Eger Rallye 2016 Salánki Gábor_038Csodálatos eredménnyel nyitotta a 2016-os évadot Vizelli Karcsi és Vizelliné Jobbágy Évi, hiszen az Eger Rallye-n, az abszolút második hely mellé a 12-es kategória és a Lada Kupa első helyét is begyűjtötték. A Miskolc Rallye-n Éviék szó nélkül kiegyeznének egy hasonló eredménnyel, de tudják, hogy a sikert nem adják könnyen. Pláne nem a 12-es géposztályban, ahol a Miskolc Rallye-n is a Rallye2 Bajnokság legnépesebb és legkeményebb társasága fog összecsapni a pontokért. Vizelliné Jobbágy Évit kérdeztük.

Rallye2.hu: Hogyan készültetek az Eger Rallye-ra?

Vizelliné Jobbágy Éva: Szerencsére időben meg tudtuk kezdeni a felkészülést és ennek köszönhetően fizikálisan és lelkileg is rá tudtunk hangolódni az évadnyitó versenyre. Igaz szinte teljesen külön-külön, mert mindketten rengeteget dolgoztunk, ezért nagyon keveset találkoztunk az Eger Rallye-t megelőző időszakban. De ilyenkor az autó felkészítése a legfontosabb, abban pedig nem volt hiba, köszönhetően a támogatóinknak illetve a nagyon ügyes csapatunknak, akik egy tökéletesen felkészített Lada VFTS-t bocsájtottak ezúttal is a rendelkezésünkre.

DSC_0663

Rallye2.hu: Indultatok már korábban is Karcsival közösen, nem először versenyeztetek együtt. De ez volt az első közös bajnoki futamotok.

Vizelliné Jobbágy Éva: Valójában tényleg ez volt az első olyan közös versenyünk, ahol nagy volt a tét és az Eger Rallye volt az első közös bajnoki évadunk nyitánya is egyben. Sokkal fontosabb volt most, mint bármikor, hogy kihozzam Karcsiból a legjobb formáját. Motiváltak voltunk, de szerintem, ha mindenre maximálisan odafigyelünk, akár még jobbak is tudunk lenni. Semmi sem volt szokatlan, biztonságban éreztem magam minden méteren mellette, de nagyon élveztem is a helyzetet, hogy én dirigálok. Karcsi pedig issza a szavaimat, nagyon figyel rám és mindent szó nélkül teljesít. 🙂

Eger Rallye 2016 Salánki Gábor_330

Rallye2.hu: Hogyan emlékszel vissza a versenyre?

Vizelliné Jobbágy Éva: Az utolsó előtti gyorsaságiig minden rendben volt. Ekkor Karesz az egyik kanyarban ráment egy gumira, aminek eredményeként felszakadt a bal első torony. A szakasz végéig nem éreztük, hogy bármilyen gond lenne az autóval, de amikor a cél után átnéztük, akkor szembesültünk vele, hogy a baj nem kicsi. Tudtuk, hogy azon az oldalon nem számíthatunk tökéletes lengéscsillapításra. De volt még egy szakasz, így el kellett döntenünk, hogy bevállaljuk és megpróbáljuk tartani az addigi tempónkat, vagy óvatoskodva a biztos célba érkezésre törekedjünk. Jó helyen álltunk, amit nem akartuk elveszíteni, ezért kockáztattunk, ami utólag mondhatjuk, hogy bejött. Mindent vagy semmit alapon száguldottunk végig és ennek meg is lett az eredménye. Az abszolútban másodikok lettünk, míg a Lada Kupában és a 12-es kategóriában mi voltunk a leggyorsabbak. Maximálisan elégedettek voltunk ezzel a remek eredménnyel. Tökéletes kezdete volt ez az évnek.

DSC_0348

Rallye2.hu: Hétvégén a Miskolc Rallye-n lesz módotok ezt megismételni. Mit vártok a versenytől?

Vizelliné Jobbágy Éva: A munka most sem lett kevesebb, de hasonlóan próbálunk készülni Miskolcra is, mint az Egerre. Bevált a módszerünk. Nagyon várjuk már a rajtot, de főleg én izgulok nagyon, mert eredendően miskolci vagyok, nekem ez teljesen hazai pálya lesz. A Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt szakaszon Karesszal már együtt is mentünk, jól ismerjük mindketten. Sátán régebben és külön-külön versenyeztünk, de az is ismerős. A Garadna-Mályinka totálisan ismeretlen lesz nekünk. Nagyon szeretjük a bükki szakaszokat. Azt gondolom a belső kamerás felvételek alapján, hogy ez egy igazán jó, technikás gyorsasági szakasz lesz. Hatalmas kihívásnak ígérkezik autónak, pilótának, navigátornak egyaránt. Az eredmények tekintetében nem vágyunk többre, mint, amit Egerben sikerült elérnünk. 🙂 Nem bíztuk el magunkat, tudjuk, hogy nehéz lesz a verseny, komoly a mezőny, úgyhogy rettenetesen föl kell kötni a gyatyónkat, ha valóban szeretnénk megismételni az egri szenzációs eredményünket.

Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!