Izgalmas pályafutása közben nem csak magára tud odafigyelni, hanem a teljes rallyes társadat megpróbálja vállalkozása révén segíteni Vajland Tamás, aki a Racing Shop-nak köszönhetően, még a Rallye2.hu-t is támogatja. Mit ne mondjunk: van neki mire nézni bőven…

Rallye2.hu: Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba az autósporttal?

Vajland Tamás: Már egészen kölyök korom óta része az életemnek az autósport, mivel édesapám is verenyzett és autószerelő volt, tehát az autók és az autósport iránti szeretetem innen fakad. Ahogy cseperedtem fölfelé, először gokartoztam, – Hidegkúti Balázzsal, jó barátommal mentünk már együtt a gokartbajnokságban is- majd miután megszereztem a jogosítványomat, ekkor kezdtünk el együtt versenyezni kasztnis autóval. Először amatőr rallyesprinteken, majd szlalom versenyeken és rallye túra futamokon vettünk részt.

Rallye2.hu: Azt már úgy nagyjából elmondtad, hogy milyen versenyeken álltál, álltatok rajthoz, de azt még nem tudjuk, hogy milyen autókkal és milyen eredménnyel. Hány kupát sikerült gyűjtened eddigi pályafutásod során?

Vajland Tamás: A kérdés jó, csak sajnos nem tudok rá válaszolni. Nem tudok igazából konkrét számadattal felelni, mert engem sosem hoztak nagyon lázba a csillogó serlegek, leginkább az élmény volt a fontos számomra. Először egy kocka Ladával mentem, ami teljesen utcai volt, ezzel szlalom és sprint versenyeken indultam, majd a márkához ugyan hű maradtam, de egy Samarára váltottam, amiben már volt bukócső is, ezzel már a túra versenyeken is szerencsét próbálhattunk, többek közt Esztergomban, Budapesten és még néhány versenyen. Ezen kívül a Samarával az olyan hosszabb távú rallyesprint versenyek is elérhetővé váltak számunkra, mint például a kunmadarasi repülőtéren rendezett viadal. Idővel azonban úgy éreztük, hogy váltanunk kell és a szovjet technikát németre cseréltük, átültünk egy komolyabb Opel Astra GSI-be, és jelenleg is ezt használom.

Rallye2.hu: Lehet azért szeretek sokszor álmodozni, mert sosem tudom magam rendesen kialudni. Arra lennék kíváncsi, hogy neked mik az álmaid? Legalábbis versenyautó terén. Melyik az a típus, amelyikbe a legszívesebben beleülnél, ha megtehetnéd?

Vajland Tamás: Leginkább talán egy Toyota Corolla WRC-t vagy komolyabb Toyota Celica-t szeretnék egyszer kipróbálni, de egy Fiat 131-essel is el tudnék játszani jó ideig, az biztos…

Rallye2.hu: Valóban el lehetne tölteni az időt az általad fölsorolt autókkal is az időt, de neked hogy telt az idő a saját autóidban? Beszélj nekünk kérlek a legnagyobb kalandjaidról, élményeidről, netán borulásodról, –már ha volt ilyen sztorid egyáltalán- mókás helyzetekről!

Vajland Tamás: Élményem az volt rengeteg, esés az Esztergomban volt a legnagyobb, ahol Strázsahegyen tetőre raktuk a versenyautót, amiben a legszomorúbb az volt, hogy nem tudtunk tovább menni és bebizonyítani a pályának, hogy mégiscsak mi vagyunk a jobbak. J Bár nem teljesen vág a kérdéshez, de köszönettel tartozom pont ezekért az emlékekért a családomnak és a barátaimnak. Hálás vagyok, amiért lehetővé tették azokat a körülményeket, amiknek köszönhetően versenyzésem során nagyon sok szép emlékkel gazdagodhattam, amiket együtt éltünk át. Külön köszönet illeti még Szántó Nikit a driftes kaland miatt, mert ez számomra újdonság volt, most ismerkedek még csak ezzel a műfajjal, valamint még Hidegkúti Balázs-Kőhegyi József páros neve is ide kívánkozik, mert együttműködésünk során rengeteg szenzációs kalandot éltünk át velük.

Rallye2.hu: Mutasd be nekünk kérlek a Racing Shopot, mondd el, hogy mi az ami igazából elindította ezt a vállalkozást!

Vajland Tamás: Igazából túl mélyen nem szeretnék ebbe a témába belemenni, hiszen a honlapunkon a www.racing-shop.hu –n mindent megtalálhattok az üzletünkről, és a teljes vállalkozásról, árukínálatunkról. A lényeg, a vállalkozásunk alapfilozófiája az az, hogy a saját tapasztalataink alapján szeretnénk segíteni azoknak a versenyzőknek, akik hobby szinten versenyeznek, és szeretnék ezt a hobbyt minél alacsonyabb költségvetésből megvalósítani. A célunk az volt, –és jelenleg is az – hogy az ehhez szükséges holmikat, felszereléseket egy helyen kínáljuk, főleg azokat, amikhez csak körülményesen lehet hozzájutni, hiszen jól tudjuk, hogy ezeknek a beszerzése sokszor több helyről, csak komoly nehézségek árán lehetséges. Mi is sokat bajlódtunk ezeknek a termékeknek a beszerzésével, úgy indultunk neki a vállalkozásnak, hogy ennek a problémának a megoldásában tudjunk segíteni az embereknek.

Rallye2.hu: Állandó akciókkal, folyamatos kedvezményekkel tudtok e vásárlóitoknak további segítséget nyújtani?

Vajland Tamás: Elsősorban folyamatosan jó áron próbáljuk kínálni a termékeinket, ez a legnagyobb erősségünk, amit csak tudunk, azt a lehető legbarátibb áron próbáljuk meg vásárlóink rendelkezésére bocsájtani. Éppen ezért konkrét akciókat, kedvezményeket már nem tudunk csinálni, de természetesen hajlunk minden megoldásra. Ha valakinek egyedi igényei vannak, lehet velünk beszélni, igyekszünk mindenki számára legelőnyösebb feltételeket biztosítani.

Rallye2.hu: Interneten személyesen és telefonon is elérhetőek vagytok. De hol is pontosan?

Vajland Tamás: Aki személyesen szeretne minket meglátogatni az Budapesten a XIII. kerületben az Országbíró út 68. szám alatt teheti ezt meg, Interneten a www.racing-shop.hu címen lehet utolérni minket, a telefonszámunk pedig 06/30-246-20-16, amit hétfőtől péntekig 9-17 óráig lehet elérni.

Rallye2.hu: Köszönöm a beszélgetést, és további sok sikert kívánunk!

Vajland Tamás: Én is köszönöm, és hasonlókat kívánok én is minden Rallye2-es versenyzőpárosnak az előttünk álló Borsod Rallye-ra, a hétvégére.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!