Szabó Zoltán és Nagyváradi Roland a Salgó Rallye-n végig ott lihegett a P13-as kategória legjobbjainak a nyakán a futam legvégén pedig, ha némi szerencsével is, de felállhattak a géposztályuk dobogójának legfelső fokára. Szabó Zoltánnal beszélgettünk.

Salgótarjánban kezdtétek meg az évet, idén még nem versenyeztetek az ORB2 mezőnyében. Hogyan készültetek a számotokra évnyitó futamra, és mit vártatok a Salgó Rallye-tól?

Mezőkövesden, a repülőtéren mentünk korábban egy jó kis csúszkálós tesztet és emellett igyekeztünk a lehető legjobb tudásunk szerint felkészíteni az autónkat a versenyszezonra. A főpróbát nem vettük véresen komolyan, leginkább a látványra mentünk, de kiderült, hogy a Ladánk még mindig tudja azt, amit tudnia kell, úgyhogy nyugodtan vártuk a salgótarjáni versenyhétvégét. A tapasztaltak tükrében más célunk nem lehetett, mint, hogy a P13-as kategóriában felálljunk a dobogó valamelyik fokára.

@rallye2.hu

Szabó Zoltán-Nagyváradi Roland Salgó Rallye 2023 Rallye2 Gy1 Zagyvaróna-Tótújfalu Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Ez sikerült, nem is akármelyikre kapaszkodtatok fel, hanem a „kilátó tornyába”. Hogy alakult a versenyetek?

Bemelegítésként, az első, zagyvarónai szakaszon a géposztály negyedik helyét szereztük meg, de láttuk, hogy nincsenek vészesen messze a kategóriatársak, ezért Szorospatakon egy kicsit rákapcsoltunk. Szuhán már másodikként értünk célba, így az első kört a terveinknek megfelelően a dobogón, annak is az alsó fokán zártuk. A szerviz után szerettük volna Bartók Bencééket és Lőrik Laciékat utolérni, de ügyesek voltak, nagyon jól mentek, nem bírtunk velük, viszont közeledtünk hozzájuk.

Laciék már csak 0,6 másodpercre voltak tőlünk, de volt egy késésük, amiért időbüntetést kaptak, így már biztosnak tűnt az utolsó „félkör” előtt, hogy ha nem akad gondunk, akkor a második helyet meg tudjuk szerezni a futam végén. Már csak egyetlen gyorsaságink volt hátra, Zagyvarónán. Bencéék tartották az addigi jó tempójukat, meg is nyerték a szakaszt, de a cél felé vezető etapon tönkrement a kocsiban a váltójuk, így nem értek el Salgótarján kisfőterére, a cél dobogóhoz. Mindkét vetélytársunknak balszerencséje volt, ha ezek nem történnek meg, megeshet, hogy mögöttük végzünk. Mondjuk Laciékkal még csatáztunk volna egy jó nagyot, az ezüstéremért, az biztos. Gyakorlatilag az ölünkbe hullott a kategória győzelem. Az autónk rendben volt, egyedül az önindító vacakolt, – mondhatni szokásához hűen – de ezt már rutinosan kezeltük, megszoktuk. Más hibánk, vagy kalandunk nem volt, lassítót nem romboltunk, nem érintettünk, büntetést nem kaptunk, annak pedig nagyon örültünk, hogy a szuhai szakaszon egyszer sikerült abszolút 9., és kategória 1. időt autóznunk.

Tetszett a szakasz igazi rallyepálya. Egy-két féktávunk mondjuk érdekes volt, de végül mindenhová betaláltunk. A végeredménnyel természetesen elégedettek vagyunk, reméljük, hogy legközelebb a srácoknak is több szerencséje lesz, és az utolsó métereken is csatázhatunk velük.

Hol láthatunk titeket legközelebb?

Július közepén, az Eger Rallye-n. A Mecsek Rallye-t kihagyjuk, az nekünk most nagyon messze van Miskolctól, pedig szeretjük. Tavaly nagyon szép eredményt értünk el Pécs környékén, nyerni tudtunk a kategóriánkban. Most viszont nem megyünk, de az Eger Rallye-n egészen biztosan ott leszünk mi is újra az ORB2 mezőnyében.

Rallye2.hu/ORB2.hu – Salánki Gábor

@rallye2.hu

Szabó Zoltán-Nagyváradi Roland Salgó Rallye 2023 Rallye2 Gy3 Zagyvaróna-Tótújfalu Rally rallye rallycar rally rallyecar rallying

♬ eredeti hang – Rallye2.hu/ORB2.hu – Rallye2.hu/ORB2.hu

Ha tetszett a cikkünk kérlek oszd meg másokkal is!