Várnai Dávid és Szabó Tomi a legutóbbi versenyen, a Baranya Kupán is alaposan megküzdöttek a célba érkezésért a Hondájával, de miután a tavasszal beújított „rizsrakéta” váltója már sokadszorra babrált ki a székesfehérvári párossal, zsigerből tolták a helyzetre, a pontmentő megoldást. Ám a fiúknál betelt a pohár. Komoly fejlesztéseket eszközölnek a váltón, aminek az oltárán, ha kell, még a Salgó Rallye-t is feláldozzák. Várnai Dáviddal beszélgettünk.
Veszprém felfalta a kocsitokat…
Sajnos ki is estünk miatta. Nem unatkoztunk a Baranya Kupa rajtjáig, nem túlzás azt állítani, hogy autót építettünk, váltó és elektronikai problémánk is adódott, ettől függetlenül nekem nagyon tetszett a lőtér. Pályafutásom egyik legjobb gyorsasági szakasza volt. Komoly ráfordítást igényelt az autónk anyagilag, időben és munkában egyaránt, ezért nagyon hamar nekiláttunk a javításnak, hogy a Baranya Kupára mindennel elkészüljünk. Gyakorlatilag feltámasztottuk a kocsinkat, ami úgy éledt fel poraiból, mint a zombik a horror filmekben az ezer éves álmukból. 🙂 A váltót megjavítottuk…
… megint.
Igen, megint, mert ha jól számolom idén ez volt a negyedik alkalom. A Baranya Kupa rajtjához úgy álltunk oda, hogy most egészen biztosan tuti jó lesz a Hondánk, semmi baj nem lehet vele a mecseki gyorsaságikon.
Ezek után csak jó lehetett a versenyetek.
Az elképzelésünk nekünk is ez volt, de sajnos ezt nem mondhatjuk el a teljes baranyai futamról. A prológot még száraz aszfalton teljesíthettük, de aztán leszakadt az ég, ömlött az eső, mi pedig még soha nem versenyeztünk vizes aszfalton, nagyon tartottunk a körülményektől. Nagyon féltem a víztől, tudtam, hogy előbb utóbb el fog jönni ez a pillanat is, amikor pedig bekövetkezett, akkor rettenetesen elkezdtem parázni. Amikor elindultunk az első gyorsasági szakaszra, akkor zuhogott a legjobban. A KRESZ keretei között próbálgattam az etapon az autónk viselkedését, kerestem, hogy hol kezdi el tolni az elejét. Egyszer nagyjából 50-60 kilométeres tempónál úgy eltolta az orrát, hogy majdnem beestünk egy árokba. Etapon! Ettől nem lettem bátrabb, maradjunk annyiban. Odaértünk a gyorsasági szakaszra, szerencsénkre elállt az eső, de egyes helyeken csurom vizes volt az aszfalt. A legrosszabbnak azt mondanám, hogy a száraz és a nedves útszakaszok folyamatosan váltogatták egymást. Nehéz volt eldönteni, hogy hová helyezkedjünk. Nem tudtuk, hogy hol lesz a megfelelő, a tapadás. Lutri volt az egész pálya, tartottam tőle, ezért egy brutálisan rossz idővel nyitottuk a Baranya Kupát. Konkrétan szégyelltem magam az eredmény miatt, amit a nevünk mellé írtak. Szerintem a húgom is ment volna olyan időt, mint mi Vasason. 🙂 Mindezt megkoronázta, – a legnagyobb megdöbbenésünkre – hogy már az első gyorsaságin újra jelentkezett a váltónál egy probléma. Harmadikból, amikor visszahúztam másodikba, megint elkezdett recsegni a váltó. Ekkor már nem mosolyogtunk, mert a verseny előtt szedtük rendbe a váltót. Nagyon kétségbe voltunk esve, ha fel kellett volna adnunk a futamot, akkor biztosan szétvet minket az ideg. Égető szükségünk volt a pontokra. A másnapi pályák tetszettek, részben a hazai pályáinkra, a Székesfehérvár Rallye gyorsaságijaira hasonlítottak. Alsómocsolád volt a kedvencünk, egyszer meg is nyertük az 5-ös géposztályban, de Hetvehely sem volt rossz. Csak az elejét „elgyáváztuk”. Az autót is kíméltem, de inkább attól tartottam, hogy rettentően szűknek éreztem a helyet mindkét oldalon. Egyszer kisodródtunk az aszfalt szélére és keresztbe csúszva fordultunk el a széles golgotai elágazásnál. Látványos volt, fotón jól mutat, pont kiadta, csak nem volt másodikunk, hogy kihúzzuk magunkat a kívülállók által szándékosnak hitt csávából.
A verseny végére felbátorodtunk, irreálisan nagyokat javítottunk a helyezéseinken, pedig a váltónk semmivel sem lett jobb, mint pénteken volt. Egyesből rögtön rutinosan hármasba kapcsoltunk, volt már módunk ezt a fajta váltási technikát kitanulnunk az idei évben. Az ötödik szakaszon, a rajtnál viszont már egyest is kidobta. Tomi rám szólt, hogy észnél legyek, érjünk be a célba, mert kellenek a pontok. Ennek ellenére, az első napi 19. helyről a 11-re léptünk előre az abszolútban. A kategóriánkban Madari Imiéket kergettük, velük voltunk csatában az 5-ös géposztály győzelméért. Tapasztalt ügyes pilóta, mi pedig még soha nem mentünk Komlón, így nem siránkoztunk amiatt a verseny végén, hogy mögöttük, „csak” a második helyen értünk célba. A körülmények miatt elégedettek voltunk ezzel az ezüstéremmel, de máshogy nem. Beláttuk, hogy egy komolyabb összeget kell ráfordítani a váltóra, venni kell egy tolókerekes váltót, mert erre a jelenlegire már annyit költöttünk, és annyit szenvedtünk vele, hogy már régen meglenne az árából a „tolós”. Elég volt abból, hogy rendre kiesünk és kikapunk a váltónk miatt.
Salgótarjánba el tudtok jönni?
Ha kész lesz az autónk, akkor támadunk, ha nem, akkor nem. A váltón múlik a salgótarjáni futamunk. Nagyon bízunk benne, hogy ki tudjuk cserélni szeptember elejére, bár Nógrádban is hátrányban leszünk – pont, mint az év végi Zemplén Rallye-n – ugyanis sok futamhoz hasonlóan még Salgótarjánban sem versenyeztünk soha. Ha ott leszünk a Salgó Rallye-n, akkor nem fogunk életre-halálra küzdeni, nem akarjuk az erdőbe dobni az autónkat. Sajnos nem most lett szoros a mi bajnoki csatánk, hanem év közben, amikor Egerben kiestünk, Veszprémben kiestünk, Komlón pedig erre rádobtunk még egy lapáttal. Bizakodunk abban, hogy ha eljutunk a Rallye2 Bajnokság következő versenyére, akkor gyökeres változást fogunk tapasztalni a váltónk megbízhatóságában.
Rallye2.hu – Salánki Gábor