Várnai Dávid és Szabó Tomi a világ összes kincséért sem hagyná ki a murvás versenyeket, így egy percig sem volt kérdéses, hogy 2021-ben is rajthoz állnak a Mikulás Rallye-n. Várnai Dáviddal beszélgettünk.

Nagy betegség számotokra a murva, valamint a Mikulás és a Veszprém Rallye egyaránt. Idén már másodjára vágtok neki a kőkemény pályáknak.

Nyáron, a Veszprém Rallye-ra egy Can-Am Maevrick X3-al neveztünk, ugrattunk nagyokat, átgázoltunk vele árkon-bokron, most viszont a Hondánkkal fogunk menni még egyet. A murvából soha nem elég.

A redőny hamar le tud szaladni nálad a murván, amit a Hondátok nem mindig tolerál. A Can-Am kibírta a lábad, a Honda is kibírja?

Most szerintem ki fogja bírni a strapát, mert nagyon komoly páncélt készítettünk az autónk alá. Általában az ugratóknál az alját szoktuk odacsapni a Civicnek, emiatt többször is kiállni kényszerültünk már. Jelentős időt, energiát, illetve figyelmet fordítottunk ezúttal arra, hogy ne így legyen.

Csak a műszaki dolgokkal foglalkoztatok a felkészülés során?

Nem, mert sikerült egy keveset teszteltünk is. Mentünk néhány kört a napokban, megautóztattam pár barátomat, akikkel megalapoztuk a hangulatot, többet mentünk keresztbe, mint egyenesen. A Vértes Rallye után hamar visszaszoktam a kocsiba, az autó jól viselkedett, minden rendben volt a kis főpróbán.

Mik a tervek a hétvégére?

Annak örülnék, ha esne az eső, mert legutóbb, amikor sáron versenyeztünk, az aszfaltos, de vastagon sárral borított Mecsek Rallye pályáin, 2019-ben, akkor megszereztük az első Rally2-es abszolút futamgyőzelmünket. Ez nem azt jelenti, hogy életre-halálra akarunk a hétvégén harcolni, hanem azt, hogy véleményem szerint nekünk fekszenek a csúszós, saras pályák. Sokáig tartottam a csapadéktól, de kíváncsi lennék, hogy milyen szakadó esőben, murván autózni. A hónak talán még jobban örülnénk. A terveink egyébként a szokásosak, nem változnak ahhoz képest, mint, amit a murvára ki szoktunk tűzni magunk elé. Érezzük jól magunkat és vidáman érjünk célba. Mi most csak hobbiversenyzőként fogunk autózni, nem hinném, hogy ettől többre vágyhatunk.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!