Baksai Laci és Erdei Zoli nem teketóriázik, magasra teszi idén a lécet, egyértelmű céljuk 2024-ben az ORB2 abszolút első helyének a megszerzése. Baksai Lászlóval beszélgettünk.
Milyen volt nektek a tavalyi év? Nagyon jól indult, de aztán lejtmenetbe kerültetek.

Voltunk fent is meg voltunk lent is, szereztünk futamgyőzelmet, voltak kiugró részsikerek és nem túl vidám pillanatok, hullámvasútként éltük meg a tavalyi évünket. Mondhatjuk, hogy kisebb mértékben voltak benne olyan pozitív dolgok, amik az elmúlt 28 évemben talán nem. Nekem eddig nem nagyon volt tiszta évem. Vagy a technika hibázott, vagy én, mostanában ez inkább a technikára volt jellemző, az autónk többször is bele tudott szólni az aktuális projektünkbe. Sajnos a tavalyi évünk is ezen ment el. Több lehetőségünk is lett volna szerintem jó helyen végezni, de ez nem jött össze, hol ezért, hol azért. Majd talán idén jobban ránk mosolyog a szerencse…

Győzelemmel kezdtétek az elmúlt szezont. Hányadik abszolút győzelmetek volt a Nyergesújfalui?

Zolinak az első, ő korábban még nem állt abszolútban a dobogó legfelső fokán. Nekem aszfalton az első győzelmem volt, murván viszont sikerült korábban már hármat is szereznem.

Mik a tervek az idei évre?

Nem sok biztató hírt hallunk a versenytársainkkal kapcsolatban, információink szerint sokan elhagyják az ORB2 mezőnyét, külföldön próbálnak szerencsét, vagy nem jönnek teljes évadot. Az autónkon nagy fejlesztés nem történt, az év végén került bele egy új motor, Diósgyőrre szerelték be az új erőforrást, mert Győrben megállt a régi. Kipróbálni nem nagyon tudtuk az újat, mert Miskolcról haza kellett jönnünk a rajt előtt, így jelenleg full fel van újítva a motoron kívül szinte az egész autó. Emiatt télen sokat nem kellett rá költenünk. Azzal próbáltunk fejleszteni, hogy mind a ketten fogytunk, egy-egy 10-est, ez az idei legnagyobb fejlesztésünk. A terveink?

A cikk a fotógaléria alatt folytatódik.

Eddig mindig mondogattam, hogy legurulunk, meg tök jó lenne ez, vagy az. Ezúttal nem így lesz. Kerek perec megmondom, hogy idén szeretnénk, legelől végezni. Minél korábban meg akarjuk szerezni a 201-es rajtszámot és azt szeretnénk egészen a Zemplén Rallye céljáig megtartani. Tavaly nagyon jó érzés volt 201-essel menni a Salgó Rallye-n, újra és újra át akarjuk élni, meg akarjuk nyerni idén az ORB2-t. Nem számítunk nagy mezőnyre, de azt tudjuk, hogy akik jönnek erős csapatot alkotnak majd és úgy gondoljuk, hogy lesznek azért „sötét lovak” is a társaságban, akik alaposan megkeverhetik még a lapokat. 28 éve versenyzek, úgy érzem, hogy most minden összeállt egy szép sikerhez, ami kiváló zárása lehetne ennek a hosszú időszaknak, mivel 2025-re már valószínűleg nem tervezünk majd teljes bajnokságot. Nagy erőkkel készülünk, úgy érzem, hogy Zoli is teljes mértékben alárendel idén minden tőle telhetőt ennek a célnak.

A Crumerum Rallye-ra ti is eljösztök ezek szerint…

Igen. Az autó majdnem teljes mértékben rajtkész állapotban van, még a hátsó féket cseréljük ki rajta, és utána tényleg 100%-os lesz a kocsink. Tesztelni eddig sem igazán tudtunk, később sem fogunk, mert se időnk, sem anyagi keretünk nincs nagyon rá. Nyergesújfalun nem tudjuk még, hogy mi vár ránk, nem bánnánk, ha ugyanaz lenne a program, mint ami tavaly volt, mert akkor győzni tudtunk. Nem adták könnyen a sikert, Kevinékkel ádáz csatát vívtunk a dobogó felső fokáért, de azt gondolom, hogy feküdtek a VFTS-ünknek a tavalyi pályák. Szeretjük ezeket a gyorsaságikat, idén is szívesen versenyeznénk rajtuk, pláne, úgy, ha hasonlóan sikerülne nyitnunk ezt az évet is, mint 2023-at. Ha bejön a számításunk a szakaszokat illetően, akkor a tavalyi évből okulva, idén egy hosszabb áttétellel fogunk menni, mert rengeteget autóztunk végsebességen. A motor sokat forgott a maximumon, a fokozott igénybevétel miatt pedig, nem sokat bírt utána, lehetett javítani. Idén megpróbálnánk a győzelem megszerzése és a jobb tempó kiautózása mellett egy nagyobb volumenű motorjavítás eshetőségét is elkerülni.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!