Baksai Laci és Erdei Zoli 2022-ben állítólag csak kocsikázni szeretne a Rally2-ben, de szerintem azért még van annyi vésztartalék a „vén rókákban” hogy az ifjak szeme olykor-olykor kikerekedjen egy-egy idejük láttán. Baksai Lászlóval beszélgetünk.

2020-ban, az 1. Pálháza Rallye-n összetörtétek a Klotyesz becenévre hallgató Ladátokat, és ez az eset bőven rányomta a bélyegét a 2021-es szezonotokra is. Nem nagyon akart kikerekedni nektek a tavalyi év. Voltak nagyon jó pillanataitok, de váratlan problémába is belefutottatok. Hogy emlékszel vissza az elmúlt esztendőre?

Augusztusban tudtunk csak becsatlakozni a foghíjassá lett Rally2 Bajnokságba, de nagyon boldogok voltunk, mert beülhettünk pályafutásunk legkomolyabb autójába. A csúcs egyértelműen az volt a számunkra 2021-ben, hogy a szponzoraink segítségével megvásárolhattuk álmaink autóját. Nagyon hálásak vagyunk ezért mindenkinek, de leginkább Buszosnak, hogy eladta nekünk a dédelgetett kincsét. A Vértes Rallye-n tudtunk először rajthoz állni az új VFTS-ünkkel, és nagyon meglepődtünk a végeredményen. A legjobb 10-be sem vártuk magunkat a visszatérésünkön, erre a célban a negyedik helyen futottunk be, úgy, hogy a szakadó esőben slick gumikkal mentünk a végén, mert nem voltak vízre való kerekeink. Az utolsó szakaszon csúsztunk le az összetettben a dobogóról, valamint a P12, és a Lada kupa elsőségéről. Így sem panaszkodtunk, visszatérésnek tökéletes volt az eredmény.

Nem indult könnyen a Vértes Rallye, nem volt egyszerű újra a volán mögé ülnöd…

Egyáltalán nem. A hétvégén folyamatosan vártam, hogy mikor fog rám törni valamilyen rossz érzés, de a verseny előtti teszt megtette a hatását, a futamon már minden rendben volt. Nagyvelegen viszont akadtak bőven érdekes pillanatok. Életünkben nem teszteltünk még soha, de az akkor és ott nagyon kellett. Legelőször úgy ültem a kocsiban, hogy a PSZA Motorsport műhelyében állt az autó, és az ülést igyekeztünk a lehető legjobban beállítani. Egy centimétert sem mentünk a teszt kezdetéig a kocsival. Nagyvelegen felvettük a zsír új ruháinkat, cipőinket, beültem a bal1-be és miután bekötöttem magam az övvel az volt a szerencsém, hogy a PSZA-s fiúk még matattak a kocsi körül kb. 10 percet, mert Zolinak rosszul volt beállítva a biztonsági öve. Váratlanul pánikroham tört rám, azt éreztem, hogy ki kell, hogy szálljak a vezetőülésből, mert abban a pillanatban meghalok. Soha nem jártam még így. A 10 perc alatt sikerült összeszednem magamat annyira, hogy be tudtunk állni a rajtba, és elindultunk az első próbakörre. Írd, és mond, ebből a néhány kilométerből a mai napig nem tudok egy centimétert sem felidézni. Csak arra emlékszem, hogy amikor átgurultunk a célvonalon, akkor valami brutális zokogás fogott el. Ott valami átszakadt, majd körről-körre, a versenyen pedig gyorsaságiról-gyorsaságira egyre jobb lett minden. A futam utolsó körében pedig már azt mondta Zoli, hogy végre megérkezett az igazi Baksai Laci.

Kazincbarcikán mehettetek volna még. Ott voltatok, mégsem sikerült.

Ezt nagyon sajnálom, mert szerintem az ottani gyorsaságik szinte mindenkinek ismeretlen, „szűzpályák” voltak, jó kis csata kerekedhetett volna belőle. A pályák feküdtek az autónknak, mi alaposan felkészültünk, de a pályabejáráson egyik pillanatról a másikra lebetegedtem, arra nem volt erőm konkrétan, hogy az ajtót kinyissam. Délután pihentem, este vettem magamon annyi erőt, hogy átgurultunk a rajtdobogón, mert bíztunk benne, hogy másnapra jobban leszek és részt tudunk venni a futamon, de nem így történt. Reggelre nem lett jobb a helyzet, nem láttam értelmét annak, hogy megkockáztassuk azt, hogy össze-vissza törjük az autónkat.

Ezt akaratotok ellenére és szerencsére csak egészen kis részben, de a Szilveszter Rallye-n bepótoltátok.

A Hungaroring környékén aztán minden is volt, ami csak létezik. Elrontottam, túlcsúsztunk, megforogtunk, remélem ott kimozogtunk minden kalandot jó előre a 2022-es évre. Egy kapun is betörtünk, amit Bencs Zoliék már előttünk kinyitottak nagyrészt nekünk. Hálás köszönetünk ezért Zoliéknak, mert így kisebb anyagi kárral úsztuk meg a kalandot.

Készültök az idei évre?

Igen, dolgoznak a srácok a műhelyben a kocsin. A motortér jelenleg üres, a Kasza Zoli keze munkáját dicsérő kiváló erőforrásunkat éppen ellenőrzik, és felkészítik az évre, szépen halad a folyamat, reméljük, hogy hamarosan egyben lesz újra a Ladánk.

Mik a terveitek 2022-re?

Teljes évet tervezünk a Rally2 Bajnokságban, amihez minden segítség a rendelkezésünkre áll, hűséges Szponzoraink továbbra is kitartanak mellettünk. Az elképzeléseink maradéktalan megvalósításának csak egy dolog szabhat gátat. Jó híreket kaptam a Pálházán megsérült hátammal kapcsolatban az orvosomtól.  Úgy volt, hogy az a hat darab csavar és a két lemez, amivel összeraktak örökre bent marad, de olyan szépen gyógyulok, erősödök, hogy ezeket mégis ki lehet venni. Erre legkésőbb szeptemberig kell sort keríteni, mert utána tényleg úgy becsontosodnak a pótalkatrészek, hogy nem lehet őket már sohasem eltávolítani. A vírushelyzet miatt nem tudjuk, hogy mikor kerülhet sor a műtétre, de ha elvégzik, az egy, vagy két verseny kihagyásával járhat. Az itinerem Erdei Zoli olvassa, a csapatunk a Borsod Race Media marad, az autónkat pedig 2022-ben is a PSZA Motorsport készíti fel. Azt hallottuk, hogy bitang erős lesz idén a Rally2 Bajnokság mezőnye. Miután mi már kiöregedett vén rókák vagyunk, ezért nincsenek komoly elvárásaink magunkkal szemben, tényleg csak kocsikázni szeretnénk. Csak az élvezet lesz az, ami számít, ki szeretnénk kapcsolni a hétköznapi stresszt magunkban, amikor beülünk a VFTS-be. Drukkolunk a fiataloknak, mert ügyesek, gyorsak, jó kocsikkal mehetnek, nem ülnek háttal a moziban, előttük a jövő. Szorítunk nekik, de azért igyekszünk továbbra is őrizni a mundér becsületét, megnehezíteni a dolgukat, nem adjuk majd könnyen magunkat, szeretnénk velük jókat csatázni. Ha esetleg legyőznek minket, mi leszünk a legelsők, akik gratulálni fognak a sikereikhez. Márciusban, az Orfű Rallye-n találkozunk!

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!