Cseke Peti és Csikós Borbála nem várt sokat a Székesfehérvár Rallye-tól, ám terveiket, ha némi nehézségek árán is, de elérték. A látványos, háromkerekes kanyarvételekkel és megforgással is tarkított futam végén boldogan gurultak át a céldobogón, a Vidi stadionjánál és a páros semmi sem szeretne jobban, mint, hogy a Veszprém Rallye végén is legalább ugyanennyi élménnyel a tarsolyukban ünnepelhessen. Cseke Péterrel beszélgettünk.


A Miskolc Rallye-t kihagytátok, így Eger után volt bőven időtök ráhangolódni a Székesfehérvár Rallye-ra. Mit vártatok legutóbbi futamtól?

Egy jó rallyeversenyt. 🙂 Különösebb módon nem készültünk, az autónk nagyjából rendben volt, mi pedig csak élvezni szerettük volna az autózást, az volt a legfontosabb, hogy a célban fejezzük be a székesfehérvári futamot. Jól szerettük volna érezni magunkat és ez sikerült is.

Idézz fel nekünk néhány vidám pillanatot a versenyről! Hogyan sikerültek a gyorsaságik?

Esemény az volt bőven, nagyjából mindennel találkoztunk, amivel a rallyesportban lehet, nem unatkoztunk egyáltalán. Voltak technikai problémáink, a technikai problémák miatt volt reggel egy megforgásunk a csákberényi gyorsaságin, ám a gondok a versenyzést is megnehezítették. A motor sem volt teljesen egészséges, de a futómű az nagyon rossz volt. Gyengére voltak állítva a gátlók, sokszor mentünk három keréken.

De minden bajt félre tettünk, inkább jókat autóztunk, a Ladánkat pedig a következő versenyünkig majd rendbe szedjük. Nekünk melegünk volt a tűzálló overálban, mindenütt az árnyékot kerestük, de az autónk tök jól bírta a hőséget. A célban kupákat nem kaptunk, de nagyon boldogok és elégedettek voltunk már azzal is, hogy eljutottunk a Vidi stadionjához. Kezdjük élvezni azt, hogy ott lehetünk a célban és átgurulhatunk a céldobogókon, nekünk ez hatalmas boldogság.

Veszprémben is kibontotok egy boldogság bonbont?

Igen, és reméljük, hogy még finomabb lesz, mint amit Székesfehérváron vettünk ki a csomagolásból. 🙂 Ott leszünk a Veszprém Rallye-n, mert egyfelől szeretjük a murvát, másfelől pedig a hazai versenyünkről semmiképpen sem szeretnénk hiányozni. Hogy milyen pályák lesznek? Egyelőre nem is érdekel. 🙂 A pályabejáráson majd mondja Bori, hogy merre menjünk, ott majd kiderül. Győzelemre, bajnoki címre vágyunk, még a Rallye1-ben is. 🙂 A realitás talaján maradva azt mondom, hogy szeretnénk minél jobb időket menni és nagyokat csatázni. Sok most a P12-ben az ügyes pilóta, amennyire lehet, szeretnénk ott lenni a nyomukban. Csak gratulálni tudok az eredményeikhez, mi pedig igyekszünk felnőni hozzájuk. A lényeg, hogy ott legyünk, vidáman teljen a hétvége és, hogy bosszantsuk a többieket. 🙂 😉

Rallye2.hu – Salánki Gábor    

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!