Dékány János-Pétervári László: A Salgó-Gemer Rallye-ra úgy szerettünk volna megérkezni, hogy az autóba beépített fejlesztések, valamint a ráfordított időnk és energiánk már pozitív élményeket hozzanak.
A verseny során sajnos mégis csalódnunk kellett. Egy fatális véletlen folytán, – ami szerintem soha nem fordult még elő egyetlen versenyautóval sem- az autónk teljesen kiszámíthatatlanul sorozatosan megállt, és a computert teljesen megbolondult! Többször szétszedtük, összeraktuk, azonban hibát nem találtunk. Adtunk magunknak egy utolsó esélyt. A prológ salakjára hajtottunk, de a harmadik körben újra megállt az autó, amiért természetesen nagyon mérgesek voltunk.
A szállásunkon már azon gondolkodtunk, hogy hazamegyünk és megpróbáljuk visszaalakítani az autót karburátorosra, de ekkor jött egy jónak tűnő gondolat. Ismét szétszedtük a „műszert” és azt vettük észre, hogy a soros porti programozó port mellől hiányzik egy csavar. Ezt is szétszedtük, és láss csodát a csavar letört vége befelé tekeredve az áramkörökre esett és időszakonként zavart okozott! Reméltük, hogy megtaláltuk a hibát és így vágtunk neki a másnapi szakaszoknak.
Mivel az autót előzetesen nem tudtuk tesztelni a hiba miatt, ezért éles körülmények között a verseny napján szembesültünk azzal, hogy a program nem sikerült valami jól, és ráadásul teljesen másképp viselkedik a gép, mint Wéberrel. Mindezek ellenére, jól éreztük magunkat a szakaszokon. A Kisterenyén az autó egészen jól viselkedett, bár ez a gyorsasági rettenetes minőségű volt. Cereden sem ment minden flottul, mert nagyjából három kilométer után elmelegedtek a gumijaink.
Összességében azonban örültünk, hogy ott voltunk a Salgón és végig tudtunk menni a futamon, ami után minden erőnkkel készülünk a következő futamra, ahol lesz mit javítanunk.