Bencs Zoli és Bencs Gabi maradéktalanul kipipálta Salgótarjánban a terveket, behúzta a géposztályában a második helyet és ezzel lehet, hogy a 2019-es Rallye2-es szezonjukat is lezártnak tekintik a Bencs testvérek, mivel már az év végén is biztosnak látszik az ezüstérmük, bár némi szerencsével akár még bajnokok is lehetnének. A Salgó Rallye-ról, valamint az év végi tervekről számolt be nekünk Bencs Zoltán.


A Baranya Kupát egész jól átvészelte a kocsitok, sok munka nem volt vele a Salgó Rallye előtt. Mivel készültetek Salgótarjánba?

A Salgó Rallye egy számunkra rendkívül kedves verseny, Cered az egyik legnagyobb kedvencünk, ezért nagyon vártuk az évad hatodik futamát. Az autónk szerencsére kezdi kinőni a gyermekbetegségeit, szerintem lassan, de biztosan megtanuljuk a már nem éppen új Hondánkat. Igyekszünk mindig úgy felkészíteni a kocsinkat, hogy ezek a kezdeti hibák már ne jöjjenek elő, és ebben nagyon sokat segít nekünk Molnár Zsolti barátunk is, akinek nagy hálával tartozunk a munkájáért. Szinte csak egy alaprevíziót kellett elvégeznünk ezúttal is a Civic-en. Fékbetétet, féktárcsát, olajakat cseréltünk, majd jött még egy futómű beállítás és indulhattunk is Salgótarjánba.

Ehhez a nyugis felkészüléshez képest sikerült összehoznotok egy szép ezüstérmet. Milyen volt a versenyetek?

A Salgó Rallye a terveinknek tökéletesen megfelelt. Célba értünk, megszereztük az 5-ös géposztály második helyét, dobogón végeztünk a kategóriában, szépen helytálltunk és befértünk az összetettben is a legjobb tíz közé. Ez egy 2001-es fejlesztésű, nagyrészt N csoportos Hondával, az A csoportos kocsik közt, és az összetettben sem rossz eredmény szerintem. Elégedettek voltunk a végeredménnyel. A gyorsaságikon semmi gubanc nem történt, eseménytelenül teltek a kilométereink, bár a mátrakeresztesi égszakadást mi sem tudtuk elkerülni.

Egy régebbi fejlesztésű gumit szereltünk fel az utolsó körre, a felnikre, amik elsősorban nem a legjobb vízkivezetésükről híresek. Amikor lezúdult a sok csapadék, akkor nekünk minden egyes vízátfolyásnál 9000-ig pörgött fel a motor, mindig megszűnt a tapadás. Innentől kezdve eldöntöttük, hogy hátrább az agarakkal, a félgáz volt a maximum, csak legurultunk a nyolcadik gyorsaságin. Ennek ellenére minden kanyar kijáratánál megúszott a kocsink, támadólag lépett fel a szalagkorlát, 🙂 nem nagyon mertünk semmit sem reckírozni a pince mélyéről előhalászott RX gumikkal. A stabil második hely többet ért nekünk a felesleges kockáztatásnak.

Az éves értékelésben is a második pozíciót foglaljátok el jelenleg. Kell még ezért küzdenetek Pécsen, vagy már biztosan a tiétek?

Rettentő furcsán áll az 5-ös géposztályban az évzáró verseny előtt a ponttáblázat. Biztos az ezüstérmünk, de ha a Mecsek Rallye-n nyernénk és Várnai Dávidék nem szereznének pontot, akkor még pontegyenlőség is kialakulhatna köztünk.

De nekik jobbak az év közben elért eredményeik…

Pont, hogy nem, itt is döntetlen a helyzet. Ha nyerünk, és ők nulláznak, – amit természetesen nem szeretnénk – akkor mi lennénk a bajnokok, tehát a matek még egy kicsit velünk van. 🙂 Jelenleg 2-2 az állás a nyert futamok tekintetében, ezt hozhatnánk szerencsés helyzetben 3-2-re. De nem hiszem, hogy elutazunk a Mecsek Rallye-ra. Lehet, hogy egy külföldi futamot, és/vagy a Nyíregyháza Rallye-t választjuk helyette. Ez egyelőre még nem dőlt el, meglátjuk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor   

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!