Gerevich Dominik GT a Rallye2 Bajnokságban mutatkozott be a rallyesportban, most pedig egy vadonatúj, teljesen egyedülálló ötlettel szeretné összefogni a motorsport versenyzőit, szerelőit, rajongóit, médiásait, és mindenki mást, akinek bármilyen kötődése van a motorsporthoz, vízen, földön, levegőben. Gerevich Dominikkal beszélgettünk.

Dominik a Salgó Rallye óta nem láttunk a versenypályákon, sőt igazából nem is hallottunk felőled. Lehet tudni mi történt veled és mikor versenyzel újra? 

Nos a Salgón történtekről annyit, hogy “ ami  Salgótarjánban történt az Salgótarjánban is marad “ majd talán egyszer 70 évesen elmesélem egy visszaemlékezésben.

Azt érdemes megemlíteni, hogy az ott történtek ráébresztettek arra, hogy az érettségi és az egyetem megkezdése meg az a projekt amin dolgozom elveszi minden időmet. Mivel külön-külön is mérföldkövek az életemben egyszerűen fel kellett fognom, hogy ez így a versenyzéssel ebben az időszakban összeegyeztethetetlen. Valamit el kellett engednem, átgondoltam az érettségi és az egyetem ugye nem is volt kérdés viszont választanom kellett a projektem és a versenyzés között.

Azt a döntést hoztam meg, hogy versenyezni még lesz időm később is.

Fiatal vagy az biztos valóban rengeteg időd van még mindenre racionális döntést hoztál gratulálok hozzá. Mi ez a projekt amit említettél?

Ismeritek azt az érzést amikor kínzón gyötör valami, de sejtésed sincs mi az, csak van egy hiányérzet, egy űr, ami nyugtalanít. Ezt éreztem folyamatosan versenyzői pályakezdésem elejétől.

Nem ismertem senkit nem tudtam kihez forduljak bármi kérdésem, problémám is van a versenysportban.

Sokszor kerestem rá a Google-ban csapatokra, szerelőkre, programozókra és egyéb szereplőkre, de valljuk be nem sok sikerrel jártam. Észrevettem azt is, hogy versenyzőtársaimat se igazán találom meg kivéve persze a nagyon népszerűeket. 

Többször feltettem magamnak a kérdést: Hol vagytok?

Aztán megjött a felismerés: Nincs saját közösségünk!

Azonnal megszűnt a nyugtalanító érzés és tisztán láttam magam előtt mit kell tennem!

Megálmodtam és létrehoztam a Circle Of Motorsports Közösségi oldalt. 

Remélem mindenki megtalálja saját profilját és hamarosan élettel telik meg a közösségünk oldala, értékes barátságok születnek és hatékonyabb lesz mindenki számára a versenysport.

Milyen szereplők készíthetnek profilt maguknak? 

Tényleg mindenki, akinek köze van a motorsporthoz, 85 féle profilunk van jelenleg, de ez várhatóan bővülni fog. A versenyzőktől a szervezőkön, szövetségeken keresztül a háttér szereplők ( szerelők, specialisták, pálya építők, sportbírók….. stb) természetesen a rajongók, szurkolók is saját profilt készíthetnek.  Fontos még megjegyezni, hogy a gyártók, kereskedők, szolgáltatók is egy platformra kerülhetnek a szereplőkkel.

Hoppá ez érdekesen hangzik, én sem tudok ilyen oldalról. Hogyan érted azt, hogy hatékonyabb lesz ettől a versenysport?

Nézzünk egy egyszerű példát. Most a versenyek olyan oldalakon jelennek meg amit a közönség zömében nem ismer. Például, ha el akarnék menni egy gokartversenyre vagy egy rallycross futamra hosszasan kellene keresgélnem, valószínűleg  előbb feladnám, mint találnék valamit- a Circle Of Motorsports oldalán minden versenyszervező feltöltheti az általa szervezett versenyeket bármely szakágból. Ha arra vagy kíváncsi, hogy milyen versenyek lesznek mondjuk a jövő héten akkor ország, szakág…. stb szerint keresheted őket egy egységes felületen. Ugyanez érvényes tesztekre és egyéb eseményekre például fesztiválok, kiállítások, találkozók.

