Már csak két forduló van hátra a Rallye2 Bajnokság idei évadából, értelemszerűen egyre élesebbé válik a küzdelem a bajnoki címért. A versenyfutás természetesen Győrben is folytatódik a nem túl népes, de annál nívósabb mezőnyből többeknek lesz esélye arra, hogy a ponttáblázat élére álljanak a bajnokság utolsó előtti futamának a végén. De akár még bajnokot is avathatunk, ha Baksaiéknak minden tekintetben ideálisan alakul a hétvégéjük.

Legutóbb július elején Székesfehérváron találkozott a Rallye2 Bajnokság mezőnye, akkor a pokoli melegben Várnai Dávid és Szabó Tamás volt a leggyorsabb és ezzel a sikerrel szépen felkapaszkodtak az éves ponttáblázaton is. A fehérvári rajt előtt a dobogó felső fokán álló Rónavölgyi Endréék egy váratlan malőr miatt nem szereztek pontot, lecsúsztak a vezető pozícióból, de jelenleg is a dobogó második fokán állnak. Hátrányuk nem kevés, de nem is eget verően sok, 23,5 pont Baksai Lászlóék mögött a lemaradásuk, az éllovasok jelenleg 96,5 pontot tudhatnak a magukénak.

A Győr Rallye rajtja előtt a dobogó harmadik fokán Tamás Gyuszóék tanyáznak és mögéjük érkeztek meg a hazai pályán aratott győzelmükkel Várnai Dávidék. A Győr Rallye-ra előfutókkal és a záróautóval együtt összesen 20 autót soroltak be az ORB2 mezőnyébe, közülük elvileg 16-an harcolnak majd a stopperrel is. Sajnos úgy hírlik, hogy már a rajt előtt egész pontosan a Győrbe érkezés előtt három páros már el is köszönt, nem utaznak el a futamra, így tudomásunk szerint 13-an fognak elrajtolni mindösszesen az ORB2 mezőnyében. Reméljük, hogy az információink tévesek és mind a 16 páros ott lesz pénteken a rajtdobogón. Az 5-ös kategóriában egyedül Rónavölgyi Endréék neveztek, Endre mellett viszont ezúttal nem a megszokott navigátora, Aczél András fog ülni, hanem egy abszolút magyar bajnok, mégpedig Percze Nándor, aki ezen a futamon beugrósként helyettesíti Aczél Andrist.

Győr Rallye 2023 – Céldobogón az öt leggyorsabb páros

A 6-os kategóriába hat páros jelezte részvételi szándékát, közülük öten R2-es versenyautóval fognak rajthoz állni. Az összetett harmadik helyén álló Tamás Gyuszóék, Tellér Antalék, valamint Faltusz Dávidék Peugeot-val Ruszkai Attiláék C2R2-vel Várnai Dávidék Ford Fiesta R2T-vel indulnak, a kakukk tojást egyedül Czang Györgyék jelentik majd a géposztályban, ők egy Honda Civic VTi-t fognak hajtani. A P12 mezőnyét összesen öt páros alkotja. Természetesen ott vannak köztük Baksai Lászlóék, egy versenyi kihagyás után visszatér Görög Péter, aliasz A rallys totbalazs, ő hozza majd el Győrbe a mezőny másik nagy meglepetését, mivel mellette is egy abszolút bajnok navigátor diktálja majd az itinert, ezúttal Kertész Krisztiánnal fog együtt versenyezni. Hauck Zsolték a sikeres pécsi bemutatkozásuk és a kevésbé eredményes Székesfehérvár Rallye után harmadik alkalommal teszik próbára szerencsejüket és tudásukat a Rallye2 mezőnyében. Molnár Ferencék már régi motorosok, az autójuk Rallye2-es abszolút bajnok is volt, most rajtuk a sor, hogy kihasználják ennek a fantasztikus gépnek a tudását.

Endrődi László újra egy új navigátorral fog indulni, de ő már ebben rutinos, az idén sajnos többször kellett neki navigátor után néznie. A P13-as kategóriában rezeg a léc, hogy lesz-e pontosztás, mert a nevezési listán pont három páros neve szerepel. Máté Róbert Jánoséké, Lőrik Lászlóéké és Németh Bálintéké, így ha bármelyikük valamiért nem tud rajthoz állni, akkor bizony ebben a géposztályban a futam végén nem lesznek kiosztva pontok. Reméljük, hogy ez nem így fog történni. A P14-es kategóriában a BMW-sek közé egyedül Pristyák Dávidék neveztek, ők legfeljebb az abszolútat figyelhetik, de értékelve ott sem lesznek, ha eljönnek Győrbe.

Az ORB2 számára a Győr Rallye pénteken koraeste, egész pontosan 18:25-kor veszi kezdetét, ekkor gurul majd át a mezőny a városházánál felállított rajdobogón. Másnap, szeptember 7-én, szombaton 10 óra 35 perckor várhatják a szurkolók az első ORB2-es versenyautót a Sokorópátka-Ravazd szakaszra. Ezután a Kisgyónbánya-Csőszpuszta, majd a Tés-Olaszfalu szakasz következik, az első kör utolsó gyorsasági szakasza pedig a Rábaringen lesz. Ezt a négy szakaszt még egyszer teljesítik a versenyzők a nap során. A szombati utolsó gyorsaságit a Rábaringen egészen biztosan sötétben kezdi meg mindenki, hiszen 19:54-kor fog elrajtolni az eredeti tervek szerint ez a gyors. Ezzel azonban nem lesz vége az ORB2 Győr Rallye-jának, mivel vasárnapra marad a Győr City Stage elnevezésű 5,2 km-es, (bel)városi gyorsasági szakasz, amely egyben a power stages is lesz. Ez a gyorsasági 10:30-kor rajtól és miután leértek róla a versenyzők azonnal mennek is a céldobogóra, hiszen a Városházánál már 10:50-re várják az első célba érkező Rallye2-es párost.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!