Balogh Balázs és Danku Miki egy Domaháza-Zabar sprinttel melegített a Miskolc Rallye-ra a hétvégén, ami érthető is, hiszen a frissen összeült páros új gumikkal és egy versenyen keveset használt Ladával vág neki a hétvégi hazai versenyének. Balázs izgatott, szeretne jól szerepelni az otthoni közönség előtt, de élénken élnek még benne a tavalyi emlékek is, amikor egy karnyújtásnyira voltak a céltól, mégsem értek el odáig. Most nagyon szeretnének a Miskolc Rallye végén a dobogón ünnepelni. Balogh Balázst, azaz Csigolyt kérdeztük egri kalandjaikról és miskolci terveikről.
Rallye2.hu: Hogyan készültetek az Eger Rallye-ra?
Balogh Balázs: A vártnál is gyorsabban. A ceredi rallysprinten álltunk rajthoz, de sajnos egy kicsit összetörtük az autót és az ott elszenvedett nem várt károkat kellett egy-kettőre kikalapálnunk. A lendületünk nagy volt Egerben, Danku Miki barátom most ült be mellém másodjára navigálni, miután Cereden jól ráijesztettem azzal, hogy a tervezettnél közelebbről vizsgáltuk meg a szalagkorlátot. Második közös versenyünk volt az Eger Rallye és mindketten nagyon izgultunk. Én konkrétan még sosem voltam ennyire feszült egy rallye előtt. Lehet, hogy ez a korral jár már… 🙂
Rallye2.hu: Volt miért izgulni? Hogyan sikerült az egri megmérettetés?
Balogh Balázs: Elég óvatosan kezdtem, hogy legyen időnk megnyugodni és felvenni a verseny ritmusát, tempóját, hangulatát. Az első három gyorsaságin azt éreztem, hogy fokozatosan tudunk gyorsulni, de a harmadik speciálison elkezdett az autónk motorja nagyon melegedni, hengerfejes lett. A szervizben ezért meghoztuk azt a döntést, hogy hátra feltesszük az utcai gumikat, amivel segítünk egy kicsit a motornak és onnantól kizárólag a nézőknek autóztunk keresztbe-kasba. Köszönet a munkáért a szervizcsapatnak, Csipeszéknek, Orbán Norbinak, valamint a segítségért minden támogatónknak. A második kör tehát a motor kíméléséről és a nézők kiszolgálásáról szólt, ez sikerült is, nagyon hálásak voltak nekünk a drukkerek a pályák mentén. Plusz a motorunk sem főtt meg annyira, hogy ne tudjunk célba érni. Mi nagyon élveztük, annyi biztos.
Rallye2.hu: A Miskolc Rallye számotokra hazai verseny lesz.
Balogh Balázs: Igen, bár a pályák közül nem mindegyik ismerős. A Bükkszentlászló-Bükkszentkereszten versenyeztem már kétszer vagy háromszor. A Garadna-Mályinka óriási kihívás lesz nekem, mert ott még sohasem autóztam, de rengeteget hallottam már róla. Tudom, hogy egy rendkívül technikás és szűk pálya. Hat vagy hét éve utcai autóval vitt arra az utam, de más információm jelenleg nincs róla. A sátai gyorsasági is ismerős, csak éppen ellentétes irányból, úgyhogy ebben a formában az is újdonság lesz nekem. Az biztosan nagy drukkot és izgalmat okoz majd nekünk, nekem legalábbis tuti, hogy itthon, hazai környezetben a saját szurkolóink, barátaink előtt versenyezhetünk. A legfőbb célunk, hogy a célba elérjünk. 2015-ben ez nem sikerült sajnos, mert az utolsó gyorsasági utáni szakaszon, útban a céldobogó felé kénytelenek voltunk feladni a Miskolc Rallye-t egy műszaki hiba miatt. Ezért most a cél a legfőbb célunk és, hogy a verseny folyamán fokozatosan tudjuk növelni a tempónkat. Szerintem a csoportunk élmezőnyével nem tudjuk felvenni a versenyt, mert az holtbiztos, hogy Vizelli Karcsiék, Szauer Gergőék, Ruszó Krisztiánék, – hogy csak a teljesség igénye nélkül említsek néhány nevet- pokolian gyorsak lesznek. Nem szeretnénk velük versenyre kelni. Miskolcra változnak a gumijaink, új márkára váltunk. Ezért reggel biztosan óvatosabban kezdünk, meg kell ismerkednünk az új abroncsokkal. A kék autónk nincs még készen az Eger Rallye után, a fehér Ladánkat pedig még nem használtam versenykörülmények között, így a futóművet és a vele vehető féktávokat is meg kell majd tanulnom. Tehát lesz bőségesen mivel megismerkedni az előttünk álló hétvégén és remélem, hogy ezek közé tartozik a céldobogó is és a célban ünnepelhetjük meg a hazai versenyünk végét szombaton este.
Salánki Gábor