Karner Zoltán és Karner Faludi Gabriella egy baleset miatt hosszú idő óta nem szerepelt a Rally2 Bajnokság futamain, de Zoli végre felépült, ezért neveztek is az Eger Rallye-ra, amit sikerrel teljesítettek az elsőtől, az utolsó méterig. Karner Zoltánnal beszélgettünk.

Régen versenyeztetek már, bajnoki futamon pedig még régebben láthattunk titeket. Mit terveztetek a visszatérés alkalmából, az Eger Rallye-n?

A felépülésem után kondíció problémáim voltak, amin igyekeztem felülkerekedni, de nem tudtuk, hogy fogom e bírni a hosszabb távú versenyzést, vagy nem? Az alapkoncepció az volt, hogy fényt derítünk erre, felmérjük az erőállapotomat, hogy képes vagyok e egyáltalán egy ilyen nagykörös versenyt teljesíteni. A Szilveszter Rallye-n már mentünk, teszteltünk is, de egy éles verseny azért mégis más, jóval megterhelőbb feladat. A cél az volt, hogy teljesítsük a versenytávot, lehetőleg minél tempósabban.

Mit gondolsz a verseny után? Hogy bírtad?

Magam is meglepődtem azon, hogy mennyire jól álltam a sarat, igaz az utolsó kör már tényleg fárasztó volt. Addigra érezhetően jobban elfáradtam, mint korábban. De az adrenalin az folyamatosan vitt előre, hogy ne vétsek hibákat, hogy próbáljunk meg hasonló időket autózni, mint az első két körben. Kivéve a Sirok-Egerbakta végén, ahol váratlanul leesett az eső, hirtelen futottunk bele egy jókora záporba.

A lezúduló vízmennyiséget az ablaktörlőnk nem bírta teljesen lesöpörni az ablakról, úgyhogy mondtam Gabinak, hogy ennyi volt, inkább lassítottam a biztonság kedvéért. Nem ott és akkor kellett bebizonyítanunk senkinek sem, hogy milyen jól megyünk esőben a slick gumikon. Kalandunk nem volt, egyedül egy kisebb technikai malőr zavarta meg a napunkat, ilyennel mi még soha nem találkoztunk.

A második körben, a siroki szakasz végén a hűtőventilátor leesett a helyéről. Jött hamar a riasztás, hogy 115 fokosra melegedett a hűtőfolyadék, így csak bekapcsolt fűtéssel, és néhány további trükk bevetésével jutottunk el a szervizig, ahol a srácok gyorsan és nagyon ügyesen megoldották a problémát. Köszönjük szépen nekik! Szerencsénk volt, hogy a hűtőnk nem ment tönkre, igaz abból is volt tartalékunk, csak az egy picit hosszadalmasabb munka lett volna a cseréje. Simán végig tudtunk utána menni a versenyen.

Célba értetek, a válasz megvan a kérdésetekre. Elégedettség?

Maximális. Éppen emiatt jutott eszünkbe a 2019-es Eger Rallye, amikor nem igazán ez a választ adtam volna a cél után. Idén tökéletes volt minden, hibátlan az egész hétvége, jól éreztük magunkat maradéktalanul elégedettek voltunk. Nem volt csúszás, nem kellett sehol sem órákat várni, illetve sokat állni, netán észvesztve rohanni. Történt mentés ám, mégis óramű pontossággal működött az időterv.  Köszönjük a szervezőknek, ezúttal remek munkát végeztek. Mindössze azt kérdezném tőlük, hogy miért nem ilyen versenyeken mentünk eddig? Bebizonyították, hogy tudnak ők kiváló futamot is rendezni. Biztatnám őket, hogy hajrá, gyerünk tovább, előre, ezen az úton! Jó hangulat volt, nagyon pozitívan csalódtunk ezen a hétvégén.

Folytatás?

A Veszprém Rallye lenne a következő bejegyzés a versenynaptárunkban, de azt az hírt hallottuk, hogy az ukrán-orosz háború miatt nem biztos, hogy lehet verseny a legendás, veszprémi pályákon. Ha a Veszprém Rallye sorsáról időben kapunk biztos információt, akkor lehet, hogy elindulunk a Kazincbarcika Rallye-n, és nem szerelem át a kocsit murvára. Veszprém, vagy Kazincbarcika után pedig a Vértes Rallye szerepel még az idei versenynaptárunkban. Három versenyt terveztünk a 2021-es évre, de amennyiben lesz rá lehetőség, akkor a Szilveszter Rallye helyett, a Mikulás Rallye-n még szívesen elindulnánk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!