Üveges Sándor és Szegedi Krisztián még a téli felkészülés kellős közepén tart, a fiúk serényen dolgoznak, mert az Orfű Rallye-n ők is ott szeretnének lenni, a Rally2 Bajnokság mezőnyében. Üveges Sándorral beszélgettünk.
Nem sok versenyen álltatok rajthoz tavaly, a jó szerepléseiteknek köszönhetően mégis megszereztétek az év végén a Lada Kupa bronzérmét. Hogy emlékszel vissza 2021-re?

Nem indultunk sok helyen, de nem is volt túl sok Rally2-es verseny, amin részt vehettünk volna. Szerencsére az év végére elég jól összejöttek a dolgaink, és szépen gyűltek a pontjaink. Örültünk a harmadik helynek, de azt kicsit bántuk, hogy nem sikerült eljutnunk még egy futamra, ahol további pontokat szerezhettünk volna. Azokkal talán a P12-es géposztályban is még előkelőbb pozícióban zárhatjuk a szezont.

Mi történt az autóval télen, hogy áll most a VFTS-etek?

Javában tart a revíziója, darabokban van a kocsi, mert egy-két alkatrész még gyártás alatt van, vagy nem érkezett meg hozzánk. A felújítás is folyamatban van, napi szinten dolgozunk az autón, bízunk benne, hogy az Orfű Rallye rajtjáig elkészülünk mindennel és ott tudunk lenni az évnyitó versenyen. Nagy fejlesztésre nem került sor, ám igyekszünk sok olyan munkát elvégezni, amit a versenyek közt, vagy a szervizparkokban egyáltalán nem szeretnénk. Jobb ezt most, nyugodtan letudni, mint később kapkodva.

Az év eleji hajrá után hogyan tovább?

Szegedi Krisztián olvassa idén is az itinerem, semmilyen komoly változás nem történt körülöttünk. Mint mondtam, az Orfű Rallye-ra nagyon szeretnénk eljutni, mert tavaly nem voltunk ott, de sokan dicsérték a futamot, és az idén is jónak ígérkezik. Aztán jön a közelünkben az Eger és a Kazincbarcika Rallye, amik után átértékeljük, hogy ezek hogyan alakultak, hogy gyűltek a pontjaink, hogy sikerült e célba érnünk, és ezeknek a függvényében folytatjuk az évadot. Nem zárkózunk el a további versenyektől, és azt is tudjuk, hogy Ózdon, hazai pályán fog zárulni idén a Rally2 Bajnokság.

Mit tudsz a mecseki pályákról?

Jártunk már a környéken, versenyeztünk évekkel ezelőtt Komlón és a Baranya Kupán, Rali Túra futamon is részt vettünk a Déli régióban, de a mostani kiírásba még nem sikerült túlzottan belemélyülnöm, általában este érek haza a műhelyből, nem értem még odáig.

Árpádtető-Abaliget és Kővágótöttös-Hetvehely. Ez a két szakasz lesz háromszor a Rally2-nek.

Árpádtetőn már mentünk, Hetvehely pedig csak rémlik nekem valamilyen formában, valahonnan. Pontosan nem emlékszem, de elmondhatom, hogy képben vagyok velük kapcsolatban, mégha a beszélgetés pillanatában nem is 100%-osan. Hamarosan át fogom nézni a teljes kiírást.

Mivel lennétek elégedettek a futam végén?

Nem szeretek jóslatokba bocsátkozni. Tudod mit? Majd a célban, a Pécsi tó partján, a verseny végén kérdezd meg tőlem ugyanezt! Akkor már biztosan tudok majd erre a kérdésre is válaszolni. 🙂

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!