Borza Balázs és Kökényesdi-Pap Dániel dobogós helyezéseknek is örülhetett 2022-ben, ám legtöbbször a technika ördögével ráztak kezet a futamok végén. 2023-ra folyik a felkészülés a fiúknál, a terv egy teljes Rally2-es szezon lenne ha… Borza Balázzsal beszélgettünk.

2022-ben a Kazincbarcika, a Mediterrán és az Ózd Rallye-n vettetek részt a Rally2 Bajnokság versenyein. Hogy emlékszel vissza az elmúlt évetekre?

Nem úgy kezdődött az évünk, ahogy elterveztük, mert már az Eger Rallye-n is szerettünk volna ott lenni, de motorprobléma miatt a rajt előtt három nappal kénytelenek voltunk visszavonni a nevezésünket. Kazincbarcikára összeállt a kocsi, kisebb technikai problémákkal, küzdöttünk, szétment a váltónk is, de célba értünk. A szeptemberi, esős Mediterrán Rallye azért volt nagyon különleges a számunkra, mert először mentünk a mecseki gyorsaságikon.

Féltünk a versenytől, sejtettük, hogy nehéz lesz, a körülmények sem tették könnyebbé a dolgunkat, az autónk pedig az ötödik szakaszon megadta magát. Egy rettentően gyors és utólag azt mondhatom, hogy sikeres motorjavítás után odaértünk az Ózd Rallye-ra, ami az évünk legtöbb pozitív élményt hozó versenye lett, semmilyen problémánk nem volt, sikeresen teljesítettük a versenytávot, és a P12-ben, valamint a Lada Kupában is felállhattunk a dobogó alsó fokára. A serleggyűjtés után talán joggal gondoltuk azt, hogy végre megfogta a kezünket Fortuna, nyugodt szívvel szerencsét próbálhatunk egy év végi buliversenyen. A mókázásra a Szilveszter Rallye-t választottuk, ahová, mint kiderült nem Fortuna, hanem régi ismerősünk, a technika ördöge kísért el minket, úgyhogy sokat nem sikerült javítanunk az éves renomén, vegyes érzésekkel köszöntünk el a 2022-es szezontól.

Sokat dolgoztatok az autón a téli szünetben?

A terveinknek megfelelően haladunk, elhatároztuk, hogy ezúttal mindennel időben elkészülünk. A kocsi már nagyjából készen van, a futóműhöz például hozzá sem kellett nyúlnunk. Átgondoltuk a dolgokat, a lóerőket optimalizáltuk, hogy a túlzott teljesítmény ne mehessen a tartósság, illetve az üzembiztonság rovására.

Bízunk benne, hogy néhány héten belül teljesen talpra tudjuk állítani a kocsit, mert szeretnénk kipróbálni a versenyek, és az első éles bevetés előtt.

Mi a terv 2023-ra?

A terveink még nem konkretizálódtak, arra várunk, hogy a büdzsénk letisztuljon, lássuk pontosan, hogy meddig ér a takarónk. Az elképzelés az lenne, hogy idén is a Rally2 Bajnokságban állunk rajthoz, viszont teljes szezont mennénk, de ha nem hízik meg annyira a malacperselyünk, mint, amennyire mi azt kikalkuláltuk, akkor nem lesz választásunk és 2023-ban a Rally3 Bajnokságba tesszük át a székhelyünket.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!