Nem kellett csodákat tenni Szauer Gergőnek és csapatának azért, hogy ott lehessenek a hétvégi Székesfehérvár Rallye-n, hiszen Szombathelyen jól viselkedett a VFTS, minden fronton dobogós helyre röpítette Gergőt és navigátorát Lehőcz Zsuzsit. Éppen ez adja most számukra a legnehezebb feladatot: a P12-ben megvédeni a vezető helyet, de mégis növelni a tetemesnek nem nevezhető fél pontos előnyt, a többi fronton, pedig el kell kapniuk az előttük állók grabancát. A feladat tehát adott. A terveikről Szauer Gergőt kérdeztük.
Rallye2.hu: Kezdjük a beszélgetést az Iseum Rallye-val. Hogy sikerült, hogy éreztétek magatokat?
Szauer Gergő: Szenzációs hétvégén vagyunk túl. Nagyon jól éreztük magunkat, nagyon jó volt. Az önindítónk meghibásodásán kívül más problémánk nem akadt. Remekül sikerült gumit is választanunk, nagyon tetszettek az abroncsok. Soha rosszabb versenyt!
Rallye2.hu: Nem nevezhetők autógyilkosnak a szombathelyi pályák, te sem panaszkodtál semmilyen meghibásodásra, kárra. Más nem dobta be a törölközőt?
Szauer Gergő: Nem. Az önindítót kellett megjavítani valamint a futóművet kellett aszfaltra vissza alakítani. Ennyi volt igazából a dolgunk. Szerencsére jól viselkedett minden, nagy kár és probléma nélkül teljesítettük az előző versenyünket.
Rallye2.hu: Egyetlen nap van a Székesfehérvár Rallye-ig hátra. Sikerült befejeznetek a felkészülést?
Szauer Gergő: Most már azt mondhatom, hogy igen. Tegnap – szerdán- délelőtt készültünk el vele, amit lehetett azt összehoztunk az autón, mindent maximálisan rendbe raktunk, úgyhogy már csak a pályabejárás van hátra, és persze az átvételek, aztán pedig mehet a buli! Ezt pedig szívből köszönöm minden segítőmnek, szponzoromnak, a csapatnak a családnak és mindenkinek, aki bármit is tett azért, hogy Székesfehérváron, Veszprémben és az év többi versenyén is ott lehessek.
Rallye2.hu: Három szakasz két körben, és még egy Csákberény, tehát összesen hét gyorsasági vár rátok. Hogy tetszenek a szakaszok?
Szauer Gergő: Az életben nem jártam még ezeken a szakaszokon, tehát csak az Interneten látott belsőkamerás felvételeken látottakra támaszkodhatok szombatig. A videókról elég nehéz megítélni a pályákat, az biztos, hogy lehet majd ezeken az aszfaltos szakaszokon sietni rendesen, de a bejárás végén garantáltan többet fogok tudni mondani róluk.
Rallye2.hu: Murván mentél volna szívesebben Székesfehérváron, vagy az aszfaltnak jobban örülsz?
Szauer Gergő: Nekem aztán teljesen mindegy. Aszfalt vagy murva, nem számít. A lényeg, hogy ott tudjak lenni és versenyezhessek, mert mindkettőt szeretem.
Rallye2.hu: A P12-ben vezetitek a bajnokságot, abszolútban a harmadikok vagytok a Lada Kupában pedig a második helyről várjátok a folytatást. Támadnotok és védekeznetek is kell ez alapján nem hiszem, hogy nagyon nyugis futamra készülhettek…
Szauer Gergő: Kategóriában mindössze fél pontnyi előnnyel várjuk a folytatást, hát mit ne mondjak, nem nevezhetem megnyugtatónak az előnyünket, de, ami a legfontosabb, az az, hogy van. Ezt szeretnénk megvédeni és növelni. A másik két fronton pedig támadunk, szeretnénk ezekben is előrébb kerülni. Nyílván ezt úgy lehet csak elérni, ha célba visszük az autót, de sietni kell. Nagyon. Rajtunk nem fog múlni…
Salánki Gábor