Várnai Dávid már apaként fogja megkezdeni a 2022-es Rally2 Bajnokságot márciusban, Orfűn, de Szabó Tomival ezúttal is több izgalmasnak ígérkező bejegyzést is bevéstek maguknak a versenynaptárba. Várnai Dáviddal beszélgettünk.
Négy versenyen vettetek részt 2021-ben, ezek közül kettő volt Rally2-es. Merre jártatok tavaly?
Az Orfű Rallye-n kezdtük meg az évet, aztán egy Can-Am Maverick 3-assal elindultunk a Székesfehérvár-Veszprém Rallye-n, amit egy újabb Rally2-es verseny, a Vértes Rallye követett. Az évet murván zártuk, a Mikulás Rallye-n a Hondánkkal vettünk részt. Szerényre sikerült az elmúlt évünk a rallye-ban, nem sokat mentünk, de nagy élményekkel gazdagodtunk.
Az idei évre több versenykilométer van előirányozva?
A bajnokság rajtja előtt lesz egy, a rallye-tól jóval fontosabb esemény az életemben. Február 8-ára várjuk a feleségemmel a kislányunk születését, majd február 11-ére tervezzük a barátaimmal a tejfakasztót. Ígérem, hogy hős férfiak módjára mindent meg fogunk tenni, mindennel és mindenkivel megküzdünk azért, hogy ne éhezzen majd a kis Tiána. Tomin kívül várhatóan több Rally2-es versenyzőtársam is a segítségemre lesz ezekben a nehéz pillanatokban, 🙂 elárulhatom, hogy nagy bulira készülünk. Nézzük a versenynaptárt! Tiána érkezése alapjaiban befolyásolja az évünket, számomra ő lesz az első számú idén, nem a rallye. Orfűn szeretnénk menni, ott elkezdjük a szezont. Úgy tervezem, hogy a pályabejárás után hazautazok, hogy segíthessek este a feleségemnek, Noéminek, majd reggel visszatérek Orfűre és teljesítjük a versenytávot. Összességében hét futamot néztünk ki magunknak 2022-re, de nem mindegyik Rally2-es, van köztük ORC-s is. A környékünkön, valamint a Mecsekben lévő versenyek tűnnek biztosnak. Orfű Rallye, Pécs Rallye, a Székesfehérvár-Veszprém Rallye ismét Can-Am-el, Mikulás Rallye, és mondjuk a Vértes Rallye. Utóbbin, miután hazai verseny, ismerősek a pályák, nem zárom ki annak a lehetőségét, hogy kipróbálunk majd egy Ford Fiesta Rally3-at. Mivel a murvát nagyon szeretem, egyetlen távoli versenyként az októberi Kisvárda Rallye-t beterveztük magunknak.
Marad a Honda Civic Type-R?
Igen, és marad mellettem Szabó Tomi barátom is. Az autónk jelenleg Gyurikánál van, nem tudom, hogy pontosan, hogy áll, de tudjuk, hogy mire kell, addigra készen lesz.
Mit gondolsz, milyen lesz apaként versenyezni?
A bajnoki vágyainkat valószínűleg elengedjük, a lényeg, hogy kockázatmentesen, jól érezzük magunkat a versenyeken, és boldogan, a céldobogón fejezzük be a futamokat. Tiána érkezése úgy érzem, hogy sok dolgot felül fog írni a pályafutásunkkal kapcsolatban is. Javasolták nekem, hogy ha így érzem, akkor gondolkozzak el azon, hogy egy időre szögre akasztom a sisakom, de nem tehetem… Imádom a rallye-t, szükségem van rá, mert csak ez kapcsol ki maximálisan, úgyhogy nekem kell megtalálnom a kettő közt az aranyközéputat.
Rallye2.hu – Salánki Gábor