Tordai Gábor és Farkas Martin, Székesfehérváron nem sokat autózott, de annál többet harcolt. Küzdöttek a gumikkal, a fizikával, majd fákkal, bokrokkal és egy lerokkant futóművel is, így érthető, hogy Gábor nem volt vidám, amikor a legutóbbi, kieséssel végződött versenyükről beszélgetünk. A Székesfehérvár Rallye miatt Veszprémet biztosan ki kell hagyniuk, de nem tétlenkednek, dolgoznak azon, hogy a Baranya Kupán újra a régi fényében tündököljön a Ladájuk, mert ők már a komlói megmérettetés rajtjára készülődnek.  


Székesfehérváron mit vártatok a versenytől?

A célvonal átlépése volt számunkra a legfontosabb, lehetőleg karcmentes autóval, ám ebből mondjuk pont nem lett semmi. Ettől komolyabb célokat azért nem tűztünk ki magunk elé, mert az egész idei évet a tanulásnak szenteljük. Sok gondunk nem volt a kocsival, de az első futóművel kellett foglalkoznunk a Miskolc Rallye után, annak érdekében, hogy Székesfehérváron gondtalanul teljenek a versenykilométerek. Ezen felül csak átnéztük, valamint lemostuk a kocsit, nyugodtan indulhattunk el Székesfehérvárra.

Ha jól tudom, akkor nem az autó miatt kerültetek kalamajkába Oroszlányon. Mi történt?

A pontos okokra még nem sikerült rájönnöm, nem tudom, hogy mi okozta végül a vesztünket. Annyi biztos csak, hogy a verseny előtt felraktunk négy vadonatúj gumit, amik elég hamar elvesztették a tapadásukkal együtt a bizalmunkat is. Már a csákberényi gyorsasági felé haladva, az etapútvonalon, gumimelegítés közben észrevettem, hogy a kocsink nagyon tolja az orrát. Igazából már melegíteni sem tudtam emiatt rendesen a gumikat. Mondtam is Martinnak, hogy ebből még baj lehet. Az első gyorsasági 1/3-adánál, egy balos visszafordítóban, ahol a Deli-Veres páros kiesett, ott mi is leestünk az útról. Komolyabb baj nem történt, visszataláltunk az aszfaltra, de a figyelmeztetés egyértelmű volt. Innentől kezdve folyamatosan bennem volt a félsz, hogy miként fog a kocsink elfordulni a soron következő kanyarban. Mindent elspóroltam, majdnem minden kanyart, így értelemszerűen sokat kaptunk az ellenfelektől. Siralmas volt az eredményünk. Oroszlányon, a belsőkamerás felvételek kielemzése után azonnal láttuk, hogy már a lassítókban is rettentő sok időt ott hagytunk, még az áttolható, sima jobb, sima bal kombinációkban is fékeznünk kellett, annyira nem volt tapadásunk. A vége az lett, hogy az erdős részen, egy balosban bementünk egyenesen az fák közé. Sajnos a kanyar erősségét rosszul mértem fel a pályabejáráskor, pedig Martin figyelmeztetett erre. A rossz futómű beállítással kombinálva pedig ez végzetesnek bizonyult. Ott körülbelül húsz percet töltöttünk el, csak nehezen tudtunk kiszabadulni. Eleinte kevés néző volt a helyszínen, de apránként összegyűltek annyian, hogy vissza tudjuk rakni a kocsit az aszfaltra. Azokon a fákon, amiket „kivágtunk” felakadt a Ladánk alja és csak hatalmas erőfeszítés árán sikerült a srácoknak leemelniük róla a kocsit. De megtették, keményen harcoltak értünk, ezúton is köszönjük mindenkinek a segítségét. Sokára tudtunk csak tovább gurulni, de a kocsi eleje nagyon rázkódott, a jobb oldala összetört tokától bokáig, azt teljes egészében cserélni kell. Az ajtót le kellett ragasztani, hogy ne nyíljon ki. A Guttamási rajtból késtünk négy percet. A harmadik gyorsaságin csak bóklásztunk, eljutottunk a szervizparkba, de a bejáratánál leadtuk a menetlevelet, kiálltunk. Tesztnek már nem lett volna jó egy ennyire sérült kocsival a futam, a kockáztatásnak pedig semmi értelmét nem láttam.

A Veszprém Rallye-val mi a helyzet.

Terveztük, de jelenleg esélytelen. Amit Veszprémre szántunk, azt most az autóra költjük, hogy a Baranya Kupán újra ott lehessünk a Rallye2 Bajnokság mezőnyében.

Rallye2.hu – Salánki Gábor


Köszönet a segítségért Bartha Nándinak és csapatának, Varga Lászlónak, Polgár Péternek. Külön köszönet a reklámpartnereinknek:

Bogen Kft., MB SZER Kft., MB SZER- BAU Kft., Zsona Dekor., AXL Emelőkosár Kft.      

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!