Iseum Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_131Serényi András és Szlatnik Bernadett élete első murvás megmérettetésén vett részt a Szombathely Rallye-n és a teljes mezőny egyik legnépszerűbb duója volt az égszínkék Trabantjával. Andrásék a felkészülés és az autó tesztelése mellett igyekezett a közönséget is kiszolgálni, látványt csempészni az autózásba, de fontos volt a célba érkezés is, ami sikerült és Bernadett szerint roppantul biztató részeredményeket sikerült elérniük a murvás pályákon. A szombathelyi tapasztalataikról Szlatnik Bernadettet kérdeztük.

Rallye2.hu: Hogyan készültetek a Szombathely Rallye-ra. Egy szinte teljesen új autót hoztatok a versenyre, ha jól tudom.

Szlatnik Bernadett: Elég alapos felkészülés után indultunk el az Iseum Rallye-ra, mert igazából a Trabantunk nem sokkal korábban készült még csak teljesen el. Sokat kellett gyakorolnunk. Új a szervizcsapat valamint még mi is csak nemrégiben ültünk össze Serényi Andrissal, ezért keményen készültünk a megmérettetés előtt. Fontos volt, hogy gyakoroljuk a közös munkát, pontosítsuk a navigációt, hogy András hallgasson rám, de szerintem sikeres volt a felkészülésünk mind technikai mind pedig a mi oldalunkról.

Iseum Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_134

Rallye2.hu: Előfutóként vezettétek fel az ORC, a Historic Challange és a Rallye2 Bajnokság mezőnyét. Milyen volt számotokra az Iseum Rallye a mezőny előtt?

Szlatnik Bernadett: Soha nem mentünk még murván, ez volt az első versenyünk laza talajon együtt. Köszönjük ezt a lehetőséget a rendezőségnek és Markó Tiboréknak! Aszfalton már mentünk együtt, de ilyen jellegű tapasztalatunk még nem volt. Összességében nagyon tetszett a Szombathely Rallye, a szervezés és a pályák is, amiken autózhattunk tökéletesek voltak. Az autónk a verseny során hibátlanul működött, nagyon megnyerően viselkedett a murvás speciálisokon. Köszönjük a szervizcsapatunk hibátlan munkáját és a támogatóink segítségét. Az időeredményeink jók voltak, bizakodásra adnak okot, technikai hibákkal pedig nem kellett foglalkozni. Teljesen eseménytelenül azért nem telt el a verseny, egy kis kalandunk nekünk is volt. A katlanban, ahol egy picit megcsúsztunk és egy fél fordulatot pörgött alattunk keresztben az autó. Nem volt vészes, csak izgalmas. A nézőket szerettük volna megörvendeztetni, ami sikerült, talán még egy picit jobban is, mint azt előzetesen terveztük. 🙂

Rallye2.hu: A célban nektek eredményt nem mondtak, pontot, kupát nem kaptatok, de elégedettek voltatok e a versenyen tapasztaltakkal?

Szlatnik Bernadett: Igen, nagyon. Reméljük, hogy legközelebb is részt tudunk venni egy ilyen színvonalas rendezvényen, mert maximálisan elégedettek voltunk mindennel, nagyon jól éreztük magunkat a hétvégén.

Iseum Rallye 2016 Rallye2 Salánki Gábor_135

Rallye2.hu: Hová készültök, hol lesz a következő versenyetek?

Szlatnik Bernadett: A Székesfehérvér Rallye-t néztük ki magunknak, de sajnos még bizonytalan, hogy ott tudunk e lenni. Az biztos, hogy az 50. Mecsek Rallye-n ott leszünk, mint a Historic Bajnokság résztvevői, ugyanis megkaptuk a licencünket, amit ha sikerül rajthoz állnunk, akkor már Székesfehérváron is használni fogunk. Nem előfutóként állnánk rajthoz. Aztán még egy ausztriai versenyt tervezünk 2016-ra. Bárhogy is alakuljon a Székesfehérvár Rallye sorsa a számunkra, mi már óriási izgalommal várjuk, hogy végre élesben, a Historic Bajnokság résztvevőjeként guruljunk ki a gyorsasági szakaszokra.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!