Boroznaki Tibor és Kiss András számára nem élet az élet rallye nélkül, így hamarosan újra versenyautóba ülnek, hogy a Rallye Legend előtt összemérjék a tudásukat a Rally2 Bajnokság legjobbjaival is. Boroznaki Tiborral beszélgettünk.

Legutóbb 2019-ben, a Mecsek Rallye-n láthattunk titeket a Rally2 Bajnokság mezőnyében. Azóta merre jártatok, versenyeztetek e egyáltalán valahol?

Az 53. Mecsek Rallye nagyon jól sikerült nekünk, mivel egy Citroen C2R2Max-al megnyertük a 6-os kategóriát, valamint az abszolút értékelésben bronzéremmel zártuk a futamot. Azóta nem sok minden történt velünk, már, ami a rallye-t illeti.

Eger Rallye 2013

Az a hír járja, hogy 2022-ben kacérkodtok a szerepléssel, mégpedig nem máshol, mint a Rally2 Bajnokságban.

Mostanában jött az a gondolatunk, hogy Szabó Lacival közösen veszünk egy versenyautót, mert egyre inkább érezzük annak a hiányát, hogy nincs. Felesben terveztük a vásárlást, és akkor ők is tudnak menni, ahol kedvet éreznek hozzá, és mi is autózhatunk, ha szeretnénk. Egy kereklámpás Ladát szemeltünk ki, amivel a P12-es géposztályban készülünk rajthoz állni. A motorja marad teljesen Lada, ám elég komoly technika úgy összességében a kocsi. Február 7-én fog vizsgázni az autó, reméljük, hogy minden papírmunka rendben lesz vele.

Mik a tervek?

Hobbi szinten akarunk versenyezni. Amelyik verseny megtetszik, arra elmegyünk és elsősorban szeretnénk jól érezni magunkat. Kíváncsiak vagyunk, hogy mit tudunk, hol a helyünk a jelenlegi mezőnyben. Ha jól letalálunk a pályákon, akkor nem lesz gond, akkor még el tudunk hajózgatni egy darabig. Hiányzik a versenyzés, ez a terveink legfőbb mozgatórugója.

Van már bejegyzés a versenynaptáratokban? Teljes bajnokság, vagy csak néhány futam?

Egyelőre egy-két Rally2-es futamra gondoltunk, és egy külföldi versenyre. Nem titok, hogy ősszel a Rallye Legenden készülünk rajthoz állni. Az Eger Rallye-n valószínűleg ott leszünk a rajtnál és kipróbáljuk a Ladánkat, hogy milyen.

Eger Rallye 2013

Addig nehéz, amíg nincs nálunk az autó, de valószínűleg valahol ismerkedni fogunk vele az éles bevetés előtt egy kicsit. Csak legyen itt…

Murva?

Talán majd Laciék. Mi nem gondolkodunk rajta, aszfalton akarunk autózni. Laci kedveli a murvát, ha szeretné, és kedvet érez hozzá, akkor majd megy vele egyet mondjuk a Mikulás Rallye-n.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Boroznaki Tibor: Sima bronzérem

Boroznaki Tibor: Örülünk, hogy nagyot tudtunk villantani

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!