Baksai Laci és Erdei Zoli számára a rajtdobogó után ért véget a Kazincbarcika Rallye, mert Laci hirtelen lebetegedett, majd másnap délután ahogy jött a betegség, úgy ment is, csak éppen a versenyüket nullázta le egy szempillantás alatt. Baksai Lacinál viziteltünk.

Lenne időd most egy hosszabb lélegzetvételű élménybeszámolóra a Kazincbarcika Rallye-val kapcsolatban? 🙂

Arra a 4 másodpercre gondolsz, amiben össze tudnám foglalni? 🙂 Persze, annyi időm mindig van. 😉

Gondolom annál egy kicsivel több tervetek volt az indulás előtt, mint amit sikerült végül megvalósítani…

Tényleg csak egy kicsivel… Nem tudtuk egyáltalán, hogy milyen pályák várnak ránk, mert Sajókazán az életben nem mentem még, a rudabányai szakaszt pedig részben, Kánó-Imola-Ragály formában ismertem. A rudabányai részről videókat nézegettem a verseny előtti hetekben, napokban. Azok alapján jónak tűnt, de fenntartással utaztunk el Borsodba, majd a pályabejárás végén összenéztünk Zolival és azt mondtuk, hogy jók lehetnek az esélyeink, ez jó verseny lehet.

Nem az lett, mert sajnos el sem tudtatok indulni vasárnap. Mi történt veled?

Elég rendesen keresztbe húzta az élet a számításainkat. Eleinte azt gondoltam, hogy ételmérgezést kaptam, de most már biztos vagyok benne, hogy nem. Egy vírust „nyaltam be” valahol, egy hasmenésest, görcsölőst, amin miután hazajöttem az egész családon átesett. Örültek nekem… Nem volt összességében 24 óra, amennyi idő alatt átment rajtam, rajtunk, de az a 24 óra gyötrelmes volt. Az volt a baj, hogy rám szombaton délután 14 óra körül tört rám, abba is kellett hagynunk miatta a pályabejárást, mert furcsán, fáradtan éreztem magam.

 

A szálláson lett igazán komoly a helyzet, ezért megpróbáltam a rajtceremóniáig pihenni, ami nem volt egyszerű, de estére sikerült annyira összerakni engem, hogy elrajtoljunk, hogy ha vasárnapra jobban leszek, akkor versenyezhessünk. Katasztrofális volt az éjszakám. Rázott a hideg, három óra körül tudtam végre nagy nehezen elaludni. Hat órakor ébredtem fel, de annyi erőm sem volt, hogy a cipőmet felhúzzam. Kimentünk a szervizparkba, ahol látva az állapotom, azt mondtam a srácoknak, hogy engedjük el ezt a versenyt, ennyit nem ér az egész. Bocsánatot kérek mindenkitől, akinek elrontottam a hétvégéjét! A parc fermében leadtunk mindent és mivel nem voltam egyáltalán csúcsformában nagyon óvatosan és lassan elindultam hazafelé. Rendben megérkeztem, és itthon, délután kettőkor, mintha elvágták volna a zsinórt.

Egy pillanat alatt meggyógyultam, helyre jött minden, visszatért az erőm is. Azóta sincs semmi baj. Lehet az égiek akarták így, hogy ne versenyezzünk, mivel volt egy pár viccesnek ígérkező kanyar, annak tudjuk be ezt a sztorit, hogy valaki vigyázott ránk fentről. Autóversenyzők vagyunk, mi menni szerettünk volna.

Hol fogjátok bepótolni a Kazincbarcika Rallye-t?

Ha lesz, akkor a Szilveszter Rallye-n. De mi már elsősorban a jövő évre összpontosítunk, igyekszünk minél hamarabb összerakni a terveinket. Ha eléggé hosszú lesz a takarónk, akkor az eredeti terveinkkel ellentétben valószínűleg megpróbálnánk teljes évadot menni 2022-ben, a Rally2 Bajnokságban. Ahogy halljuk, a madarak azt csiripelik, hogy elég komoly mezőny fog összegyűlni a jövőre a Rally2-ben, jó lenne, ha ebben a társaságban sikerülne elcsípnünk az esztendő végére egy előkelő helyezést.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Köszönjük a PSZA Motorsportnak, hogy ezúttal is egy bombaformában lévő kocsit hoztak nekünk Kazincbarcikára!

Köszönjük a Borsod Race Mediának, és Kolencsikné Gál Melindának, hogy hittek bennünk idén is és a segítségükkel visszaülhettünk egy fantasztikus versenyautóba.

Köszönjük szépen a szponzoraink segítségét, és a családunk támogatását, megértését.

Reméljük, hogy jövőre mindenkivel folytathatjuk a közös munkát . 🙂

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!