Tordai Gabi és Farkas Martin számára a lehető legrosszabbul kezdődött a Baranya Kupa. A kategóriájuk hipp-hopp szerte foszlott, majd a Ladájuk kuplungja is ugyanerre a sorsra jutott. Gabinak kedve sem volt szombaton beülni az autóba, de némi unszolásra meggondolta magát, és végül nem bánta meg, mert pontokat ugyan nem szereztek, de amiért elutaztak Komlóra, azt még szuperrallyeval is maximálisan teljesítették. Tordai Gábor foglalta össze a bosszantóan élvezetes Baranya Kupájukat.


Székesfehérvár után egy kicsit ki kellett kalapálni a Ladátokat. Hogy sikerült és mit vártatok a Baranya Kupától, amin korábban még nem szerepeltetek.

A fehérvári árokjárásunk után elég sokat költöttünk az autónkra, Jobbágy Krisztiánék csapatának köszönhetően született újjá a futómű, a karosszéria és minden más egyéb, ami igényelte a gondoskodás. Köszönjük szépen a fiúk munkáját! Minden rendben volt, amikor elindultunk Komlóra. Az újdonság varázsa miatt igencsak elszántak és izgatottak voltunk a rajt előtt. 450 kilométert utaztunk Baranya Kupáért, és nagyon örültünk neki, hogy a 2WD kupában teljes lesz a mezőny, értékelni fogják a kategóriát.

Ez nem egészen így alakult, és végül ti is elég hamar a sereghajtó pozícióban találtátok magatokat. Milyen volt a versenyetek?

Elég kalandosan indult a Baranya Kupánk, mert a szervizcsapatunk csak utánunk érkezett meg, meg kellett várnunk őket, nem sokat pihentünk csütörtökön éjjel. Pénteken, a prológ előtt közölték velünk, hogy a verseny végén mégsem lesz pontosztás, mert a vártnál kevesebben lettünk a 2WD kupában, mint a minimálisan szükséges három páros. Egy versenyzőtársunkat átsorolták a P13-ba és ezért nem vehették figyelembe a 2WD-ben. Na bumm, semmi baj, csak ezért jöttünk, ám nem tudtunk  mást tenni elfogadtuk a helyzetet. Elég idegesen rajtoltunk el Komló belvárosában. A prológra utcai gumikat raktunk fel, de Martin azért rám szólt, hogy okosan menjünk, mert már eltört néhány féltengely azelőtt, hogy mi elrajtoltunk, ne jussunk mi is az előttünk pórul járt versenyzőtársaink sorsára. A bemutatkozó penzumon legurultunk, a vasasi rajtban pedig már éreztem, hogy a kuplunggal nincsen valami rendben. Nem kellett sokat várnunk arra, hogy teljesen megszűnjön a hajtás. Bent ragadtunk a gyorsaságin, megnéztük a Pro+ és a Mitropa kupa mezőnyét, Historic autóknak is szurkolhattunk, majd ezek után 23:30 körül visszatértünk tréleren a szervizparkba.

A fiúk ezután szétszedték és megjavították a kuplungot, hajnali fél háromra készültek el vele, nagyon hálásak vagyunk nekik mindenért. Csak az ő kedvükért mentünk végig a versenytávon másnap. Bevallom őszintén, hogy semmi kedvem nem volt már a versenyzéshez. Azt valahol a prológ rajtjában, vagy Vasason a sötét éjszakában elhagytam. Szuperrallyeval autóztunk egészen a célig, nem vállaltuk túl magunkat, nem akartuk ismét összetörni a kocsit, ezért kalandunk nem volt. Mégis sokat tanultunk, sokat javultunk és gyorsultunk önmagunkhoz képest, szakaszonként fél perceket adtunk magunknak, így összességében élveztük, hasznosnak éreztük az értékelésen kívüli kocsikázást. Kilométereket és tapasztalatot akartunk gyűjteni, azokat pedig igazából sikerült szereznünk.

Ezeket Salgótarjánban kamatoztathatjátok.

Kamatoztathatnánk, jó is lenne részt venni a Salgó Rallye-n, de sajnos nem tudjuk még, hogy mi lesz az évünk hátra lévő részében. Egyelőre csak bizakodunk, hogy még felkerülhet a nevünk valamelyik Rallye2-es futam rajtlistájára a 2019-es évben.

Rallye2.hu – Salánki Gábor

Nagy köszönet a barátainknak a szervizparkban. Varga László, Polgár Péter, Bányász Olivér, Kis Roland, Bucsi József, Kiss Péter és Kiss Martin!

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!