Zsebe Gábor és Mohácsi László az abszolút 3. helyen és a P12-es géposztály 1. pozíciójában zárta az évnyitó Orfű Rallye-t, amit nagyon vidáman teljesítettek. A fő cél Egerben is a móka lesz a skodás duónál, de, hogy ez újra magával hozza e a jó eredményt, az kiderül szombaton és vasárnap az egri pályákon. Zsebe Gáborral beszélgettünk.

Orfűn alaposan bekezdtetek, kategória győzelemmel indítottátok el a 2022-es szezont. Hogy emlékszel vissza az évnyitó futamra?

Nagy volt a várakozás a rajt előtt, három számunkra fontos okból kifolyólag is. Egyfelől egy hosszú téli szünet után vette kezdetét a hét futamos Rally2 Bajnokság, másfelől pedig éppen hazai pályán. A harmadik, izgalomra okot adó tényező az volt, hogy itthon, a szurkolóink, barátaink előtt szerettünk volna jól szerepelni. Utólag elmondhatom, hogy ez összejött. Igazából műszaki hiba mentesen teljesítettük a versenytávot, ez pozitívum, csak a szokásos, lassan menetrendszerűnek nevezhető önindító problémánk jelentkezett újra. Ezúton is elnézést kérünk a versenyzőtársainktól, hogy gyűjtőkben, rajtvárakozókban, és mindenhol azt kell hallgatniuk, hogy járatjuk a Skodánk motorját. 🙂 A célban, az eredménnyel tökéltesen elégedettek voltunk. Ahhoz képest főleg jól szerepeltünk, hogy nem tervezünk 2022-re továbbra sem teljes bajnokságot.

De az Eger Rallye-t tervezitek, neveztetek a hétvégi futamra.

Igen, ott leszünk Egerben, ahol elsősorban jól szeretnénk érezni magunkat. Szeretjük az egri pályákat, kedveljük Egert és környékét, mert rengeteg a kiváló borozó, a jobbnál jobb termálfürdő a csodaszép vidéken. Megpróbáljuk a csapattal együtt maximálisan kihasználni a tájegység adta örömöket. Már pénteken elutazunk Hevesbe, azt a napot a kikapcsolódásnak fogjuk szentelni, mert azt gondolom, hogy ez is hozzátartozik egy igazi rallye-s hétvégéhez, nem csak a versenyzés, az állandó rohanás.

Gondolom azért a pályákon szeretnétek egy kicsit sietni. Mivel lennétek elégedettek a célban?

Nem tudok erre a kérdésre konkrét választ adni. Jól szeretnénk érezni magunkat, a saját tempónkban, gondok nélkül kívánunk autózni, és célba érni. Tavaly a Rally2 Bajnokságnak nem volt Eger Rallye, a pályák viszont ismerősek lesznek, mert 2020-ban is a mostaniak voltak az útvonallapon, egy Szarvaskő-Egerbocs gyorsaságival kiegészítve. Persze a nagy vidámság közepette gyorsan akarunk autózni, jó lenne a fiatalokkal továbbra is versenyben lenni. A Bátor-Pétervásárai elágazás egy nagyon gyors pálya, sokat fogunk utazni rajta végsebességen. A Sirok-Egerbakta valamivel technikásabb, ez szerintem jobban fog feküdni nekünk. Úgy érzem, hogy ezen a futamon, és a szombati, Egerszalók-Eger szakaszon sok minden ki fog derülni a 2022-es évről, az erő, valamint a lóerő viszonyok tekintetében. Az Eger Rallye után mi valószínűleg ki fogunk szállni egy időre a buliból, kb. júliusig, augusztusig, a következő biztos pont a versenynaptárunkban a Mecsek Rallye. Az újabb hazai futamon, vagy egyedi rajtengedéllyel az ORC-ben, vagy az új Just4Fun kategóriában készülünk rajthoz állni. De most még az Eger Rallye-ra koncentrálunk, nagyon várjuk már, hogy belevessük magunkat 2022 második versenyhétvégéjébe!

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!