Tamás Gergely és Szász Tina csak egy nyugodt, eseménytelen versenyt szeretett volna futni a Salgó Rallye-n, és ez maradéktalanul sikerült nekik, a célig autóztak Renault Twingo R2-esükkel. Tamás Gergellyel beszélgettünk.A Nyerges Rallye-n akadt több gondotok is. Sikerült rendbe szedni az autót a Salgó Rallye-ra? Mi volt a tervetek az év második futamán?

 

Mi nem sokat készültünk a Salgó Rallye-ra, az autó javítására és felkészítésére fordítottunk a legnagyobb figyelmet, valamint a legtöbb időt. Azzal akartunk minél hamarabb el és minél jobban felkészülni. Utólag elmondhatom, hogy sikerrel jártunk, mert a Renault Twingo-nkkal semmilyen komoly probléma nem adódott a nógrádi versenyhétvége során. Van pár dolog, amin finomítani szeretnénk még a következő versenyig, de ezeket nem tudtuk volna most kijavítani, úgyhogy azt mondom, hogy tökéletes volt az autónk. A pályákat nagyrészt ismertem, Cereden már többször voltam, a szuhai gyorsaságit pedig egyszer, 2020-ban, igaz csak részben teljesítettük.

@rallye2.hu

Tamás Gergely-Szász Tina Salgó Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Zagyvaróna-Tótújfalu Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

A javítások és az irány, amibe elindultatok az autóval úgy néz ki, hogy jó lesz, hiszen a terveknek megfelelően a céldobogón is találkozhattunk veletek. Milyen volt a verseny, mi történt a pályákon?

Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor szinte semmi, eseménytelenül és említésre méltó pillanatok nélkül teltek a kilométereink.

Érzem, hogy egy roppant izgalmas beszélgetés lesz ebből… 🙂 Ezen belül?

Az első körben kicsit elgumiztam magam, de ez igazából majdnem mindegy volt, mert a második körben, amikor már a megfelelő abroncsok kerültek az autóra akkor sem tudtuk érdemben csökkenteni a hátrányunkat a versenyzőtársainkkal szemben. A gumin sok minden nem múlt érzésem szerint. Nagy kockázatot nem vállaltunk, célba akartunk érni. Ez az abszolút 10. és a kategória 6. helyén sikerült. Ettől lehetne nyilván jobb eredményünk is, de mi ennek is nagyon tudtunk örülni. Kalandunk, kicsúszásunk, megforgásunk, büntetésünk nem volt, lényegében tényleg eseménytelenül telt el mind az öt szakasz.

A céldobogóra a kisfiad is felszaladt mellétek, felült a karodra néhány fotó erejéig. Szereti a versenyzést, a versenyautókat a kislegény?

Igen szereti, és ő akart ott lenni velünk, nekem pedig nagyon fontos, hogy ő jól érezze magát abban a közegben, ami egyébként nagyon tetszik neki. Szerintem a páromat kereste, mert tőle futott be hozzánk, és lehet azt gondolta, hogy ő is jön utána, ott lesz velünk ezekben a pillanatokban. Teljesen jó volt ez így, nagyon örült annak hogy ott lehetett velünk egész nap és az egész versenyhétvégén.

@rallye2.hu

Tamás Gergely Salgó Rallye 2023 Rallye2 Gy3 Zagyvaróna-Tótújfalu Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Ott lesztek a Mecsek Rallye-n is?

Igen, szeretnénk menni, tervbe van véve, éppen úgy, ahogyan a Pécs után következő Eger Rallye is. A többi versenyre meglátjuk, hogy mennyire tart ki a büdzsénk, de egyelőre úgy néz ki ezen a két versenyen mindenképpen ott leszünk.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

 

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!