A káldi gyűjtő után is mikrofonvégre kaptuk a Rallye2-es mezőny jelentős részét a szervizparkba történő beállás előtt. Íme néhány villáminterjú és vélemény a teljes Bükfürdő Rallye-ról, ahogy a Rallye2-es pilóták és navgátorok látták a versenynapot belülről.
Rádóczi József: A versenyünk nagyon jól sikerült, fantasztikus verseny volt, szenzációs gyorsasági szakaszokkal, és minden úgy alakult, ahogy kellett. Abszolút harmadik helyünk van, A csoportban és az A/7 géposztályban egyaránt másodikak lettünk, ez így nagyon jó. Bár elsők szerettünk volna lenni, de majd legközelebb!
Lukács Kornél: Nagyon jó volt a verseny, kár, hogy az elején volt egy-két baki, ami hátráltatott, de mindent összevetve nagyon jól éreztük magunkat a Bükfürdő Rallye-n, örülünk, hogy beértünk a célba és várjuk a hamarosan következő Veszprém Rallye-t.
Baksai László: Jól éreztük magunkat a futamon, meglepetésünkre a pályák pedig nagyon jók voltak és minél többet mentünk rajtuk, annál jobbak lettek. A végén volt egy kis vívásunk Kondor Lajosékkal, de mi jöttünk ki jobban a csatából, szerencsénk volt. Nagyon boldogok vagyunk, mert megnyertük az A/6-ot és aránylag az autó is egyben van, tehát ez egy tökéletes hétvége volt.
Gál Attila: Összességében jó volt, de nehéz volt az első murvás versenyünk a hátsókerék hajtású autónkkal, úgyhogy van még mit fejlődni. Ennek megfelelően az eredményünk az nem túl fényes, de legalább élveztük az autóban töltött időt. A versenyautóban nem tettünk nagy kárt, és azt, amiért elindultunk a futamon, hogy élvezzük ezt az egészet és vezessünk, ez megvolt. A káldi körgyors az nagyon tetszett, jó volt, azon jókat lehet autózni, végül is a másik szakaszt is megcsináltuk, tehát jó volt.
Praj Ferenc: Először is szeretném megköszönni, hogy ilyen kitűnő versenyt rendeztek nekünk a szervezők. A pályákról csak annyit, hogy sokkal jobban tartottam tőlük, mint amennyire a végén kellett tartani. Az első kör az a kelleténél egy kicsit tapogatózósabbra sikerült, de szerintem ez érthető, hiszen vizes volt nagyon a talaj, ’hál Istennek az eső elkerülte a nap folyamán a szakaszokat, csak a szervizparkot érintette, ezért a pályák száradtak, és egyre jobb lett a verseny, ahol a rendezés profi volt.
Neukirchner András: Csoda, hogy célban vagyunk, bár ez volt a cél, mert két nappal ezelőtt leszakadt az autóról a versenykuplung és egy gyári szerkezetet raktunk fel a helyére. Többször megcsúszott, kaptunk az első körben egy defektet, egy lyuknál felütöttük a kocsi elejét, amitől leszakadt a hűtőről a zárósapka, elnyomta a vizet, de megérkeztünk.
Medvecz Péter: Nagyon tetszett a verseny, imádunk murván versenyezni, nagyon jó tempót lehetett menni ezeken a gyorsokon. A vége felé, már elég nyomvályúsak voltak a pályák, és ennek esett áldozatul az osztóművünk. Az utolsó szakaszon már folyt belőle az olaj, ezért megpróbáltunk óvatosan haladni. A futam jobban is alakulhatott volna számunkra, mert véleményem szerint tudtunk volna küzdeni az első helyért, de az első körben ezt elhibáztuk, és így végül nem sikerült.
Vingler Attila: Úgy érezzük jó volt, a végére még megpróbáltunk egy kicsit sietni, hogy nehogy elvesszen az előnyünk, ez sikerült is, meg tudtuk tartani az első helyet bőven.
Szabó Ferenc: Nagyon örülünk, hogy célban vagyunk, az utolsó gyors nagyon tetszett élveztük nagyon. A futóművünk úgy érzem fel van lazulva mindenhol, biztosan rá fog férni egy alapos javítás, felújítás. Boldogok vagyunk, hogy sikerült idáig eljutnunk.
Simon Gábor: Minden tök jó volt, nagyon jókat jöttünk, de sajnáljuk, hogy nem volt kategóriánk, mert akkor ez egy nagyon szép eredmény lett volna. Így a Mitsubishik mögött ott vagyunk a negyedik helyen.
Stepán Árpád: Nagyon jól éreztük magunkat, gyakorlatilag megnyertük a versenyt, életünkben először végeztünk az első helyen, nagyon-nagyon jól éreztük magunkat. Melós volt, sokat szereltünk, de szuper jó volt.
Jobbik Dániel: Alapvetően jól éreztük magunkat, de nagyon küzdelmes volt, nagyon brutális minőségűek voltak a pályák, és ezt az autónk nagyon megsínylette. Rengeteg technikai gondunk volt, elment a teleszkópunk, a futóműben szinte minden, difiből csöpög az olaj. A sok gond ellenére Taxisékkal szenzációsat vívtunk a végén! Négy szakasz után tizedre azonos idővel álltunk, az utolsó gyorson dőlt el minden. Sajnos a Taxisék bizonyultak jobbnak, de gratulálunk nekik, megérdemlik a győzelmet, mert ma ők voltak a jobbak, ez a csata így dőlt most el.
Kunya Dávid: Jó volt. Jól sikerült, mert célban vagyunk, de az egy perces büntetésünket és a beeséskor elvesztett időt, azt nem tudtuk behozni. Sajnos sokan kiestek, mi már annak is nagyon örülünk, hogy célba értünk. A végére a pályák is felszáradtak, ekkor már jobban tetszettek, mert az elején még nem volt olyan jó a talajuk, nagyon sárosak voltak. A végét már kifejezetten élveztük. Technikai gondjaink csak nagyon apróságok voltak, például az önindítóval volt egy kis gubanc, de szerencsére semmi komolyabb gondunk nem volt.
Kósa Tamás: Az utolsó káldi gyorson ismét eljutottunk odáig, hogy a vége előtt eltörött a hátsó híd. Így jöttünk ki, majd egy spaniferrel összefogatva sikerült bejutnunk egészen idáig. Bízunk benne, hogy a most következő 15 perces szervizben sikerül annyira összeraknunk az autót, hogy töltés nélkül, minden nélkül át tudjunk menni a céldobogón. Óriási verseny volt!
Salánki Gábor