Cseke Peti és Csikós Borbála szívügyének érezte, hogy ott legyen a Kazincbarcika Rallye-n és ha némi kalanddal színesítve is, de ezúttal is vidáman teljesítették a versenytávot. Cseke Péterrel beszélgettünk.
Volt még a kategóriátokban, a Lada kupában, vagy netán az abszolút sorrendben olyan pozíció, amit elérhetőnek véltetek a Kazincbarcika Rallye-n?
Mi sohasem az ilyen jellegű csatákért utazunk el a versenyekre, hanem azért, hogy jól érezzük magunkat. De a Kazincbarcika Rallye kapcsán a fő szempontunk az volt, – egyszerűen fogalmazva – hogy nem akartunk popsit csinálni a szánkból. Nem régen fellázadtunk és azért küzdünk jelenleg is, hogy jobb körülményeket kapjunk, erre jönnek olyan emberek, akik veszik a fáradtságot, hogy rendezzenek a Rally2 Bajnokságnak, egy önálló, és a kiírás alapján nagyon jónak ígérkező versenyt, akkor már csak becsületből is megjelenünk. Igaz a Kazincbarcika Rallye nekünk messze volt és költséges volt, de összeszedtük rá a keretet és elmentünk, ha már egyszer ezért sírtunk.
Mit gondolsz? Megérte kifizetni és elindulni?
Kifizetni sosem éri meg. 🙂 Viszont a verseny nagyon jó volt, tetszett a szervezés, a rajt és a célceremónia, dicséret illeti mindazokat, akik részt vettek benne. A szombat este spontán kialakult Rallye Legend-es feeling szintén jó volt a körforgalomnál. Másnap flottul lement minden, nem volt csúszás, késés, minden gyorsaságit megrendeztek, jó pályákon versenyezhettünk és az idő is jó volt.
Hét gyorsaságit mentünk, amit mi nagyon élveztünk, mert sokkal jobb ez így, mint amikor csak 4-5 szakasz van. A szerviz és az etapidők is rendben voltak. A versenyünk izgalmas volt, mert változatosak voltak a pályák. Történt egy komoly megforgásunk is, simán megvolt rá az esélyünk, hogy Ruszó Krisztiánék után mi is a címlapra kerülünk. Szerencsénk volt, mert semmin sem akadtunk fent, még a motor sem fulladt le, ha nem ragadunk be, akkor azonnal mehettünk volna is tovább.
A megforgás tehát az árokban ért véget, ám annyi időt vesztettünk vele, hogy igazából már nem volt kivel küzdenünk. A P12 és a Lada kupa negyedik helyén értünk célba, amiért nagyon hálásak vagyunk azoknak a srácoknak, akik kiszedtek minket a piruett után az árokból. Összességében minden szuperül sikerült, a megforgás után minden szerencsésen alakult, emiatt még inkább kár volt beesni, mert sok időt elvesztettünk. Köszönjük szépen a szervizcsapatunk, és a szervezők munkáját! Egyedül azt a rendőrpárost sajnáljuk, akiket a szombat esti rajtceremónia után bajba kerültek, pedig nagyon jó fejek voltak.
A Mikulás Rallye nektek hazai verseny lesz, ugye nem hagyjátok ki?
De igen. Az idei évünk ennyi volt, ennyire futotta a kasszából és egyelőre nem is látjuk a folytatást. Az is előfordulhat, hogy 2022-t kihagyjuk, de ezt még most nem tudom megmondani.
Rallye2.hu – Salánki Gábor