Rádóczi József és Szemmelroth Attila beszámolói. Kezdjük a sofőrrel!
Véget ért a mecseki megmérettetés, de mindenek előtt először is gratulálunk az Órai-Jancza párosnak a bajnoki címhez, ügyesek vagytok fiúk!
Most pedig rólunk pár sor: szokásunkhoz híven ismét sikerült egy élményekben gazdag versenyt produkálnunk. Nagyon készültünk, mégis becsúsztak apróbb nagyobb hibák a futam0 során, amik végül elvitték a versenyünket. A vesszőfutásunk már az első gyorson elkezdődött, ahol elment a hangosításunk egyből az elején. Még azt sem hallottam, amit Attila mutogatott. Aztán ezt gyorsan orvosoltuk és mentünk tovább, egészen a harmadik gyors végéig, ahol megtaláltunk valami elrejtett kisebb szakadékot az úton. Akkorát dobott Hófehéren, hogy azonnal elszállt az első és a hátsó futóművünk és a tetejébe a sisakom lecsúszott az orromig, ami ezzel nagyban gátolta a biztonságos tovahaladást. A szervizben a fiúk nagy munka árán sikeresen rendbe tették a futóművet és így a másnap reggeli szervizben már csak 1 perccel léptük túl az ideális érkezési időnket. Mivel úgy láttuk, hogy eléggé leredukáltuk a saját esélyeinket, már csak a biztos célba érkezés lett az elérendő cél számunkra. Ezt viszont sikeresen teljesítettük. Bár némi hátráltató tényező azért még belépett a képbe, egy lassú defekt személyében. Az utolsó gyorson azt hittem elhagytuk a gumit a bal hátsó kerékről, de a célban megnyugtattak , még ott van bár kissé lapos. 1.4 bár volt benne a gyors végén :-(, tehát ennyire futotta. De nem adjuk fel és Aradon újra támadunk. 🙂
Innentől pedig a régi új navigátor, Szemmelroth Attila mesél pécsi tapasztalatairól.
Kalandos versenyen vagyunk túl és bár nem úgy, ahogy elképzeltük, de a kitűzött célt végül sikerült elérnünk!
Életünkben először komolyan készültünk a versenyre! Talán ez volt a baj, de semmi nem úgy működött, ahogy szerettük volna. Pénteken egész biztos, hogy UFO támadás áldozatai voltunk, hiszen mi mással lehetne magyarázni, hogy elment a hangosításunk, hogy váratlanul az út egyik oldaláról a másikra kerültünk és az összes kerekünk más irányba állt. A sok kiesett, elveszett időről nem is beszélve! 😀 De bátran küzdöttünk és elhárítottuk a problémákat. A hangosítást egy nagy szakértelmet és odafigyelést igénylő eljárással sikerült működőképessé tennünk, a bekapcsoló gomb „on” állásba helyezésével! 😀 A futómű kifésülése, ennél ugyan egyszerűbb feladat volt, de a nap végi szervizben csak az első két kerék irányba állítására maradt idő. A hátsók problémáját a reggeli szervizben kellett megoldani, ami sikerült is 10 perc alatt, csak az a fél perc hiányzott, amit a szervízparkban történő közlekedéssel töltöttünk, így kikéstük az időnket.
Ettől függetlenül szerintem világcsúcs gyanús 10 perc alatt felbakolni, kereket leszedni, hibát megkeresni, hibát kijavítani, kereket feltenni, lebakolni! Köszi Norbika! 😀
A második napra csak lágy gumink maradt, ami elég érdekessé tette, különösen a hosszabbik gyorson való autózást. Szerettünk volna az 5. helyről előrébb kerülni, de ezt a többieknek elfelejtettük mondani, így nem vettek vissza tempóból. 😀 Azért mi is folyamatosan gyorsultunk és már éppen egész biztosan abszolút időt mentünk volna, amikor bal hátsó defektünk lett. Így maradt az 5. hely, ami némileg csalódás, de 202-es rajtszámot sikerült megőriznünk.
Mi nem hibáztunk, a körülmények, az UFO-k és az üvegházhatás okolható az eredményünkért, de elhatároztuk, hogy ezeket legközelebb otthon hagyjuk, különösen a körülményeket. 😀
Én személy szerint köszönetet mondok Anetta munkaadójának is, mert ha elengedi őt szabira, akkor nem ültem volna be a Jobb1-be és nem fogytam volna 3 kg-ot két nap alatt! 😀