Vagy ha szükséged van mondjuk szervízsátorra akkor gyártók, szolgáltatók, forgalmazók szerint, illetve termékcsoportonként is keresni tudsz.

De megemlíteném még azt is, hogy fotós, videós vagy újságíróként jelezni tudod mely versenyeken tervezel ott lenni így már az előtt meg tudnak keresni az igényeikkel, mielőtt a helyszínen elkezdődne maga a verseny.

Mivel minden szereplő hozzáadhatja magát a közelgő eseményhez, így mindenki teljes képet kap róla ki lesz ott. A versenyzőkön, sportbírókon, szerelőkön, szurkolókon… stb  tehát az összes szereplő megmutathatja magát, persze csak az, aki akarja is.

Vegyünk egy konkrét példát is. Mondjuk te elakarsz indulni egy norvég versenyen, az oldal segítségével megtalálod a Norvég bérbeadókat, csapatokat a médiásokat a versenyszervezőket. Megtalálod a versenyhelyszínéhez közeli szállásadókat, vendéglátókat. Láthatod a verseny előtti teszteket. Magyarul könnyedén letudsz mindent szervezni kérdőjelek nélkül. Illetve ha hozzáadod magad a norvég versenyhez akkor ők is látnak téged, kaphatsz ajánlatokat, infókat és lehet pár norvég halász azért megy el majd, hogy lássa miként boldogul a külföldi versenyző a havas pályákon.  Azt is ki kell hangsúlyozni, hogy a Motorsport minden szakágára vonatkozik ez földön, vízen és levegőben. Szóval szerintem ez megkönnyíti a szereplők életét, valamint, ha adott témában minden szereplőt elérek, tudok tőlük árajánlatot kérni, akkor költséghatékonyabb is.

Dominik ez egészen újfajta megközelítése a motorsport világának! Jut eszembe még egy kérdés mibe kerül ez a felhasználóknak? 

Örülök, hogy megkérdezted. Természetesen ingyenesen is használható a versenyzőknek, szövetségeknek, versenyszervezőknek, szurkolóknak, illetve a versenyeket/versenyzőket segítőknek.

Elérhető már az oldal? 

 Igen, a circleofmotorsports.com domain alatt.  Facebook oldalt is indítottam Circle of  Motorsports néven itt már elérhető néhány videó is amiből még több infót kaphatnak az érdeklődők. Szépen mennek is fel a számok több ezer követő/regisztráló van már a két felületen.

Kaptál már visszajelzéseket a felhasználóktól? 

Igen, meglepően sokan írtak már az előregisztrációs időszakban is. Érdeklődők és hál istennek kritikusok is. Mindenkit arra bíztatok, hogy keressen és bátran kritizálja z oldalt mert úgy tudom tökéletesebbé tenni.

Dominik számomra te a meglepetések embere vagy, ez tényleg egy hiánypótló oldal, ami valóban megkönnyítheti a szereplők dolgát. az elhangzottak alapján én azt sikerre ítéltnek látom. Vannak támogatói az oldalnak? Vagy önerőből csinálod? 

Idáig eljutni önerőből sikerült, nagyon meg akartam csinálni ezt azt oldalt. Nem volt könnyű a mai gazdasági környezet nem vállakozóbarát de a továbbiakban számítok a közösségre, illetve azokra a cégekre, akik látják majd a potenciát abban, hogy a saját célközönségüket tudják megszólítani az oldalon keresztül. Tárgyalások már folynak lehetséges partnerekkel mivel az oldal nemzetközi, pontosabban az egész világ motorsportos körének szól, így azt gondolom külföldi partnerekkel is hamarosan egymásra találunk.

Sok sikert kívánok neked az oldalnak és mindenkinek, mert tényleg azt látom, hogy a használata megoldja az eddigi hiányosságokat és javára válik a motorsport szereplőinek.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!