Várnai Dávid és Szabó Tomi a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-ra lecseréli a megszokott Hondáját egy olyan gépre, aminek az élményosztáson túl az lesz a legfőbb feladata vasárnap, hogy megbirkózzon Dávid és a veszprémi murvás pályák között tomboló, féktelen és vad szerelemmel. Várnai Dáviddal beszélgettünk.
Úgy hírlik, hogy ott lesztek a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n, de nem a megszokott Hondátokkal.
Így igaz. Indulunk a hétvégi murvás versenyen, természetesen Tomival, és egy Can-Am Maevrick-el.
Mentetek már ilyen autóval?
Ezzel még nem, csak beültünk, átnéztük, így az igazi ismerkedés még hátra van. 1000 kilogrammos, 179 lóerős, turbós, minden kereke hajt, úgyhogy az élmény garantált. Vezettem már hasonló autót, de az egy kínai változat volt, amiben egy 600-700 köbcentis erőforrás lehetett. Azt is élveztem, de nem kérdés, hogy a Can-Am az egy másik világ.
Mi lesz a hétvégétek programja?
Pénteken pályákat járunk, szombaton tesztelünk, vasárnap pedig jól beszíjjazzuk magunkat és nagyon sokat ugratgatunk a Lőtéren 140-el. Szabó Gergőtől béreljük a kocsit, aki elmondta, hogy ha ügyes a pilóta, egy jó csiki-csukis pályán akár R5-ös időket is lehet ezzel a technikával futni.
Ehhez mértétek a terveitek is?
Szeretnénk haladni vele, mert ahogy elmondta Gergő, ez az autó mindenen átmegy. Sziklákon, nyom nélküli helyeken, egyszerűen leküzd minden elé kerülő akadályt. Durva élményekre készülünk. A végsebesség elvileg nem lesz túl magas, de tuti, hogy nem fogunk unatkozni.
Szépek lesztek a verseny végére, főleg, ha esni fog az eső… 🙂
Lesznek plexi szélvédőink, úgyhogy komfortos lesz a gép. 🙂 Imádom a murvát, ezt én jobban érzem és szeretem, mint az aszfaltot.
A Honda mostanában nem is bírta elviselni ezt a hatalmas imádást… 🙂 Mit gondolsz a Can-Am kibírja?
Reméljük, hogy bírja majd mert nem arról vagyok híres, hogy képes lennék spórolni a kocsival a murván, úgyhogy ennek is biztosan nyomni fogom a gázt. A Honda nem a Lőtérre, vagy a veszprémi gyorsaságikra való, ez már többször bebizonyosodott. Nem szeretem magam visszafogni a murván, most sem ezt tervezem.
Meg nem is lehet visszafogni… 🙂 Hogyan tovább? Hol indultok… bocsánat, rosszul kérdeztem. Hol szeretnétek indulni legközelebb a Rally2 Bajnokságban?
Murván mindenképpen akartunk menni, komolyan mondom, hogy felháborítónak tartom, hogy a Rally2 Bajnokságnak 2021-ben nincs, és nem is lesz murvás versenye. Mi semmiképpen sem akartuk kihagyni Veszprémet. Augusztus végére a hazai versenyünk, a Véres Rallye természetesen be van írva a versenynaptárunkba, de előtte egy oroszlányi sprintversenyt is tervezünk edzésként, hiszen elég régen ültünk már a Hondánkban. A Komló Rallye-n is szívesen rajthoz állnánk, de az még olyan messze van, hogy jöhet eső, lehet hó, azzal szerintem még korai lenne foglalkozni.
Rallye2.hu – Salánki Gábor