A Karpackie-Groupama Bükfürdő rallye kissé kalandosra sikerült a Bereczki Norbert- Kozma László párosnak a Rallye2 -ben.
A pénteki rajtdobogó után megkapták a fiúk a munkacsoporttól a rallye2 egymásért különdíjat , Kondorékkal és Nagyékkal együtt. Ez a különdíj a tisztes és emberséges helytállásért járt a fiúknak ,mivel a Salgó rallyen a verseny befejeztével meglátogatták a sérült Kuncz Dezső versenytársukat a kórházban és ők is felajánlották Dezsőnek a saját serlegüket. Eztán a rajtdobogóról hazaúton a Honda váltója megszorult és megállt. Szerencsére a szervizcsapat hamar a segítségükre sietett a fiúknak és már este nyolc órakor ki is derült, hogy a váltó belsejében egy csapágy besült. Hajnali három órakor megérkezett a széria váltó a szuper N-es helyett a versenyautóhoz, Bodnár Attila és Tóth Szabolcs segítségének köszönhetően. A szervizcsapat reggel öt órára összeszerelte a váltót és lefeküdtek aludni 2 óra hosszára.
A reggeli szervizelés kissé fáradtan telt de az autó működött. Az első és a harmadik gyorsasági megnyerésével szerencsére akkora előnyt tudtak kovácsolni Norbiék ,hogy elég volt a végső győzelemhez.
Így még jobban bebiztosították a helyüket a bajnokság élén. A verseny után ismét a váltó felújítása következik bízva a hasonlóan sikeres Veszprém Rallye-ban.
Köszönet a támogatásért:
Kemad Kft, Gran-Export Kft, Service –pro.hu, Zsoltina 98 Bt, Therma-top Kft, Mega-Safe Credit Kft, Kolona Bt, www.sosmoso.hu ,Frankie -Car autószervíz, www.gumiker.hu ,Juhász Racing Kft.