Abszolút győzelemmel mutatkoztak be az ORB2 mezőnyében Faltusz Dávidék, de a legnagyobb öröm mégis Baksai Lászlónak és Erdei Zoltánnak jutott, akik a Dunakapu téren nemcsak az összetett értékelés ezüstérmének örülhettek, hanem annak is, hogy a Zemplén Rallye eredményétől függetlenül megszerezték az Országos Rallye2 Bajnokság 2024-es abszolút bajnoki címét.

A Győr Rallye-ra, annak ellenére, hogy jó,  igen régen használt, részben teljesen ismeretlen pályákkal készültek a szervezők kevés nevezés érkezett, szám szerint 16, ami számtanilag pontosan megegyezett azzal a számmal, amennyit a gyorsasági szakaszok távja kitett a verseny teljes hosszából. A 9 gyorsasági szakasz összesen 16%-nyi kilométert adott a versenytávból, sok volt az összekötő etap, talán ez okozta a Mecsek Rallye-éhoz közelítő nevezési kedvet. Pedig a tét nem volt kicsi, hiszen a kategóriákban, valamint az összetettben is eldőlhettek a helyezések és a bajnoki címek sorsai. Az abszolút bajnoki cím várományosai úgy futhattak neki a győri pályáknak, hogy válasz születhet a 2024-es esztendő legnagyobb kérdésére. Baksai Lászlóéknak 23,5 pont volt az előnye a rajt előtt, ami némi jó indulattal, szerencsés csillagállás, és ideális Forint-Euro árfolyam esetén részben megnyugtatónak tűnhetett, de elegendőnek csöppet sem. Mese nem volt, nyomniuk kellett a gázt, ahogy Rónavölgyi Endrééknek is, ha faragni akartak a hátrányukból. Ennek megfelelően a bajnoki trófeáért küzdő felek alaposan egymásnak ugrottak, az első gyorsaságin, Baksaiék voltak a leggyorsabbak, de közéjük ékelődtek Várnai Dávidék. A második szakaszon Baksaiék hibáztak egyet, becsúsztak szemből egy árokba, ahonnan a nézők tolták ki őket, szerencsére nem sokat vesztettek, de belülről a páros úgy érezte, hogy majdnem fél percet rostokoltak a baki után. Rónavölgyiék szakaszt nyertek, ám Várnaiék álltak az élre, de az örömük nem tartott sokáig, mert a harmadik szakaszon hajtásprobléma miatt ki kellett állniuk. Rónavölgyiék az ötödik szakasz végére már csaknem 40 másodperccel vezettek, Endre nem fukarkodott a gázzal, a beugrós, abszolút bajnok navigátora, Percze Nándi pedig kőkeményen hajtotta is a versenyzőjét. Az ötödik szakasz végén Görög Péterék Citroen C2R2 Max-ában megszűnt az olajnyomás, így „tótbalázs” és szintén abszolút magyar bajnok navigátora, Kertész Krisztián is elbúcsúzott a további küzdelmektől. Félidőben, sőt még utána egyel is Rónavölgyiék álltak legjobban az órával vívott harcban, de a hatodik szakasz már nem úgy sikerült, ahogy tervezték, második szakaszgyőzelmükkel Baksaiék 21,3 másodpercre faragták a hátrányukat. A hetedik gyorsaságin viszont ezt egy pillanat alatt ledolgozták, mivel Rónavölgyiék Hondájának a futóműve megsérült Olaszfalu és Tés között, így kiállni kényszerültek. A vezető hely Baksaiékhoz került, de nagyjából ekkor lendültek igazán formába az első ORB2-es versenyüket hazai pályán futó Faltusz Dávidék is, ők Tésen behúzták karrierjük első szakaszgyőzelmét a Rallye2 Bajnokságban. Ez olyan szinten meghozta a kedvüket és a lendületüket, hogy a szombati nap utolsó szakaszát, a második Rába Ringet, is megnyerték, a sötétben 28,2 másodpercet adtak Baksaiéknak, ezzel 4,1 szekundummal átvették a vezetést az összetettben. Vasárnapra már csak a városi, Győr City stage pálya maradt hátra az útvonallapról, ezen 10:30-kor rajtolt el az ORB2-es mezőny. Ekkorra többen is visszaálltak a mezőny végére, szuperrallye-val. Akadt, aki csak az élményért, de volt akiknek gyakorlatilag élet-halál kérdés volt, hogy ott legyen és szerezzen néhány pontot a Győr Rallye-n. Ilyenek voltak Rónavölgyi Endréék, igyekeztek menteni a menthetőt, életben akarták tartani a reményt, de a nagy igyekezetben padkának hajtottak ezzel pedig minden sanszuk elszállt azzal kapcsolatban, hogy a Zemplén Rallye-n esetleg elkapják Baksaiékat és elhappolják előlük a bajnoki trófeákat. Molnár Ferencék és Endrődi Lászlóék is feltámasztották a VFTS-üket, utóbbi egy főtengely jeladó hiba miatt ereszkedett térdre nem sokkal a rajt után a Rába Ringen, de szerencsére megjavították és az utolsó szakaszon is láthatta újra a közönség. A városi power stage-et Faltusz Dávidék nyerték meg, a fiatal győri pilóta még az iskolája előtt is elszáguldhatott a Peugeot 208 R2-jével. A záró szakasz második helye Tellér Antaléké lett, a harmadik pedig Hauck Zsoltéké.

