Tordai Gábor és Veres István a számára jól sikerült tavaly a Pálháza Rallye, ennek a lendületét és hangulatát szeretnék átmenteni a teljes 2021-es évre. Tordai Gáborral beszélgettünk.
Mit vártatok a 2020-as évtől és mit tudtatok megvalósítani a terveitek közül?
Csöppet sem volt könnyű év nekünk a 2020-as, de utólag visszagondolva mégsem rossz a szánk íze. Többször adódott műszaki problémánk, de mi is hibáztunk. A Salgó Rallye-n például beestünk, az erdőben kellett megvárnunk a mentést. A Miskolc Rallye sajnos elmaradt, Egerben pedig szuperrallyezni kényszerültünk, így a bajnokságot egy kicsit már ekkor elengedtük. Pálházán mindössze arra törekedtünk, hogy autózzunk egy jót, és vidámak legyünk. Ennek ellenére ez a futam lett a 2020-as évünk legjobb versenye, nagyon tetszett minden, a hozzáállásunkat jó irányba fordította a novemberi hétvége, valamint a kedvünket is újra megjött a versenyzéshez. A Mikulás Rallye-ra neveztünk, de végül nem indultunk el.
Úgy volt, hogy az idei évre kategóriát és autót váltunk, ezért megpróbáltunk új tulajdonost keresni a Ladánknak. Sikerült is találni rá egy érdeklődőt, akinek az volt a kérése, hogy ne induljunk el a Mikulás Rallye-n, kíméljük az autót, mivel biztosan kell neki. Ennek a kérésnek eleget téve nem utaztunk el Veszprémbe, az utolsó pillanatban lemondtuk a részvételt az évzáró versenyen. Többször is egymás kézébe csaptunk a „vásárlóval”, megállapodtunk, mégis, amikor az autóért elindult az ember, valamiért soha nem érkezett meg hozzánk. A hónapokig tartó huzavona után végül nálunk maradt a Lada, vele készülünk 2021-re.
Nem lehetett unalmas így a téli szezon. Mivel telt az időtök?
Ezen „üzlet” végén, alaposan megkésve kezdtük el a kocsink felkészítését, ami miatt az itthoni, Miskolcon megtartott gépkönyvezésről le is csúsztunk. Végre készen van az autó, és az új dizájn is elkészült, amit Bartha Nándi álmodott meg. Idén a csapatunkban négy, külsőre szinte teljesen egyforma autó fog versenyezni. Bartha Nándiék Peugeot-ja, Bucsi Józsiék VFTS-e, Fróna Jánosék Hondája és a mi Ladánk is kék, fehér és fekete színekben fog pompázni. Szerintem szuperül fog kinézni a csapat. Műszaki téren komolyabb fejlesztés nem történt, semmi baja nem volt a kocsinak, átnéztünk mindent, és kicseréltük azokat az alkatrészeket, amiket szükségesnek láttunk, és beszereltünk még egy új kormányművet.
Mik a terveitek a 2021-es szezonra, illetve az Orfű Rallye-ra, ahová már az első körben neveztetek?
Minden évben vannak terveink, céljaink, amiket többé-kevésbé sikerül is megvalósítanunk. Nincs ez másképp 2021-ben sem. Szeretnénk a lehető legtöbbet kihozni a lehetőségeinkből, törekszünk majd a legjobb eredmények elérésére. Minél több jó eredményt érünk el, annál jobb lesz a kedvünk. Az összes Rally2-es versenyt beírtuk a versenynaptárunkba, a megvalósításukon dolgozunk most is, valamint azon, hogy az autó minden rá váró megpróbáltatást kibírjon, gond nélkül teljesítse a versenytávokat. Az Orfű Rallye nagyon érdekesnek ígérkezik, mert a környéken még csak egyszer voltam, ha minden jól megy, akkor talán egy pálya ismerős lesz nekem is a mostaniak közül.
Sok időm egyébként még nem volt foglalkozni a versennyel, a napokban kezdem majd el megnézni a pályákat, – természetesen csak videón – mert ahhoz, hogy ott lehessünk nagyon sokat kell dolgoznunk a hétköznapok során. Az autóval még nem mentem egy métert sem, ha minden jól alakul azért remélem, hogy ki tudjuk még próbálni a versenyautónkat azelőtt, mielőtt elindulnánk a trélerrel Orfűre. A 2WD kupa igen erősnek ígérkezik, nívós csapat sereglik majd össze Orfűn a nevezési lista szerint, nem lesz könnyű dolgunk a lobogós, gyors pályákon a Hondákkal szemben. Az biztos, hogy nem az A-s Ladáknak leejt a pálya a Mecsekben, de igyekszünk majd Pistivel, hogy okosan versenyezve, a lehető legtöbbet kihozzuk az évadnyitó hétvégéből.
Rallye2.hu – Salánki Gábor