Stepán Árpád: Az első murvás versenyhez érkezett a bajnokság. Nagyon vártuk a laza talajú futamot, hiszen kedvező nekünk a csúszós útfelület. Ehhez még hozzá jött a 2 napos esőzés, ami még élvezetesebbé tette számunkra a megmérettetést. A verseny előtti hétvégén került sor a pályabejárásra, ahol száraz körülmények között dolgoztuk fel a gyorsasági szakaszokat. Szerencsére megvolt a tavaly előtti itinerünk is, mivel akkor ugyanilyen hatalmas sár volt. A verseny közel 300 km össztávval és 80 versenykilométerrel, 5 gyorsasági szakasszal került megrendezésre. Az első Káldi körgyorsaságit sikerült megnyernünk, ettől kaptunk egy kis önbizalmat. A második gyors annyira rossz minőségű volt, hogy gyakorlatilag az összes csavar fellazult az autón, nem kis munkát okozva a szervizcsapatnak. Végre műszaki probléma mentes volt számunkra a viadal, csak egy stabilizátor kar szenvedett törést, de szerencsére időben orvosolni tudtuk. Az utolsó rajtba tizedre azonos idővel érkeztünk a Varga – Jobbik párossal, de szerencsére higgadtan tudtuk kezelni a helyzetet. Mindent beleadva autóztunk (persze csak a biztonságra törekedve) és végül sikerült! Nem csak az első, a negyedik és az ötödik gyoraságit is megnyertük, és végül megszereztük életünk első győzelmét!

Fantasztikus érzés nyerni egy ilyen erős mezőnyben, nagyon örülünk neki, és Veszprémben igyekszünk majd megint az elejében lenni.

Szeretnék köszönetet mondani: a szervizcsapatnak, a szurkolónak, és nem utolsó sorban a támogatóinknak a bizalmat! Diószegi és Társa Kft, Pilsner BT, Hotel Dam, B-Trans, Kántor Gumiszerviz, Banelli Dekor, Viola Szabolcs informatika, Somogyi Motor, Korda Racing, Lepold Sportvideó, Galadriel Sportfotó, www.takszis.hu.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!