A 6-os kategóriában természetesen Faltuszék voltak a leggyorsabbak, Tamás Gyuláékat és Czang Györgyéket előzték meg a géposztályban. A P12-ben Baksaiék mögött Hauck Zsolték és Molnár Ferencék értek célba. A P14-ben egyedül indultak és értek célba Németh Bálinték, akik mindkét napon, amit csak lehetett, azt lerajzoltak a BMW-jükkel. Az abszolút első hely Faltusz Dávidéké lett, azt hiszem sikerült nekik alaposan rárúgni az ajtót az ORB2 mezőnyére, mivel a bemutatkozó versenyükön rögvest a dobogó tetejére állhattak. Egyáltalán nem volt szomorú amiatt a Baksai László-Erdei Zoltán páros, hogy Faltuszék megelőzték őket, mert az ezüstérmükkel sikerült annyi előnyt gyűjteniük a ponttáblázaton, hogy az év hátra lévő egyetlen futamán már rajthoz se kell állniuk, bármi lesz, akkor is ők lesznek 2024-ben az Országos Rallye2 Bajnokság első helyezettjei. Gratulálunk a párosnak, akikről lehet nem mindenki tudja, de a 2010 környékén még egymás ellen versenyeztek az A/6-os géposztályban, ahol egyszer Erdei Zoltánnak – akkor Mantz Ákossal a jobbján – sikerült felállnia a dobogó legfelső fokára. Baksai Lászlónak a rengeteg igyekezete ellenére az értékes dobogós helyezéseken túl „csak” egy 2WD Kupa elsőség jött össze, 28 éven át kitartóan nyomta a gázt, de végre felért, vagyis több együtt eltöltött esztendő után felértek az ORB2 csúcsára. A bronzérem Tamás Gyuláéké lett, akiknek ezzel az vált biztossá, hogy sem a 6-os kategóriában, sem az összetettben nem végezhetnek a harmadik helynél rosszabb pozícióban 2024 végén.

A 2. Győr Rallye összességében egy tökéletesen összerakott, végig izgalmas, jól megszervezett, pontos rendezvény volt, a Székesfehérvár Rallye-val együtt jogosan pályázhatnak majd az év versenye címre, a Rallye2 szempontjából. Folytatás október 18 és 20 között az évzáró Zemplén Rallye-n, amiről már nagyon várjuk a híreket, hiszen gyönyörű a környék, fantasztikusak a pályák, finom a lángos Pálházán 🙂 és persze rengeteg serleg és helyezés sorsáról kell(ene) még döntést hozni a 2024-es bajnokság legvégén.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

Frissítés: A Zemplén Rallye-t az eredetileg tervezett időponttól egy héttel később, október 25-27 közt rendezik.

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!