DSC_0687Óvatosan kezdte, majd egy mindent elsöprő abszolút szakaszgyőzelemmel zárta az Eger Rallye-t Kolencsik Balázs és Kemény Zsolt, akik Villám McQueen-nek álcázott Peugeot 106 S16-osukkal tanították móresre a Rallye2 Bajnokság mezőnyét Egerszóláton. A srácok nem pihennek a Miskolc Rallye-ig, hiszen gőzerővel dolgoznak a kocsin, szeretnének a hazai versenyük rajtjáig fejleszteni az autón, hiszen az eredmény kötelez, így Miskolcon legalább olyan eredményesen akarnak átgurulni a céldobogón, mint, ahogy az Egerben megadatott nekik. Kolencsik Balázst kérdeztük.

Rallye2.hu: Hogyan sikerült a felkészülésetek az Eger Rallye-ra?

Kolencsik Balázs: Igazából csak alaposan átnéztük az autónkat, motorprogramozás volt, sok mindent nem csináltunk vele, hiszen 2015-ben már jól össze lett rakva a kis Peugeot-nk, amit sprinteken és a Szilveszter Rallye-n próbáltunk ki. Apró-cseprő problémák akadnak még, de ezeket folyamatosan orvosoljuk. A munkánk miatt elég rövidre sikerült az évadnyitó versenyre a felkészülésünk, nem tudtunk túl sokat foglalkozni az autónkkal. Tesztekre és egyéb kipróbálási lehetőségekre pedig végképp nem maradt lehetőségünk és ezeknek a hiánya meg is látszott az első körben mutatott teljesítményünkön. Év eleji formában vágtunk neki a versenynek, idegen volt még a kocsiban ülni.

Eger Rallye 2016 Salánki Gábor_086

Rallye2.hu: Aztán viszont szépen belelendültetek, a power stage-et abszolút idővel meg is nyertétek. Mire emlékszel vissza a versenyről?

Kolencsik Balázs: Több új dologgal kellett megbarátkoznom az Eger Rallye során és Kemény Zsoltival, a navigátorommal is csupán két tesztversenyen vagyunk túl. Tanuljuk még egymást, de Zsolti egy rettenetesen jó navigátor, az már tisztán látszik. Az Eger Rallye nagyon tetszett nekünk, csak el kellett kapni a lendületet. Ahogy említettem, nagyon idény eleji formában kezdtük a versenyt, az első gyorsasági szakaszon éreztük, hogy nem megfelelő a tempónk, és ezt a célban az óra is megerősítette. A második gyorson már rátettünk még egy lapáttal, de ekkor technikai problémánk jelentkezett. Visszatérő jelenség, hogy, amikor a tankban elbilleg az üzemanyag, az autó ledadog, kihagy, nem akar menni, ez pedig a kettes és hármas speciálison is így volt. Emiatt tavaly konkrétan egy motort már sikerült hazavágnom, így a tervekkel ellentétben inkább egy kicsit óvatosabbra vettem a figurát. A szervizben kijavítottuk a hibát, a második körbe már úgy kezdtünk bele, hogy megvalósítjuk az első körre kitűzött céljainkat és az új Hankook gumijainkat is feltettük, hogy ki tudjuk próbálni őket. A Szarvaskő-Egerbocs szakaszon sikerült is végre úgy autózni, ahogy eredetileg is szerettünk volna. Elkaptuk a ritmust és innentől a saját tempónkban tudtunk autózni, maximálisan a versenyzésre tudtunk koncentrálni. A Bátor-Terpesen abszolút második időt autóztunk, a záró szakaszon pedig mi voltunk a leggyorsabbak a Rallye2 Bajnokság mezőnyében, amiért plusz pontokat is kaptunk a végelszámolásnál. Reméljük, hogy az év folyamán tudjuk majd hozni legalább az itt mutatott formánkat és tempónkat.

Rallye2.hu: A Miskolc Rallye a ti hazai versenyetek, nem valószínű, hogy kihagynátok…

Kolencsik Balázs: Igen, indulunk Miskolcon, de addig még dolgozunk az autón, szeretnénk kivitelezni néhány fejlesztést, hiszen van még potenciál a kis 106-os-ban. Le is adjuk hamarosan a nevezésünket és nekilátunk a felkészülésnek is. Bízok benne, hogy ezúttal lesz lehetőségem a rajt előtt tesztelni egy kicsit a versenyautót. Nem akarunk ugyanolyan nehézkesen kezdeni Miskolcon, mint, ahogy azt Egerben tettük. Ez egy Rallye2-es versenyen, a versenytáv rövidsége és a gyorsasági szakaszok száma miatt nem megengedhető. A gyorsaságik közül a Bükkszentlászló-Bükkszentkeresztet és a Sáta-Sátát ismerem, de a Mályinka eddig mindig kimaradt nekem valahogy, hiába vagyok miskolci. Amelyik versenyen volt, én onnan valamiért mindig hiányoztam. Az általam ismert speciálisok tetszenek, szeretem őket, igazi miskolci klasszikusok. Igyekszünk majd a verseny elejétől nagyon jól szerepelni, és legalább ugyanolyan jó eredményt elérni, mint, amit Egerben sikerült, vagy még jobbat. Hiszen, ott a második körben már mindenki láthatta, hogy nem csak az autónk dekorációja tud mesébe illő lenni, hanem a vele elérhető eredmények is.

Salánki Gábor

Köszönöm a segítséget a csapatomnak, a családomnak és együttműködő partnereimnek: Thermo-Ciklon Kft Márton Média Kft Hankook.

Külön szeretném megköszönni, a Feleségemnek, Kolencsikné Gál Melindának a támogatását és a türelmét.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!