Véget ért a Mecsek Rallye első napja, amely igencsak eseménydúsra sikerült. A tegnapi egyensúlyvesztés után Baksai Lászlóék sajnos már az első gyorsaságin búcsúztak a versenytől, mivel Ladájuk motorja hengerfejes lett, és ezért feladták a versenyt. Az első szakasz egyébként nem csak technikai gondok miatt „szedte áldozatait”: hárman is elnéztek egy kihajtót és így nem kétszer, hanem háromszor teljesítették a csaknem 20 kilométeres kört, aminek köszönhetően rögtön egy olyan szakasszal nyitották a versenyt, amit még a világbajnoki mezőny is megirigyelne. Tóth Bálinték még idáig sem jutottak el, mert Astrájuk már az első etapon meghibásodott, a harmadik gyorson pedig Keszthelyi Zoltán ütötte meg Citroenjét, a futómű látta ennek kárát. Órai Balázsék vezetnek abszolútban, de elégedetlenek, ugyanis Porkoláb Gergőre és Popovics Lászlóra is nagyon figyelniük kell, utóbbi a harmadik szakaszon egy abszolút idővel is jelezte, hogy igencsak elemében érzi magát a hazai pályán. Az F-ben Medvecz Péterék vezetik a csoportot, egyetlen összkerékhajtású ellenfelük Keszler Mátyás messze lemaradt tőlük, így az F/2-es Adonyi Mártonékkal és az F/1-es Varga Norbertékkel vívják. Holnapra négy szakasz marad hátra.  

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!