi Balázzsal beszélgettünk.

Mit vártatok a Mikulás Rallye-tól és hogyan készültetek rá?

Azt vártuk, amit kaptunk végül. Rengeteg élményt. A felkészülésünk úgy nézett ki, hogy Maricsek Mikivel egy közös projektként nyár elején kitaláltuk, hogy ezt az autót felújítjuk és Mikiék aszfalton fognak vele menni, mi pedig murván. Szerettünk volna már idén autózni vele egyet, erre pedig kizárólag a Mikulás Rallye-n volt lehetőségünk. Ez a verseny volt kitűzve célul, az utolsó pillanatban készültünk el a munkákkal. Kilenc évet hagytam ki, nem vártam attól sokkal többet magamtól, mint, amit teljesíteni tudtam. Utólag visszagondolva már egy kicsit kritikusabb vagyok önmagammal szemben, de a célban nagyon elégedett voltam, úgy is mondhatom, hogy nagyon boldogok voltunk Danival együtt, hogy célba értünk. Pláne annak fényében, hogy a rajthoz álló párosoknak több mint az 50%-a valamiért feladni kényszerült az évzáró futamot. Mi szerencsére ahhoz a hat pároshoz tartoztunk, akik meglátták a célvonalat.

Milyen volt a versenyetek?

A helyezésünkről teljesen felesleges beszélnünk, hiszen a P12-es kategóriában, az abszolút bajnokok, Foczkó Ákosék és a bajnokságban a második helyen végző Janovich Rolandék, illetve a mostanában oly divatos szóval élve az űrhajó Ladáik ellenében kellett küzdenünk, a közel homológ, 2107-es, A-s Ladánkkal.

Álljunk meg egy szóra! Közel homológ. Ez mit takar? Hatsebességes a váltótok?

Igen. Ez az egy alkatrész az, ami elválasztotta attól a kocsinkat, hogy teljesen homológ legyen. Ezért kellett a P12-ben indulnunk, ez az egy dolog van benne, ami nem homológ. Emiatt nem is állhattunk volna rajthoz a 6-os géposztályban, valamint a 2WD kupában, csak kizárólag a P12-ben.

A roppant fontos technikai kérdés után térjünk vissza a gyorsaságikra!

Az első gyorsasági után rögtön megállt az önindító a kocsinkban, tartalék nem volt nálunk belőle, így a verseny végéig elkísért ez a probléma, többször is be kellett tolnunk az autót. Ezt leszámítva viszont hibamentes volt a kocsink. A hosszú kihagyás után kellett némi idő, hogy felfogjam, hogy újra autóversenyen vagyok, és egy olyan autóban ülök, amivel jó lenne haladni. Ez nagyjából a harmadik szakaszon történt meg. Nyolc-kilenc évig csak az utcán autóztam, a gyerekekkel a hátam mögött, úgyhogy ez egy merőben új dolog volt most a számomra. Elsősorban arra koncentráltunk, hogy a kövek támadását leszámítva karcmentesen célba juttassuk az autót. Napközben fokozatosan vettük fel a ritmust, az ötödik gyorsaságin, a Kislőtéren – ami amúgy is a kedvencünk volt – szerintem már tudtunk olyan tempót diktálni, amilyet szerettünk volna. Ezután a szakasz után éreztem azt, hogy de jó lenne még egy kört menni, az kifejezetten jól esett volna, mert a végén kezdtem elkapni a fonalat. Az abszolút hatodik helyen értünk célba, a P12-ben és a Lada kupában pedig megszereztük a második helyet, aminek nagyon tudtunk örülni. Ha valaki azt mondta volna nekem pár hónappal a verseny előtt, hogy ilyen eredményeink lesznek a Rally2-ben, akkor biztosan kinevetem. Ehhez mondjuk a vetélytársaink balszerencséje is kellett, bár, ha nem egy ilyen hosszú kihagyás után lettem volna, akkor biztosan többre is törekszem.

Folytatás? A Szilveszter Rallye-n mentek e?

Semmiképpen sem, hiszen csak murvás versenyekben gondolkodom. Maricsek Miki kisebb repülőtéri futamokon, FRT-n, Rally3-as sprintversenyeken szeretne menni az autóval, én viszont szomorúan látom, hogy a Rally2 Bajnokság 2021-es versenynaptár tervezetében nincs egyetlen murvás futam sem. Csalódott vagyok emiatt. Viszont én arra gondoltam, hogy ha a váltónk cseréje után tényleg teljesen homológ lesz az autónk, – a ruházatunk és a felszereléseink már azok – akkor mindössze 40000 Forint választ majd el minket a nevezési díj tekintetében attól, hogy elindulhassunk az ORC-ben. Valószínűleg oda fogunk licencet váltani 2021-ben és akkor még nagyobb versenytávot is mehetünk a murván.

Rally2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük