Péter Palkó és Varga Kristóf taktikusan várta a Kazincbarcika Rallye-n a lehetőséget arra, hogy felkapaszkodjon a géposztályában az első helyre, és az utolsó pillanatban Fortuna nagyasszony úgy döntött, hogy Palkó és Kristóf érdemes az elsőségre a versenyen és az év végén egyaránt. Péter Pállal beszélgettünk.

2WD kupa bajnokként érkeztetek meg Kazincbarcikára. Mik voltak a tervek ennek fényében?

Molnár Feri bácsiék távolmaradásával a rajt eldőlt, hogy a 2WD kupában már nem előzhet meg minket senki, így Kazincbarcikán a géposztályunkra koncentrálhattunk. Volt egy olyan titkos tervünk, hogy egy jó szerepléssel akár a 6-os kategóriában is tudnánk előrébb lépni, és akár ott is aranyéremmel zárhatjuk a 2021-es szezont. Arra akartunk törekedni, hogy jó helyen álljunk a nap folyamán, hogy nyitva álljon előttünk a kiskapu a végéig a mi részünkről a bajnoki címet illetően.

Nem lehet rátok panasz, ami tőletek telt, azt megtettétek és elmondhatjuk, hogy sikerrel jártatok. Milyen volt nektek a Kazincbarcika Rallye?

Rettenetesen izgalmas, hiszen még a power stage előtt is bőven úgy álltunk, hogy Vitek Viktor és Holecz Laci lesz a géposztályban a bajnok. De az utolsó szakaszon megforogtak, így a bajnokság utolsó versenyén, az utolsó gyorsasági szakasz legvégén, a beíróbban tudtuk meg, hogy mégis mi lettünk az elsők 2021-ben. Hihetetlen érzés volt. Tudtuk, hogy nekünk igazából nincs esélyünk ellenük, kivárásra autóztunk, igyekeztünk sietni, közel maradni hozzájuk, hogy ha felcsillan a remény, akkor ugrásra készen álljunk. Az egész éves pechszériánk után az imolai célban végre ránk mosolygott a szerencse. Ehhez Viktorék balszerencséje is kellett persze, sajnáljuk, hogy egy hiba döntött a bajnoki cím sorsáról, de ezúttal mi jókor voltunk jó helyen. Az első szakaszon én is hibáztam, a vége felé kicsúsztunk, benne volt a pakliban az is, hogy kiesünk, de folytatni tudtuk a versenyt. Azt gondolom, hogy életem legjobb versenyén vagyunk túl. Tetszett, hogy az a pálya, ahol végül eldőlt a bajnoki cím sorsa is – a Szuhogy-Imola – mindenki számára új szakasz volt, egyenlőek volta a feltételek, még a hazai versenyzőkkel szemben is.

A kalandok elkerülésére nagyon odafigyeltünk, megbeszéltük Kristóffal, hogy a kivárásra játszunk, de ennek ellenére, ahogy mondtam is, már az első gyorsaságin becsúsztunk egy visszafordítóban. Ezen kívül viszont semmi sem történt, nagyon ésszel mentünk, minden levágást alaposan megterveztünk. A várhatóan problémásabb helyeknél a pályabejáráson megálltunk, kiszálltunk, jól megfigyeltünk mindent. Nagy figyelmet fordítottunk a defektek megelőzésére is. Hála Istennek kifizetődött az alaposságunk.

Parádésra sikeredett a Kazincbarcika Rallye és 2021-es szezon vége is. Te is így látod?

Abszolút. A 2WD kupában és a 6-os géposztályban elsőként értünk célba Kazincbarcikán, az összetett értékelésben pedig 17,2 másodperccel Ifj. Fogarasi Attiláék mögött zártuk a futamot. Attiláéknak gratulálunk az abszolút és a kategória bajnoki címükhöz is! Ha valaki azt mondja nekünk a rajt előtt, hogy ilyen eredményt tudunk elérni ebben a mezőnyben, azt nem biztos, hogy elhittük volna neki. De elfogadtuk volna természetesen. Nagyon boldogok voltunk, és éppen ugyanilyen boldogok lettünk volna akkor is, ha az összetettben valamivel rosszabb eredménnyel térünk haza. A legjobb ötöt céloztuk be magunknak, és a kategória első, vagy második helyét, de egy abszolút értékelésben megszerzett ezüstéremről nem is álmodtunk. Óriási!

Idén láthatunk még titeket valahol?

Bízunk abban, hogy a Mikulás Rallye rendezői és a Rally Szakág vezetése felnőtt emberek módjára meg tudnak abban egyezni, hogy a november 27-ei dátum kié lesz, mert mi a Mikulás Rallye-n mindenképpen ott leszünk, de természetesen a két bajnoki címünket is személyesen, a Rally Szakág díjátadó gáláján szeretnénk átvenni. Legjobb tudomásunk szerint ezek időpontja jelenleg egy hétvégére esik, úgyhogy most azért szurkolunk, hogy kialakuljon ebben a kérdésben a megállapodás, és mindkét helyen meg tudjunk jelenni.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük szépen az egész éves támogatást és a segítséget a csapatunknak, Krisztiánnak, a nagybátyámnak, unokatestvéremnek és a családjának, Dincinek, és mindenkinek, akik bármilyen kis aprósággal összerakták nekünk ezt a fantasztikus évet.

Köszönöm Kristófnak a hibátlan navigálást, Dávidnak a rengeteg munkát, a mindig hibátlan autót. Köszönöm, hogy folyamatosan játszik az idegeimmel, a verseny előtt napokig nem alszok ugyan, de az utolsó pillanatra mindig összerakja szuperül a Hondánkat. 🙂

Nem utolsó sorban, de köszönöm szépen a feleségemnek, hogy mindezt tűri nekem. Még… 🙂

 

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!