Gyorsriportok55 versenyzőpáros neve szerepel a Rallye2 mezőnyében a 22. Miskolc Rallye nevezési listáján. A Rallye2-re ezúttal 6 gyorsasági szakasz és mintegy 87 versenykilométer vár a vasárnap reggeli rajt után. A Rallye2 versenyzőit szombaton délelőtt kérdeztük, hogy milyen tervekkel vágnak neki az év második versenyhétvégéjének.

Kulcsár Dániel: Jobban szeretnénk szerepelni, mint Egerben. Ott sajnos a harmadik gyorsaságin eltörött a féltengelyünk és kiállni kényszerültünk. Azt természetesen kijavítottuk, nincs semmi gond az autóval, nagyon készülünk, próbálunk az új C2R2-vel ezúttal lényegesen többet menni, mint Egerben, célba jutni és lehetőleg jó eredményt elérni.

Horváth Levente: Tervünk, hogy az Eger Rallye-hoz hasonlóan ezúttal is végig érünk a pályákon és újra a célban zárjuk a versenyt. Egerben egy éjszakai motorcsere után álltunk rajthoz, a motorunk jó, de az időjárás nagyon megtréfálhatja még a mezőnyt. Jelenleg mi sem tudjuk, hogy milyen lenne a jó gumiválasztás.

Kopasz Krisztián-Papp László: Szeretnénk a kategóriánk elejében végezni, de abban biztosak vagyunk, hogy a miskolci pályákon sajnos nem tudjuk felvenni a versenyt a helyi Szepesi-Gondos párossal. De megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy a nyomukba eredjünk.

Molnár Tamás: Megpróbáltuk az autót ezúttal is maximálisan felkészíteni, szeretnénk támadni, megnehezíteni a kategóriánk élmezőnyének a dolgát és ha lehet, akkor a géposztály elejében végezni. Sok a jó pilóta, valamint a hazai versenyző, nem lesz könnyű a dolgunk.

Fekete Dániel: Csináltunk végre fékeket az autóra, de az Eger Rallye óta ezen kívül sok minden nem történt a Subarunkkal. Most jön az a feladat, hogy megtaláljuk a jó féktávokat, kellő sebességre lassítsuk a versenyautót a kanyarok előtt. Aztán jöhet a motor és a futómű javítása, fejlesztése. Miskolcon Csurja János barátom diktálja nekem ezúttal az itinert.

Tóth István „PistiX”: Mi már itt vagyunk, az autónk is, csak az az egy szépséghibája van, hogy darabokban van a Ladánk. Nem fogunk unatkozni a gépátvételig. Azt nem tudjuk, hogy lesz e eső, vagy nem, remélem nem. Mi most megyünk és veszünk négy gumit, a többit meglátjuk. Végig kellene érnünk, de ez nem csak rajtunk múlik, mert szeret kibabrálni velünk az autó.

Vizelli Károly: Az autónk maximálisan felkészítve várja a rajtot a terveink pedig ugyanazok, mint korábban. Versenyezni egy jót és biztonságosan célba érni. Nagyon bízok abban, hogy ezúttal is tudunk olyan jó csatákat vívni, mint Egerben. Remélem minden rendben lesz.

Péter Pál: Nagyon bízunk benne, hogy a kategóriánk dobogójára állhatunk a verseny végén, de ez elég nehéz lesz, mert nincs esőgumink. Középkemény gumink van, de megvágtuk, hogy jobb legyen a tapadás. Lábon hoztuk az autót, próbálgattam, de ha ilyen esősek lesznek a körülmények, akkor nagyon nehéz lesz a dolgunk, az biztos. Nehezen melegednek az abroncsok. Reméljük nem esik majd. Az lenne a legjobb.

Tóth Szabolcs: Hasonlóak a terveink, mint Egerben. Tamásnak továbbra is szokni kell a versenyzést a 12 éves kihagyás után, így ismerkedünk az autóval és egymással. Persze Egerhez képest már szeretnénk egy picit gyorsulni is. A cél tehát a cél és az autónk tesztelése. Tamás is így gondolja. Bólogat itt mellettem a bal1-ben. 🙂

Marcsa Nikoletta: Szeretnénk tovább tanulni az autót és szoknunk kell a közös munkát. A legfontosabb, hogy célba érjünk, de azért szeretnénk gyorsulni is az egri tempónkhoz képest.

Papp László-Papp Csaba: Szeretnénk minél jobb helyen végezni. Az egri negyedik helyünkkel most is elégedettek lennénk. Az autónk új dekorációja elkészült, új színekben pompázunk. A motorunk azonban továbbra sincs készen. Ezúttal is a kicsit régi, kicsit öreg motor dolgozik majd a Volvonkban.

Hegede Tamás: Szeretnénk győzni a kategóriánkban, bár tudjuk, hogy ez nem lesz könnyű. de amit tudunk, megteszünk érte. Éppen a Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt pályán vagyunk. A minősége egész jó, de itt is esett, vizes a gyorsasági.   

Salánki Gábor – Rallye2.hu

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!