Székesfehérvár Rallye 2015.06.14 Rallye2 Salánki Gábor_154Az N csoportban és az N/2-ben is élen áll a Szepesi Marcell-Gondos Péter duó és az már teljesen biztos, hogy Veszprém után is az ő nevük fog a két értékelésben a tabella élén szerepelni. Sőt! Még a Baranya Kupa után is ez lehetne a helyzet, még ha egy centit sem mennének a srácok, akkor is, de ekkora szívességet nem tesznek meg az ellenfeleknek, ezúttal is győzni szeretnének, és maximális pontszámmal hazatérni az évad várhatóan legkeményebb versenyéről. Szepesi Marcellel beszélgettünk.

Rallye2.hu: Hogyan emlékszel vissza a legutóbbi, székesfehérvári versenyetekre?

Szepesi Marcell: Jó volt, minden rendben volt és számunkra ráadásul elég remek eredménnyel ért véget. Tetszett a Székesfehérvár Rallye, jól is éreztük magunkat a verseny folyamán, bár a fehér aszfalt okozott néhányszor meglepetést nekünk, eddig nem sokat autóztunk ilyen burkolaton.

Rallye2.hu: Kíváncsivá tettél… Elmesélnéd nekünk kicsit bővebben, hogy milyen meglepetésekről beszéltél?

Szepesi Marcell: Sikerült többször és olyankor is úgy megcsúsznunk az autóval, amikor arra nem számítottunk, vagy nem terveztük. Tempós részeken is, tehát volt izgalom egyszer-egyszer nem kevés.

Székesfehérvár Rallye 2015.06.14 Rallye2 Salánki Gábor_037

Rallye2.hu: De csak a pályán csúszkáltatok ugye? Nem az árokban vagy az erdőben?

Szepesi Marcell: Nem, annyira komolyra nem sikerült egyik kaland sem, mindannyiszor tudtam korrigálni és úton tartottam a Hondánkat.

Rallye2.hu: Adrenalin löketnek azért biztosan jó volt. 🙂 Az N/2-ben és az N csoportban is ti voltatok a leggyorsabbak.

Szepesi Marcell: Igen, örültünk is neki. Az úton maradásnak és a győzelmeknek is, elégedettek voltunk az eredménnyel.

Rallye2.hu: Hogy bírtátok a meleget?

Szepesi Marcell: Voltak vele problémáink, de egész jól megbirkóztunk a hőséggel. Mi már annak is tudtunk örülni, hogy ezúttal nem kellett fűtenünk a kocsiban, mint tavaly. Akkor volt motorfelújítás és, hogy kíméljük a motort több versenyen fűtöttünk. Remélem, Veszprémben sem kell majd fűtenünk. Úgy hírlik alapból sem fogunk fázni…

Székesfehérvár Rallye 2015.06.14 Rallye2 Salánki Gábor_153

Rallye2.hu: A pályák elnyerték a tetszésedet?

Szepesi Marcell: Igen, természetesen a hosszú csákberényi gyors volt a legjobb szerintem. Volt benne sok minden, ami vérbeli rallyepályává tette. Murva, gyors és technikás részek váltogatták egymást. Itt a nézőknek is autózhattunk. A rövid harmadik szakaszt pedig ahogy elkezdtük, már vége is volt, jó volt a maga nemében, de hát a Csákberénnyel nem kelhetett csatára.

Rallye2.hu: Vezetitek a bajnokságban mindkét említett értékelést. Mekkora nyomást jelent az nektek, hogy mindenki titeket akar majd elkapni?

Szepesi Marcell: Az N csoportban 22, az N/2-ben 21 pont az előnyünk, abszolútban pedig a 10. helyen állunk. 5 ponttal vezetnek előttünk Csomós Miklósék, míg mögöttünk 1-re vannak Kaltenecker Balázsék, de ők nem jönnek Veszprémbe. Mögöttük nagy a tolongás, de ha az N-et és az N/2-t nézzük, azt mondhatom, hogy elég magasan vezetjük a bajnokságot, nem hinném, hogy a vezető helyünk miatt bármilyen nyomás nehezedne ránk.

Rallye2.hu: Tervek, vágyak a Veszprém Rallye-n?

Szepesi Marcell: Szeretnénk jól érezni magunkat, jó hangulatban, tempósan autózni és meglepetések nélkül csúszkálni a murván.

Rallye2.hu: Utóbbi viszont nem mondhatnánk, hogy elősegíti a tempós haladást. Gondolom az N és az N/2 győzelmét nem szeretnétek feláldozni ennek az oltárán…

Szepesi Marcell: Természetesen nem. A győzelem a cél. Figyelünk azért arra, hogy ezt ne engedjük ki a kezünkből.

Rallye2.hu: A Székesfehérvár Rallye után milyen felkészítést igényel az autótok a veszprémi futamra?

Szepesi Marcell: Holnap – kedden- visszük futómű beállításra a kocsit és… várj csak… cserélünk benne olajat. 🙂 De azt hiszem ennyi. Ez a jó a Hondában, nem sok mindenhez kell hozzányúlni, mert egy jó autó.

Székesfehérvár Rallye 2015.06.14 Rallye2 Salánki Gábor_579

Rallye2.hu: Szereted és ismered e a kiírásban szereplő pályákat?

Szepesi Marcell: Tavaly már mentem rajtuk, és nagyon tetszettek is, ezért most várjuk is már a Veszprém Rallye-t. Jó lesz biztosan menni rajtuk, illetve bízunk benne, hogy hasonlóan sikeres lesz ezúttal is a Veszprém Rallye számunkra, mint 2014-ben.

Rallye2.hu: Mennyire zavar téged, hogy a veszprémi pályák általában hírhedten igénybe veszik az autókat?

Szepesi Marcell: Egyáltalán nem zavar. Sőt! Pont ellenkezőleg látjuk ezt a kérdést. Nagyon élvezzük és szeretjük a veszprémi szakaszokat. Hallottuk, hogy többen nem szeretik őket, pont a rosszabb minőségük miatt, de hát kinek a pap, kinek a paplan, mi nagyon kedveljük ezeket a gyorsaságikat.

Salánki Gábor

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!