Alapvetően egy szenzációs versenyt futott Gyuriczky Zsolt Pintér „Pinjoe” Szilvivel az Eger Rallye-n, ahol olyan remekül kezdték a versenyt, hogy inkább egy picit vissza is vettek a gázból, hogy biztosan célba vihessék Citroenjüket. A terv sikerült, a 6-os kategória ötödik helye is meglett, de a végén egy jogos büntetés miatt mégis hátrább sorolták Zsoltiékat. Ezt el is fogadta volna a pilóta, de a gond mással volt. Hogy mivel is pontosan, arról és az Eger Rallye-ról Gyuriczky Zsolt beszélt nekünk.
Rallye2.hu: Böröczi Levente navigált neked tavaly, Egerben viszont Pintér Szilvia diktálta neked az itinert. Miért váltottál navigátort?
Gyuriczky Zsolt: Az előző két évben Leventével autóztam, most pedig tényleg Szilvivel mentem, de nem mondanám úgy, hogy navigátor csere történt az autóban. Csak visszatért a régi navigátorom. 2004-ben, amikor belevágtam a rallye-zásba, akkor Szilvivel együtt kezdtünk neki az egésznek. Együtt tanultuk meg a rallye csínnyát-bínnyát, olykor a saját kárunkon. Együtt sírtunk, együtt nevettünk. Két éve ő kapott egy lehetőséget, az ORB mezőnyébe navigálhatott én azt mondtam, hogy menjen, éljen a lehetőséggel. Így ugrott be a helyére Levente, akivel az előző két évemet teljesítettem. Most pedig visszatért hozzám Szilvi, teljesen jól tudtunk újra együttműködni az autóban.
Rallye2.hu: Hogyan készültetek az Eger Rallye-ra?
Gyuriczky Zsolt: A hosszú téli szünet után nekünk személy szerint sok készülni valónk nem akadt, mivel a versenyautónkat béreljük, azt most is teljesen korrektül felkészítve kaptuk meg az Eger Rallye-ra a Bakó Rallye Team csapatától. Ehhez nekünk már csak a lelkesedést kellett hozzátennünk, ebből pedig nem volt nálunk hiány az évad első versenye előtt.
Rallye2.hu: A motiváció tehát megvolt, de hogyan emlékszel vissza az Eger Rallye-ra?
Gyuriczky Zsolt: Kifejezetten élveztem a versenyt, nagyon jól éreztem magam az autóban. Minden jó volt, remek gyorsaságikon autózhattunk, flottul mentek a dolgaink egyszerűen jó volt ez a verseny. Az első gyorsasági szakaszon önmagamhoz viszonyítva repesztettünk egy igazi űridőt. Még mi is meglepődtünk rajta, negyedik pozícióval nyitottunk a kategóriánkban, visszább is vettünk egy kicsit a lendületből. Az eredményhirdetésen ötödikként hirdettek ki minket a géposztályunkban, az Eszterházy téren. Az Eger Rallye előtt mi az első ötbe számoltuk magunkat, ami össze is jött, ezért nagyon örültünk ennek az eredménynek. De sajnos eztán jött csak a fekete leves! Itthon nézegettem az eredményeket, ahol azt láttam, hogy egy etap útvonal elhagyásért 10 másodperces időbüntetéssel sújtottak minket, hátrébb csúsztunk ezzel a hatodik helyre. Emiatt alapvetően semmi problémánk nem lett volna, hiszen tudtuk, hogy hibáztunk, valóban elhagytuk véletlenül a kijelölt útvonalat, számítottam rá, hogy ezért meg fognak büntetni. Ezt szó nélkül el is fogadnám, jogosnak érzem döntést. De a nagyobb gond a véleményem szerint, hogy több, mint tíz párost tudnék felsorolni, akik szintén elvétették az útvonalat, de csak összesen hárman kaptunk emiatt büntetést. Ez pedig, akármennyire is jól éreztem magam az Eger Rallye-n, nagyon rányomta utólag a bélyegét a versenyünk összképére, igen keserű szájízzel gondolok vissza az évadnyitó futamra. Szeretném azt kérni, hogy a szabályok mindenkire egyformán vonatkozzanak! Legyen egyelőek a feltételek.
Rallye2.hu: A Miskolc Rallye-ra ezek után milyen tervekkel készültök?
Gyuriczky Zsolt: Őszintén bevallom, hogy készültem, a Bakó Rallye Team-el is úgy egyeztettem a szezon előtt, hogy teljes évet szeretnék menni a versenyautójukkal, Magyarországon, a Rallye2 Bajnokságban, de az egri közjáték után az egyik este már a környező országok versenynaptárát böngésztem. Nagyon mérges vagyok, mert azt érzem, hogy igazságtalanság történt, de ennek ellenére mi is és a csapat is teljes erőbedobással készülődünk a Miskolc Rallye-ra. Remélem, hogy a verseny után jobb hangulatban beszélgethetünk majd. Mondjuk éppen annyira jókedvűen szeretnék válaszolni a Miskolc utáni kérdésekre, mintha az Eger Rallye céljában, a hazatérésünk előtt beszélgettünk volna.
Salánki Gábor